Minden érintés

Csalás

Minden érintés

62. rész

A Nagyteremben, az asztalnál ülve bambultam magam elé. Mindenki olyan boldogan beszélgetett mindenkivel, jóízűen ettek, és hangosan nevettek. Én pedig azon gondolkoztam, hogy vajon mi történhetett Dracoval az elmúlt hónapokban úgy, hogy én semmit nem vettem belőle észre. Kezdem azt hinni, hogy borzasztó barátnő vagyok, mert nem veszek észre soha semmit, és mindenkinek úgy tűnhet, hogy nem is érdekel, hogy mi van a barátommal. De ez nem igaz! Minden egyes nap, huszonnégy órából én huszonötöt azzal töltök, hogy nézem Dracot miközben alszik vagy ahogy beszélget valakivel, tanul, és közben azon gondolkozok, hogy mi a baj.

Lassan minden este kopog az ajtón, hogy szeretne velem aludni, mert egyedül nem megy neki. Olyan mint egy félős kisgyerek, aki nem mer elaludni egyedül a sötét szobában. Persze nagyon örülök neki, hogy én kellek neki ahhoz, hogy tudjon aludni, viszont minden este van valami. Vagy kimegy, és egy óra múlva jön csak vissza, vagy rosszat álmodik és hangokat ad ki meg mocorog. Aztán mikor odabújok hozzá akkor ez abbamarad, és alszik tovább. Nem értem. Azt hiszem kezdek megőrülni.

Ma van az év első igazi, éles Kviddics meccse. Mindenki Ronra fókuszál, mert most ő lett a Griffendéleseknél az Őrző. Vannak akik szurkolnak neki és biztatják, de természetesen vannak olyanok is, akik csak beszólogatnak neki és próbálják elvenni Ron kedvét a Kviddicstől. Az utóbbiba a Mardekár ház tartozik, az előbbibe meg az összes többi ház.

- Lúzer vagy, Weasley!- kiáltotta át Zabini a másik asztalhoz.

- Nem bírnád ki egyszer se, hogy ne szólj be valakinek, ugye?- nézett unottan Natasa Zabinire.

- Nem.- bólintott Zabini, majd folytatta tovább az evést.

- Minden oké?- kérdeztem Dracotól, aki szorított ököllel ült az asztalnál. Fogyott. Rengeteget. Nem eszik, sosem éhes, az arca kicsit beesett, a pólói lógnak rajta, a nadrágjait meg magára kell, hogy kösse.

- Igen.- bólintott, aztán felém fordult, hogy adjon egy csókot. - Gyere.- fogta meg a kezemet, majd felállított az asztaltól.

- Ti hova mentek?- nézett ránk nagy szemekkel Pansy. - Egy óra múlva kezdődik a meccs.- mutatott a hatalmas órára, ami lebegett a levegőben.

- Akkor sietünk.- vonta meg a vállát Draco, majd elindult.

Sokáig nem tudtam, hogy hova megyünk, azonban mikor befordultunk az egyik folyosón, már tudtam. Megálltunk a falnál, Draco lehunyta a szemét, majd kinyílt előttünk a fal, mi pedig bementünk rajta. Draco szépen elképzelte, hogy mit akar, így a Szükség szobájából lett egy olyan szoba, ahol van egy hatalmas ágy. Kérdően néztem Dracora, aki lazított a nyakkendőjén, majd közelebb lépett hozzám. Úgy vert a szívem, mintha ez lenne az első ilyen alkalom. Draco a hüvelykujjával végig simított az ajkamon, majd a két keze közé szorítva az arcomat, megcsókolt. Olyan csókot kaptam tőle mint még soha, és hirtelen forogni kezdett velem a világ. Átkerültem a csókkal egy teljesen másik dimenzióba, ahonnan nem jöttem vissza egyhamar. Mikor elhúzódott tőlem, mélyen a szemembe nézett ahogyan én is az övébe, és olyan volt, mintha félne valamitől.

- Mi a baj?- kérdeztem tőle, mert már nem tudom elviselni, hogy akármikor belenézek a szemébe, a félelmet és a kétségbeesettséget látom.

- Shh.- rázta meg a fejét, majd a derekamra tette a kezét, és jobban magához húzott, hogy aztán újra megcsókolhasson.

Elkezdtem kikötni a nyakkendőjét, majd azt a földre dobtam. Az ingét elkezdtem kigombolni, majd Draco hirtelen a fenekem alá nyúlt, és felkapott az ölébe. Egészen addig mentünk amíg a lába bele nem ütközött az ágyba, majd óvatosan lerakott arra. Az ágy puha volt, selyem lepedővel letakarva. Draco fölém hajolt, és a keze felfedező útra indult a testemen. Hideg érintése miatt muszáj voltam halkan felnyögni, mikor megérintette a combomat ahol nincs ruha.