Minden érintés

Az igazság hálója

Minden érintés

20. rész

,,Születésnapod alkalmából kapod meg a családunk egyik örökségét. Büszkeséggel viseld ezt a gyűrűt, Daniéla. Alig várom már, hogy ennyi év után végre találkozhassak az unokahúgommal.
-Voldemort"

Hirtelen nem tudtam hova tenni ezt a levelet, és nem is tudtam értelmezni. Voldemort a rokonom lenne? Nem, ilyen nincs. Miért lenne? Kiről? Igaz nem tudok semmit sem a biológiai szüleimről, tehát ha így nézzük akkor még igaz is lehet, de nem akarom elhinni. Lehetetlen, hiszen Voldemort kegyetlen és félelmetes. Semmi közös tulajdonság nincs bennünk. Vagy mégis?

- Ez mit jelent?- kérdezte az előttem álló szőke akivel még egy pár perccel ezelőtt szerettem volna beszélni a történtekről, de úgy érzem ez most háttérbe szorul.

- Nem... Nem tudom.- ráztam a fejem, aztán siettem az ajtóhoz amit konkrétan kirántottam a helyéről.

A vendégek között vágtam át keresve anyáékat. Mindenkit ellöktem magam elől és még csak bocsánatot sem kértem. Malfoy jött utánam bár nem tudom miért, de ott volt mögöttem. Anyáék az egyik kis kör asztalnál álltak és beszélgettek a szemközti szomszéddal.

- Anya.- szóltam hangosan anyának, hogy figyeljenek rám.

- Daniéla, éppen beszélgetünk. Nem illik megzavarni mások beszélgetését, ugye?- fordult felém apa, mire bólintottam.

- Tudom, és sajnálom de...- mondtam volna tovább, de anya közbeszólt.

- Biztosan ráér.- mondta anya idegesen, de próbálta álcázni magát.

- Megtennék, hogy meghallgatják? Egy fontos dologról lenne szó, de maguk még csak rá se figyelnek.- szólalt meg Malfoy, mire mind ránéztünk.

Anyáék rájöttek végre, hogy ez tényleg egy komoly dolog és nem csak viccelünk, ezért odalöktek a szomszédoknak egy elnézést, és jöttek velünk. Felmentünk a szobámba ahol a többiek az ágyamban aludtak. Konkrétan mindenről lemaradnak, de jobb is ez így.

Átadtam a kapott levelet a gyűrűvel együtt anyáéknak, akik miután alaposan végig olvasták és nézegették az ajándékomat, összenéztek. Az arcuk szinte elárulta, hogy mennyire gáz a helyzet és, hogy van valami amit nem mondanak el. Anya kétségbeesetten ült le az ágyamra Zabini lábára, apa meg a fejére téve a kezét fel-alá sétált a szobámban.

Egyre nagyobb lett bennem a feszültség meg a félelem, és anyáék reakciója sem segített. Inkább rátett egy lapáttal. A kezeim remegtek, a tenyerem izzadt, a szívem pedig egyre jobban vert. Konkrétan az elájulás szélén álltam mikor apa megszólalt.

- Karen, mostmár nincs értelme titkolni.- nézett le anyára, aki hirtelen felpattant.

- Nem.- rázta a fejét, majd odament a szekrényemhez.

A szekrényem mellől elővette a bőröndömet, a szekrényből meg a ruháimat, és elkezdte a bőröndbe beledobálni őket. Kérdően néztem rá és nem értettem, hogy minek csomagol.

- Anya, mit csinálsz?- kérdeztem, mire megrázta a fejét.  - Apa?- fordultam apához.

- A levél igaz.- mondta apa, mire anya megállt.

- Joseph!- kiáltotta anya apának a nevét.  - Ezt nem lett volna szabad el mondanod!- nézett rá mérgesen.

- Mostmár mindegy!- kiáltotta vissza.  - Voldemort visszajött, és szeretné Daniélát!- mondta, mire teljesen összezavarodtam.