Minden érintés

Vissza a Roxfortba

Minden érintés

43. rész

Nehéz eljönni arról a helyről ahová tartozol. Mindig ott kell, hogy hagyj egy darabot a szívedből. Nem számít, hogy tudod hová mész és azt a helyet mennyire szereted. Az otthonod akkor is hiányozni fog. Az otthon néha nem is magáról a helyről szól, hanem a hely ahol azok vannak akiket a világon a legjobban szeretsz.

Hát, ilyen gondolatokkal léptem ki a házunk ajtaján, és mentem a King's Crossra, a pályaudvarra. A kilenc és háromnegyed vágánynál megállva a többiekkel vártam a vonatot, hogy visszavigyen a Roxfortba. A barátaim látványa mosolyt csalt az arcomra, és Draco közelsége is elegendő boldogságot adott. Ott hagytam az elsőszámú családomat, hogy a második számú családommal is lehessek.

A vonat út elég gyorsan elrepült, viszont arra elég volt, hogy megtudjam kinek, hogy telt a téli szünete. Mindenki azt csinálta amit az iskolában, csak annyi a különbség, hogy karácsony volt és a ház közepén ott állt a karácsonyfa. Őszintén hiányoztak a többiek. Ugyan tartottam velük a kapcsolatot egy két szó erejéig, de az nem olyan volt mintha élőben beszélnénk és úgy mesélnénk. Hiányzott Pansy naív, de kegyetlen mosolya, Zabini viccei és a füves cigije, Theo kitartása az elérhetetlen lány után, majd végül Natasa mérgező személyisége. Nekik köszönhetően visszacsöppentem oda, ahol abbahagytam az iskolát.

Mire megérkeztünk már este lett, így a csomagokat lerakva a bejárati ajtó elé, már mentünk is enni, mert utána aludni kell. Rövid az út, de fárasztó. Pláne ha olyan barátai vannak az embernek mint az enyémek. Természetesen nem panaszkodok, nekem ez így tökéletes. A Nagyterembe beérve már lehetett érezni az ételek illatát. Leültem a szokásos helyemre, majd Dracora nézve elmosolyodtam, mert éppen egy muffint szagolgatott. Aranyos volt ahogyan felhúzta a szemöldökét miután megszagolta. Valószínű nem tetszett neki az illata, mert a muffin áfonyás lekvárral volt töltve, ő meg nem szereti az áfonyát. 

- Daniéla!- csettintett a szemem előtt Natasa, mire ránéztem. A nevem hallatán kirázott a hideg. Nem tudom, hogy a Tereza nevet használjam vagy a Daniélát. Mert a Daniélát a nevelő szüleim adták akik egész életemben neveltek, viszont a Tereza nevet pedig az a nő adta nekem aki a világra hozott. Akárhogy is nézem, sehogy se jó.

- Igen?- fordultam felé.

- Süket vagy? Hozzád beszélek, figyelj már!- szidott le. Kicsit meglepődtem, de nem baj. Majd nemsoká belerázódok csak most egy kicsit kizökkentem. Fel kell venni Natasával az ütemet, mert másképp nem éled túl.

- Bocsánat, nem figyeltem. Gondolkoztam.- mondtam, mire Natasa bólintott.

- Azt kérdeztem, hogy kérsz e áfonyás muffint, mert ha Monstro és Crack észreveszik, hogy van ilyen is, garantálom, hogy nem fogsz belőle enni.- forgatta meg a szemét.

- Nem kérek.- mosolyogtam.

- Jó, én sem.- tolta el maga elől fintorogva a muffinos tányért.  - Ha eléjük tennék egy tányér szemetet és azt mondanám, hogy ezek édességek, esküszöm megennék.- mondta, mire Pansy elnevette magát.

- Az lehet.- mondtam mosolyogva.

- Mi volt a nagymellűvel?- bökte oldalba Adrian Theot.

- Annak a lánynak van neve is!- szólt rá Natasa mérgesen.

- Elmentem hozzá a szünetben.- vonta meg a vállát, mi meg kíváncsian néztünk rá.  - Énekeltem neki az ablaka előtt. Leöntött forró vízzel...- mesélte, belőlünk meg egyszerre tört ki a nevetés.

- Haha!- röhögött hangosan Zabini.  - Legalább megfürödtél. Ritka pillanatok egyike.- mondta, mire kész. A társaságunktól zengett az egész Nagyterem.