Egymás mellett feküdtünk, az ujjait összefonta az enyémek körül és a szájához emelte, apró puszit nyomott rá majd felém fordult.
-Ugye nem félsz tőlem? -aggódás ült ki az arcára
Megráztam fejem mosolyogva.
-Bár néha kicsit jobban felkapod a vizet a kelleténél. -megsimogattam az arcát
-Sajnálom. -szorosan megöleltNem tudtam miért olyan amilyen, de mindennel együtt akartam őt.
Azt akartam, hogy érezze, hogy mellettem megnyugodhat.
Bár kétségeim voltak, beleszerettem annak ellenére, hogy szinte egy kölyök.
21 éves, előtte az élet, próbáltam felkészülni arra, hogy ez a dolog kettőnk között nem fog örökké tartani.
Fájt belegondolni, hogy ez amit átélünk, valószínűleg véget fog érni előbb utóbb.
Nem terveztem beleszeretni, de mégis megtörtént.
Elvette az eszem, ez a kék szemű huncut mosolyú fiatal srác.-Sofia! -rám pillantott miközben öltözködött
Feküdtem az ágyban és néztem, le sem vettem róla a szememet, egy pillanatra sem.
-Hm? -mosolyogtam
-Ma edzésre megyek. -lepillantott a hasára
-És? -önelégülten vigyorogtam a látványonMegjelöltem múlt éjjel, csakúgy mint ő engem.
-Gyere ide! -megfogta a karom és felhúzott maga mellé
Kuncogtam és a hajába túrtam.
-Embereket nem birtoklunk, ugye? Vagy, hogy is van ez? -vigyorgott
-Nem tudom miről beszélsz. -mosolyogtamTisztában voltam vele, hogy arra az esetre célzott amikor a kocsiban kibukva mondtam neki ezt.
-Hazudós. -suttogta
Lehajolt hozzám és megcsókolt.
Motoszkálást hallottunk, majd Eddie hangját.
El is felejtettem, hogy lent aludt a kanapén.-Sofi! -kiabálta Munson
Billy a szám elé tette a kezét, és levette rólam a takarót amivel körbe voltam csavarva.
-Nem szabad! -toltam rajta egyet, ekkor erősebben magához fogott
-Ki szerint? -vigyorgott és megcsókolt-Sofi! -újra megszólított Eddie
Billy rám nézett és megrázta a fejét.
-Mindjárt Eddie! -kiabáltam
-Sofia! Hé! -megrázta a fejét Billy -Engedetlen vagy!Kuncogtam, Hargrove lehajolt hozzám és újra megcsókolt.
Szüntelenül csörögni kezdett a telefonja, ekkor megálltam és rá pillantottam.-Lehet, hogy fontos! -lihegtem
-Annyira nem lehet fontos mint ez. -vigyorgott és újra megcsókolt
YOU ARE READING
Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18
Fanfiction"A kezeire tettem a tenyerem bizonytalanul. -Nem szeretem ezt. -rázta a fejét -Mit Billy? -Érezni, hogy félve érsz hozzám, ne félj már. Nem bántalak Sofia! -közelebb húzott -Pár órája még mást mondtál. -Ideges voltam. -oldalra pillantott, majd újra...