Fény a sötétben

438 21 1
                                    

Minden érintés

55. rész

"Ötven év múlva is nézhetitek a Harry Pottert, és sajnos akkor én már nem leszek köztetek... De Hagrid igen"- Robbie Coltrane emlékére.

Az ajtón belépve hirtelen magába kerített az az ismerős szeretet és biztonság érzet. Csupán csak a harmadik évemet kezdem Roxfortos diákként, de olyan mintha már ezer éve idejárnék. Nagyon a szívemhez nőtt ez a hely, ide mindig úgy jövök vissza mint a második otthonomba. Több időt töltök el itt a barátaimmal, mint otthon a szüleimmel de ez egyáltalán nem zavar. Úgy érzem én is idetartozok, és ennél nincs jobb érzés.

Már átöltözve mentünk be a Nagyterembe, hogy megvacsorázzunk, és végig hallgassuk Dumbledore szokásos újévi köszöntőjét. Ha ez nem lenne, azt hiszem unalmas és színtelen lenne az első közös vacsoránk. Most kivételesen nem a lányok közé ültem be, hanem helyet foglaltam Draco mellett. Nem tudom miért, de most úgy érzem, hogy nagyobb szüksége lesz rám egész évben mint eddig valaha. Most valahogy teljesen más, már nyáron is volt vele valami de most azt hiszem teljesen magába fordult. Az okára még nem sikerült rájönnöm, de félek valami komoly dolog történt vele és nekem nem mondja el.

Miután mindenki leült, elénk varázsolódtak a finomabbnál finomabb ételek, és a megszokott alma vagy narancslé. Draco tányérjába kiszedtem azt amit úgy gondoltam, hogy szívesen megenne, aztán mind elkezdtünk enni. A lányok kérdően néztek rám, hogy miért nem ülök ott velük, de nem mondtam semmit. Zabini folyton leette a taláromat amit nem igazán értek, hogyan sikerült, de igyekszem nem figyelembe venni, hogy zsírfoltos lett...

- Olyan nyugodt mindenki.- nézett körbe Theo.  - Mi történt?- mosolyodott el.

- Nincs itt Umbridge.- válaszolta Natasa.  - Nincs több büntetés. Valószínű ez miatt van mindenkinek jó kedve és nyugodtak is.- vonta meg a vállát.

- Hála Merlinnek, hogy eltüntette azt a nőt. Nem bírtam volna ki vele még több évet.- fújtatott Zabini, majd benyomta a szájába a rengeteg húst ami egy kicsit undorító volt.

- Pedig azt terveztem, hogy meghívom őt születésnapodra.- mondta Theo, mire szakadtunk a nevetéstől.

- De akkor te is eljössz.- mondta Zabini, és megmutatta a szájában lévő megrágott krumpli és hús keverékét.

- Fúj!- csaptam rá a kezére.

- Ahj, így elmegy az étvágyam!- idegeskedett Pansy.

- Megtennéd, hogy a korodhoz illően viselkedsz, és nem gusztustalankodnál annál az asztalnál, ahol mindenki más enne?!- nézett Natasa Zabinire mérgesen, mire Zabini bólintott.

- Bocs, asszony.- mondta, a következő percben pedig Zabini fejéhez csapódott egy zsömle.

- Kinyírlak!- fenyegette meg Natasa, mire nevetni kezdtünk

Miután mindenki megette a vacsorát, hirtelen néma csönd lett a teremben, majd a bagoly szárnyai kinyíltak, Dumbledore pedig megköszörülte a torkát. Draco eltolta maga elől a tányért úgy, hogy egy falatot nem evett, majd mindketten egyszerre megtámasztottuk a fejünket a kezünkkel az állunknál.

- Te, ezek egyre jobban hasonlítanak egymásra.- mondta Pansy Adriannak, aki csak nevetett egy jót.

- A legszebb estet kívánom nektek. Először is hagy mutassam be a Roxfort régi tanárát, Horatius Lumpsluckot. Lumpsluck professzor természetesen a hozzá legközelebb álló tantárgyat veszi át, a bajitaltant. A sötét varázslatok kivédése órákat az idén, Percelus Piton professzor tartja.- mondta, mire mindenki elkezdett tapsolni. Piton professzor már több éve szeretné átvenni a Sötét Varázslatok Kivédése órát, csak sosem adták neki.

Minden érintésHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin