Minden érintés

Esőben ázva

Minden érintés

31. rész

Este azt hittem, hogy nem élem meg a reggelt és végem van, kipurcanok, de csodák csodájára, reggel ugyanúgy felkeltem mint minden egyes nap. Vörös, bedagadt és kisírt szemekkel mentem le a lépcsőn a lányok háta mögött kullogva, és próbáltam elkerülni a szemkontaktusokat. Nem akartam, hogy a tegnapi este után most is sírva lássanak, mert azt gondolnák, hogy egy élettelen roncshalmaz vagyok, ami egyébként igaz, de másnak nem kell tudnia róla.

Amíg a többiek beszélgettek és vártuk Dracot, mert most kivételesen van kedve velünk reggelizni, addig én fejben teljesen máshol voltam. Talán most még nehezebb mint tegnap, mert tudom, hogy ez a nap teljesen fölösleges lesz, hiszen semmi sem fog változni. Még talán sosem éreztem ilyet. Sosem voltam igazán szerelmes. Azt mondják, hogy a szerelem felemelő, és attól igazán boldog az ember. Persze, ha viszonozzák akkor biztos, hogy minden jó. De ha viszonzatlan, akkor mi a bánat van?

- Szóval, úgy döntöttem, hogy nem adom fel.- húzta ki magát Theo.

- Szerinted ezek után még szóba állna veled?- kérdezte megdöbbenve Natasa. A többiek a feltűnős dekoltázsos lányról beszélgettek, akinek még mindig nem tudom a nevét, de mindegy. Theo szerint belopta magát a lány szívébe, és csak azért viselkedik így, mert elérhetetlen játszik. Az persze az eszébe se jutott, hogy esetleg megbántotta őt, és a háta közepére nem kívánja ezek után a lány Theot, de hát a remény hal ki utoljára, nem?

- Hát persze.- válaszolta Theo. - Hisz vétek lenne kihagyni egy ilyen jó csávót mint amilyen én vagyok.- mondta elégedetten, aztán mindannyian felnevettek. Elmosolyodtam én is, mert ez azért egy kicsit vicces.

- Ha ezek után akar tőled valamit, akkor megtalálta a zsák a foltját. Ő is ugyanolyan idióta mint amilyen te vagy.- forgatta meg a szemét Natasa.

- Hah! Ezt megkaptad.- röhögte ki Theot Zabini.

Sóhajtva elnéztem jobbra, majd megláttam őt. Egyáltalán nem tűnt meggyötörtnek, sőt, inkább kifejezetten kipihent feje volt, és nyoma se volt annak, hogy esetleg ejtett volna egy pár könnycseppet. Mondjuk minek is ejtett volna? Nem mindenki annyira nyomorék mint én. Szokásosan köszönt, majd mikor Natasa megkérdezte, hogy akkor mehetünk-e reggelizni, Draco megrázta a fejét, majd oldalra nézett.

- Mostmár igen.- mondta, majd átölelte Astoriát, és adott a szájára egy csókot. Ott, helyben azonnal megsemmisültem, talán le is fagytam egy pillanatra. Mikor Pansy belebökött az oldalamba egyet, csak akkor vettem észre, hogy mindenki engem néz.

- Minden rendben van?- kérdezte aggódva Astoria, mire ránéztem.

- Persze.- mosolyodtam el, majd belekaroltam Pansyba. - Ha készen vagytok akkor mehetünk.- mondtam, majd elindultunk.

Mikor mindenki háttal volt nekem, Natasa lemaradt Zabiniéktől, és bevárt minket Pansyval. A szám folyamatosan legörbült, és már azt a tervemet is elvetettem, hogy beszélek Dracoval. Minek? Tökéletesen látszik rajta, hogy egy kicsit sem érdeklem már. Még csak nem is köszönt. Egy fél köszönés se. Semmi, nulla. Nem vesz észre.

- Mi van veled?- kérdezte Natasa egyből, amint odaértünk hozzá. - Nem tudtam, hogy így megtudod magad játszani.- bólintott elismerően.

- Tényleg szép volt.- mosolygott rám Pansy, mire ránéztem.

- Azért karoltam beléd, hogy ne essek össze előttük. Egyébként darabokra törtem.- suttogtam, és próbáltam nem sírni. Nehéz.

- Hát ezt egyből gondoltam.- mondta Natasa, aztán megálltunk, mert valaki eldobott egy papírpoharat. Jaj, szegény. - Te!- ordított a fiúra, majd mindenki ránk nézett, Zabiniék meg megfordultak. - Azonnal felveszed, vagy addig ott fogsz állni amíg le nem bomlik!- mondta, mire a fiú megszeppenve nézett ránk.