Minden érintés

Hihetetlen nap

Minden érintés

72. rész

Amikor oldalra fordultam akkor láttam meg az ágy melletti éjjeli szekrényen egy nyakláncot, mellette egy levéllel. Kikeltem az ágyból és közelebbről is megnéztem a nyakláncot. Egy szív alakú nyaklánc közepébe van belegravíroztatva egy P betű, a szívecske köré meg apró, pici kék színű kövek vannak elhelyezve. Akárhogy nézem ez biztos, hogy nem az enyém és nem is nekem lett véve. Leraktam a helyére a nyakláncot, majd felvettem a levelet, és az ágy szélére leülve kezdtem el olvasni.

,,Kedves Draco!

Sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán írjak-e. Azonban ma este amikor megláttalak, úgy éreztem, hogy muszáj lesz írnom, tudatnom veled, hogy mit érzek még akkor is, ha tudom, hogy neked van más.

Ami történt köztünk a téli szünetben az gyönyörű volt, de egyben hiba is. Elkezdtem érzelmeket táplálni feléd, mert az együtt töltött idő alatt olyan énedet mutattad meg nekem, amit még soha nem láttam. Ezt köszönöm, mert rájöttem, hogy minden embernek van olyan oldala amit mindenki szerethetne, és neked is van még akkor is, ha ezt sokan mások el sem hinnék. Jól éreztem magam veled és nem tagadom, hogy szeretném ha ez tovább folytatódna, azonban van valami, vagyis inkább valaki, aki miatt ez nem lehetséges. Neked barátnőd van, ráadásul Daniéla az, akivel nem szívesen húznék ujjat. Tudom, hogy neked az a pár nap nem jelentett semmit, vagy csak őt szeretted volna elfelejteni arra az időre. Nem tudom, hogy mit hoz még a jövő, nem tudom vajon lesz-e még egy esély számunkra, de addig is őrzöm titkod.

Daniélával nagyon jól néztek ki együtt, igazán összeilletek. Bevallom kicsit fáj, hogy ilyen a helyzetem... végtére is, beleszerettem valaki olyanba aki számomra elérhetetlen. Megértem, hogy Daniélával vagy, hiszen még női szemmel is gyönyörű. Én hozzá fel sem érek. Szeretném, ha boldog lennél vele, de ha kérhetem és nem szemtelenség, akkor kérlek ne felejts el.

Üdv: Perla

Ui: Köszönöm a nyakláncot, nagyon tetszik, de nem lenne helyes viselnem."

Mikor elolvastam a levelet nem tudtam eldönteni mit csináljak. Nevessek vagy sírjak... nem tudom. Nem olyan nehéz kikövetkeztetni, hogy mi történt köztük, de valahogy még sem szeretném elhinni. Nem voltunk együtt ez tény, és én is csókolóztam mással, ez is tény. Ha jobbam belegondolok akkor az a csók inkább csak egy erőltetés volt, mert én nem akartam. Neki viszont biztos volt kedve lefeküdni ezzel a lánnyal, mert máskülönben nem történt volna meg. Hátrapillantottam, hogy láthassam Dracot aludni. Olyan ártatlan arca van mikor alszik, és olyan nyugodt. Csak az jár a fejemben, hogy megcsalt. Úgy veszem mintha megcsalt volna még akkor is, ha nem voltunk együtt.

Felpattantam az ágyról, a nyakláncot felvettem a szekrényről, majd a levelet ledobtam a földre és kimentem a szobából. Az ajtót jól becsaptam magam után, hogy mindenki tudja, távoztam. Nem tudom mit éreztem abban a pillanatban, jobban belegondolva inkább szerettem volna nem tudni róla, mert amiről nem tudok az ugye nem fáj... Ha nem tudnék róla akkor olyan lenne, mintha meg sem történt volna és lehet, hogy nekem az kéne most. Néha a tudatlanság előny. A szobámba beérve láttam, hogy lányok még aludnak. Nem csoda, hisz az óra még csak hajnali négyet mutat. Hang nélkül próbáltam befeküdni a saját ágyamba amiben nem aludtam már pár hete, és rettentően hiányzott. Többet alszok ebben az ágyban mint az otthoniban. A plafont bámulva magamhoz szorítottam a macimat amiben az erőm van, és arra gondoltam, hogy bárcsak most nálam lehetne. Bárcsak érezhetném most az ereimben. Százszor boldogabb lennék. A másik kezemben a nyakláncot szorongattam, nem tudtam mit csináljak vele. Megtartsam? Oda adjam Draconak? Vagy esetleg adjam vissza a lánynak? Haragudjak a lányra? Sajnáljam a lányt? De ha sajnálnám, akkor szánalmasnak tűnnék, hiszen ki az aki sajnálja azt a lányt aki lefeküdt a barátjával, mert a barátja nem akar tőle semmit?!