Születésnap

372 20 0
                                    

-Boldog Születésnapot Isten éltessen! -kiabálták

Anya összehozta a családot vacsorára.
Mindenféle ajándékkal megleptek, de a legszebb mégis az oldalamon és Billy oldalán díszelgő volt mind közül.
Ironikus, hogy a szobában senki sem sejtette, hogy mi van a ruhám alatt.
Ültünk az asztal körül és ünnepeltünk.

Jim olyan odafigyeléssel hallgatta a mondandómat, ahogyan apám sosem.
Még cigizni is kijött velem.
Emlékszem mennyire gyűlölte amikor rászoktam, később meg folyton ő adott cigit nekem.
Mindig azt mondta, hogy inkább biztonságos helyről szerezzem be, mint idegenektől akik bármit bele tehetnek.
Sokszor falazott nekem a szüleim előtt, felidéztük a kamasz korom és mosolyogtunk a sok butaságon amit csináltam.
Örült neki, hogy visszajöttem, de egy része mégis szomorú volt.
Szerinte többre vagyok hivatott mint Hawkinsban megöregedni.

Kilenc éves voltam mikor megismert, most itt állok előtte, húsz évvel később és még mindig azt a kislányt látja bennem aki tele volt tervekkel és álmokkal.
Valahol kisiklott az életem, tudtam jól, minden erőmmel próbáltam egyenesbe jönni.
Jim látta, hogy rengeteget dolgozom, minél előbb össze akartam magam szedni.

-A kislánynak van egy kislánya-mosolygott

A teraszunkon álltunk és dohányoztunk.

-Hihetetlen, ugye? -vigyorogtam
-Szeretném ha többet találkoznánk, elvinnélek titeket horgászni.

Elnevettem magam, hiszen gyerekként sokat ücsörögtem vele a tó mellett.
Sosem tudtam csendben maradni, mindig beszéltem.
Már látom, hogy cseppet sem bánta, sőt szerette, hogy van valaki körülötte.
Megígértem neki, hogy több időt fogunk vele tölteni.

-Hogy vagy mostanában Jim?
-Próbálok egészségesebben élni, több kevesebb sikerrel. -nevetve nézte a kezében lévő cigarettát

Megöleltem hirtelen, egy pillanatra megdöbbent, de viszonozta.

-Jól van kölyök! Aztán ma óvatosan a bulizással! -megveregette a hátam
-Jó leszek! -vigyorogtam
-Biztos jó emberekkel veszed körül magad? -lenézett rám
-Kire gondolsz?
-Tudod te.
-Billy? Ja persze, nincs vele probléma. -oh pedig volt nem is kevés, de nem akartam a múltban történtekről beszélni
-Nincs? Hát pedig elég sokszor találkoztam már vele ezalatt a pár hónap alatt. -lenézett rám
-Nincs egyszerű élete. -lesütöttem a szemem -Ami azt illeti, jó is, hogy beszélünk róla. -Hopperre néztem

-Igen?
-Az apja Neil! Ismered?
-Persze, pár hete ő jött be az őrsre a fiáért.
-Ő a probléma!
-Tessék? -döbbenten kérdezte a férfi
-Bántja Billyt, folyton tele van mindenféle sebekkel meg foltokkal. A fültanúja voltam nem egyszer a kirohanásának! Max meg nem egyszer végig nézte. -hadartam
-Ez biztos?
-Igen! Teljesen! -határozottan válaszoltam
-Sofia, ha esetleg legközelebb látod, hogy probléma van, hívj fel! Akkor tudok segíteni ha hagyod! -megsimogatta a fejem
-Rendben! Köszönöm. -mosolyogtam


Este kilenc körül járt az idő, kikísértem a vendégeket, majd visszaérve a házba elköszöntem.
Hivatalos voltam egy partira, haza akartam menni elkészülni.

-Jövök reggel! -puszit nyomtam Lola arcára
-Anya nem vagyok kisbaba. -sóhajtott
-Tudom tudom!
-Menj már! -nevetett a hezitálásomon

Szerencsésnek éreztem magam amiért anyára bármikor számíthattam, mindig vigyázott Lolara ha nekem dolgom akadt.
Mivel ma különleges nap volt, anya szerint, ezért a lelkemre kötötte, hogy érezzem jól magam és ne siessek.

Eddie rendez egy bulit, oda voltam hivatalos.
Mikor kész lettem az utolsó simításokkal, csengettek.
Izgatottan indultam meg a bejárati ajtómhoz, Billyt vártam.
Felhívott délután, megkérdezte lenne-e kedvem vele menni.

Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18Where stories live. Discover now