Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18

Bizonytalan

A camaro előtt dohányzott, a kabátját nem viselte csak az ingje volt rajta félig kigombolva, pedig egész hűvös volt ilyen későn.
Nem ment be a házamba, pedig oda adtam neki a kulcsaimat.
Nem tűnt sem idegesnek sem feszültnek, sőt inkább olyan semmilyen volt.
Mintha lélekben nem is lenne itt.
Üveges tekintettel meredt maga elé, a kocsim hangja hallatán oldalra pillantott, majd újra maga elé.
Mintha valamiféle transzban lett volna.
A szájához emelte a cigit, láttam, hogy sebes a kézfeje.
Szegény Steve, folyton beugrott ahogy a földön fekszik, szinte eszméletlenül, és Billy csak üti és üti.
Ijesztő volt, sosem láttam még korábban verekedni, nem tudtam, hogy képes ilyesfajta agresszióra.
Tényleg úgy tűnt mintha ölni akart volna.

Miféle gyermekkora lehetett, hogy ennyire hevesen reagál a legapróbb dolgokra is.
Biztosan nem sűrűn hallhatta azt a szót, hogy "szeretlek", hiszen bármikor kimondom, megváltozik, lenyugszik, a tekintete lágyabbá válik.

Tisztában voltam vele, hogy nem én vagyok az a szupernő aki majd megváltoztatja, én éppen az a nő vagyok aki jókor volt jó helyen, mikor megismerkedtünk.
Nem hajoltam meg előtte, és nem futottam utána mint a többi csaj körülötte, ez felkeltette az érdeklődését.
Csupán ennyi volt a titok, semmiféle misztikum nem volt abban, hogy miért pont én, a sok sok nő közül.
Az meg biztosan plusz pont volt, hogy pár évvel idősebb vagyok, nem tudom mi lehet az anyjával, de Mrs Wheeler után meggyőződésem volt, hogy van egy kis fixációja az idősebb nőkön.
Nehéz időszakot él meg otthon, és én Sofia Carver az év idiótája ragaszkodni kezdtem hozzá, majd beleszerettem.
Ezt érezve ő is, és elkezdte érezni ugyan azt. Ragaszkodást mert végre valaki szereti.

Próbáltam időszakos kalandként megélni, felkészíteni magam arra, hogy pár hónap alatt rám un és tovább áll, pont ahogyan mesélte Jason.
De annyira nehéz lélekben felkészülni az elmúlásra mikor az ember szerelmes, olyannyira, hogy már az is megdobogtatja a szívem ha meglátom.
Most sem történt másképp, pedig dühös voltam, hiszen előttem verte félholtra az egyik hozzám legközelebb álló embert.
Mégsem tudok rá teljes szívvel haragudni, pedig annyira szeretnék.

-Nem fázol? -kiszálltam az autómból és felé sétáltam

Eldobta a csikket és rám nézett, mélyen nézett a szemeimbe, egyenesen a lelkembe.
Mintha a megbánás apró, halvány kis szikráját láttam volna a tekintetében.

-Gyere menjünk be. -elindultam az ajtó felé
-Carver! -utánam kiabált

Megfordultam, a kulcsaimat dobta felém amit nagy csoda, de el is kaptam.

-Nem jössz? -értetlenül néztem a camaro mellett álló Billyre

Megrázta a fejèt és kinyitotta a kocsi ajtaját.

-Miért? -vissza léptem párat
-Mert fáradt vagyok, és kurvára mérges amiért megint Harringtonnal találtalak.
-Billy, nem tudom hányszor fogjuk még lefutni ezt a kört, és még mennyiszer kell elismételnem a nyilvánvalót! Nem érdekel Steve, sem senki más úgy mint férfi! Olyan nekem mint egy testvér, ezért is bánt, hogy így helyben hagytad! Bár azért te is kaptál. -halványan elmosolyodtam ahogy ránéztem
-Vajon ő is úgy tekint rád mint a testvérére? Hm?