Minden érintés

Bőröndök

Minden érintés

64. rész

Ma van az utolsó tanítási nap a Roxfortban mielőtt elmegyünk a téli szünetre. Ezt a szünetet úgy fogom fel mint egy hosszabb szabadságot, ami pontosan tizennégy napos lesz. Ebben a két hétben azt hiszem elegendő időm lesz a gondolkozásra, mérlegelni a dolgokat és eldönteni mit akarok. Úgy érzem, mintha a fejemben a gondolatok összegabalyodtak volna, és nem tudom őket szét szedni, mert valami nem engedi. Minden lehetséges dologra gondoltam már, de olyannyira messze lehetek az igazságtól, hogy az már szinte fáj. Még sosem éreztem magam ennyire elveszettnek, és a tudat, hogy tehetetlen vagyok ez ügyben, kinyír. Egyszerűen kinyír. Mikor lesz már vége?

Reggel a szokottabbnál is fáradtan keltem fel, mert már mindegy, hogy tíz órát alszok vagy ötöt, mert a szervezetem konkrétan az utolsókat rúgja. Egy szép napon majd arra leszek figyelmes, hogy a szervezetem feladta a szolgálatot, és meghalok. Megráztam a fejemet mintha ezzel azt akarnám elérni, hogy ez effajta gondolatok végre kiessenek a fejemből. Persze egy teljesen lehetetlen, de azért egy próbát megért. A remény hal meg utoljára. Szokták mondani. Nálam már a remény is szenvedve kúszik a földön. Ilyen az élet.

Az asztalomon találtam egy levelet, amin egyből felismertem a pecsétet. A Weasley családtól jött. Mosolyogva bontottam ki a levelet, és kezdtem el olvasni a sorokat.

,,Drága Daniéla!

Szeretnélek meghívni az Odúba, hogy együtt töltsük a karácsony egy részét. Olyan régen láttalak már, hogy lassan nem is emlékszek rád. Csak gondold el, milyen jó lenne, ha közösen innánk a forrócsokit, és közben beszélgetnénk a tűz mellett. George is vár téged, ahogyan anyáék is. Anyának szerintem kikapcsolódás lenne, ha eljönnél, mert mi már teljesen kiakasztottuk. Karácsonyi ajándékként egy új idegrendszert kért tőlünk... Szegény csalódott lesz mikor meglátja, hogy nem azt kap.

Ha Malfoy hajlandó lenne egy kis kedvességre, és időként befogja az undok száját, akkor szeretettel várjuk őt is.

Üdvözlettel, Fred Weasley.

ui: Nincs is forrócsokink."

Nevetve olvastam el az utolsó sort. Nincs is forrócsokija, de meghív forrócsokizni. Csak Fred Weasley lehet ilyen. Eltettem a levelet, majd válaszolok neki. Vagy csak betoppanok. Igen, azt hiszem az hatásosabb lesz.

Megvártam amíg a lányok elkészülnek, és együtt mentünk le a lépcsőn. Mint a régi szép időben, a fiúk ott álltak a lépcső alján, és beszélgettek miközben minket vártak. Amint megláttam Dracot, egyből eszembe jutott az éjszaka. Olyan volt az agyam, mintha össze lett volna hangolva a lépteimmel a gondolataim. Léptem egy lépcsőfokot, és eszembe jutott egy szó. Katie Bell. Következő lépcsőfok. Én mérgeztem meg. Még egy lépcsőfok. Engem választottak. Ismét egy lépcsőfok. Elég erős vagyok. És leértünk a fiúkhoz.

- Jó reggelt csodabogaraink.- köszöntött minket Zabini, majd nyomott egy puszit Natasa arcára. Senki sem tudja, hogy mi van köztük mert nem hajlandóak elmondani. Talán együtt vannak, talán nincsenek. Mindenki csak találgat, hogy mi lehet köztük ahogyan mi is. Mindenhova együtt mennek és mindent együtt csinálnak, de ezen kívül sosem látjuk őket kettesben, és egy arcra puszinál vagy egy ölelésnél többet sosem látunk.

- Jobb reggeleket.- dörzsöltem meg az arcomat. Draco felém pillantott, aztán szólásra nyitotta a száját de inkább nem mondott semmit. Miután összevesztünk odakint, azóta nem beszéltünk. Nem is akarok. Egyáltalán nem tudom, hogy miben higgyek. Úgy nézett rám, mint aki azonnal felfal a szemeivel. Ha ezt tovább folytatja, azt hiszem nem fogok tudni haragudni rá. Egyébként is nehéz rá, nem, hogy így.