Sárkányokkal

639 24 0
                                    

Minden érintés

6. rész

Az asztalhoz leülve magam elé vettem egy kisebb tányért, és elkezdtem rápakolni az ételt. Nem viszem túlzásba, egy darab pirítós és lekvár. Az evés közben figyeltem amit a többiek beszéltek, és minden egyes nap rá kell, hogy jöjjek, ezek sosem fognak felnőni. Valamelyik nap éppen a mogyorókrémet kenték egymás arcára Crack és Monstro. Igazából ezen nem csodálkozok, mert annyi eszük sincs mint egy marék molylepkének. Viszont a sok sületlenség közül kihallottam az igazán érdekes dolgot. A Trimágus Tusát.

- Ma lesz a Tusa első versenye?- fordultam Pansyhez, aki teli szájjal bólogatott.

- Kiváncsi vagyok Potter túl éli-e.- nevetett Blaise.

- Blaise, ne legyél bunkó!- néztem rá szigorúan, mire letette a kezéből a poharat.

- Drága, egyetlen Daniéla. Hagyjuk el a formaságokat, és hívjál Zabininek, mert mostmár az agyamra mész.- küldött egy puszit a szájával, én pedig eljátszottam, hogy elkaptam és mennyire örülök.

- Rendben.- bólintottam. - Akkor kedves, Zabini. Kérlek hagyd abba Harry szidását, mert biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki.- mondtam, ő pedig mosolygott.

- Hagy mondjam el kegyednek, hogy rosszul gondolja. Potter úr remélhetőleg már az első versenyben elbukik, utána pedig a honfitársaimmal egy jót nevetek.- mondta, én pedig felhúztam az egyik szemöldököm.

- Valóban?- kérdeztem, mire nyitotta a száját de a hang nem az övé volt.

- Befejeztétek végre ezt a gyerekes párbeszédi stílust? Hol élünk, az ötvenes években?- háborodott fel Malfoy.

- Húha, valaki morcos.- jegyezte meg halkan Pansy.

- Fogd be, Parkinson!- nézett a mellettem ülő lányra mérgesen. - Kikészítetek.- forgatta meg a szemét.

- Pontosan mi zavart?- kérdezte tőle Nott.

- Hagyd, Nott.- legyintettem. - Biztos nem kapott jó reggelt puszit.- vontam meg a vállam.

- Theo.- kacsintott, mire bólintottam.

- Nagyon viccesek vagytok.- fintorgott. - Néha úgy érzem mintha gyerekekkel lennék.- mondta.

- Mi pedig úgy érezzük, mintha egy nyafogós, idegesítő, sült bolonddal lenne dolgunk. Ilyen az élet, nemde?- mosolygott Pansy.

Nem volt kedvem végig hallgatni Malfoy és a bajai című műsort, ezért inkább odamentem Harryhez, hogy beszéljek vele. Ha jól tudom, Ron még mindig nem áll szóba vele, szóval most csak Hermione van neki. Ő pedig le van foglalva Victor Krummal, aki jelenleg híresebb embernek számít mint Malfoy. Lehet ezért olyan ideges mostanában. Idegesíti, hogy most valaki más van az ő helyében. Hogy most nem ő után fordulnak a diákok, hanem Victor után. Leváltották, és ezt nem tudja feldolgozni. Szegény.

- Szia.- köszöntem neki, ő pedig mosolyogva fordult felém.

- Szia, mi a helyzet?- kérdezte.

- Csak szerettem volna sok sikert kívánni, mert hallottam, hogy ma van az első verseny.- mondtam, ő pedig elhúzta a száját.

Minden érintésDonde viven las historias. Descúbrelo ahora