Minden érintés

Elfelejtve

Minden érintés

79. rész

A szívem olyan gyorsasággal pumpálta a vért az ereimbe, hogy alig győztem levegőért kapkodni. A fejem két oldalt nyílalt, a szemeim golyóztak, a gyomrom pedig liftezett. Úgy éreztem magam mint aki másnapos, de tisztában voltam vele, hogy ez lehetetlen, mivel egy korty alkoholt sem ittam. Vettem a rengeteg erőt és felkeltem az ágyból, hogy lemehessek egy kávéért, ami valószínű most megmentené az életemet. Ekkor vettem észre a hatalmas foltot, ami a lábszáramon volt. Amikor hozzáértem fájt, nekem pedig még csak egy halvány emlékem sem volt arról, hogy ezt mégis hol szerezhettem. Leballagtam a lépcsőn, egészen a konyháig mentem amikor annak az ajtaja hirtelen kinyitódott, és orrba vágott. Egyből hanyatt estem, az érzéstől egy pillanatra megszédültem, és érezni véltem egy érdekes ízt a számban. Fogtam az orromat a szemeimmel meg hunyorogtam, és próbáltam kivenni az alakot aki előttem guggolt. Egy tenyeret éreztem meg a tarkómon ami megtartotta a fejemet, majd a másik kezével elvette a kezemet az orromtól, és egy papír zsebkendőt nyomott oda. Felszisszentem az érzéstől és elakartam húzni onnan a fejemet, de a tarkómat tartó erős kéz nem engedte. Egy illat csapott meg ami elég ismerős volt, így aztán próbáltam rendesen kinyitni a szememet az odakintről beszűrődő vakító fénytől és a fájdalomtól eltekintve.

— Ne haragudj, Tessa. Véletlen volt. — húzta halvány mosolyra a száját Draco. Hangja mély és rekedtes volt, a tekintete álmos, a szemei alatt lévő fekete karikák pedig arról árulkodnak, hogy az éjszaka nem sikerült neki rendesen kialudnia magát.

— Nem baj. — legyintettem, majd átvettem a zsepit a kezéből és odatartottam magamnak. Felállt és kinyújtotta elém a kezét, én pedig hezitálás nélkül belecsúsztattam a kezem az övébe. Felhúzott a földről és megfogta a derekamat. A rossz érzés helyett kellemes volt a közelsége, ami megijesztett egy pillanatra.

— Jól aludtál? — kérdezte, nekem meg felettébb különös volt a kedvessége. Miután elmondtam neki, hogy mit csináltam, teljes mértékben azt hittem, hogy velem is úgy fog viselkedni mint az összes többi emberrel. Azonban olyan, mintha nem venne tudomást arról ami történt. Kedves, jelen pillanatban gondoskodó, én pedig nem tudom eldönteni, hogy féljek vagy örüljek.

— Mi történt a lábammal? — a kérdésére kérdéssel válaszoltam, miután bekísért a konyhába. Felültem a konyhapultra és a fejemet a falra rögzített konyhaszekrénynek nyomtam. Felmutattam a lábamat, hogy láthassa a hatalmas foltot. A fejem melletti szekrényhez nyúlt és kivett belőle egy csészét.

— Kérsz kávét? — nézett rám. Kérdésre kérdés. Szóval így állunk... Bólintottam. Újra felemeltem a lábam, majd egy amolyan ,,elmondod, hogy ezt, hogy szereztem?" nézéssel néztem rá.  — Miután kimentél a kertbe és azt kiabáltad, hogy szeretsz bugyi nélkül aludni, megbotlottál a kerti törpénkbe, és beverted a lábad a medence szélébe. Szerencsére a medencébe nem estél bele, mert részegen nem tudtalak volna kihúzni onnan. — vonta meg a vállát, nekem meg hatalmasra kerekedett mindkét szemem a hallottak miatt. Szeretek bugyi nélkül aludni? Nem is aludtam még úgy!

— Ez mikor történt? — kérdeztem, mert én erre nem emlékszem. Fogalmam sincs, hogy mikor volt ez. Azonban ha erre nem emlékszek, akkor vajon mi mindent csinálhattam még...

— Nem tudom, olyan hajnali három lehetett. Egy körül eltűntél, valami olyasmit mondott Natasa, hogy felmész aludni a szobába. Fél kettőkor lejöttél, hogy te nagyon be szeretnél rúgni, és egészen hajnali ötig ittál Zabinivel meg Theoval. — mondta, én meg csendben gondolkoztam, próbáltam minél mélyebbre ásni és forgatni a kerekeket az agyamban, de semmi. Egyszerűen még csak egy kis foszlány emlék sem jutott eszembe.