Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18

Hétvége kettesben

Reggel egyedül ébredtem, felálltam és kisétáltam a mosdóba, összeszedtem magam.
Szégyelltem az éjszaka történteket.
Eltört a mécses és Billy ezt látta, tudja, hogy nem vagyok túl rajta.

Reggeliztem ezután megfogtam a telefonom és a fülhallgatóm.
Bekapcsoltam a kis zenémet és kisétáltam a házból, Hargroveot nem láttam sehol sem, ezért a faház mögé sétáltam.
Kosarazott magában, észre sem vette, hogy leültem a fűbe pár méterre a pályától.
Ő is zenét hallgatott, akárcsak én.

"Hungry for life
And thirsty for the distant river
I remember his hands
And the way the mountains looked
The light shot diamonds from his eyes
Hungry for life
And thirsty for the distant river

Like the scar of age
Written all over my face
The war is still raging inside of me
I still feel the chill
As I reveal my shame to you
I wear it like a tattoo
I wear it like a tattoo
I wear it like a tattoo"

Hallgattam a dalszöveget miközben néztem ezt a fiatal férfit.

"Hungry for life" így is volt, hiszen annyira fiatal még, nem vehetem el tőle az életet.
Nem foghatom vissza a szerelmemmel, neki élnie, tapasztalnia kell.
El kell engednem, hogy boldog lehessen egy korabeli lány mellett, hogy együtt tapasztalhassák meg a szerelem csodáját.
Egy olyan nőre van szüksége akivel kézen fogva boldogan, büszkén és gondtalanul sétálhatnak.
Egy fiatal lány kell mellé, aki ugyan olyan éhes az életre mint ő.

"The light shot diamonds from his eyes" bármikor meghallottam ezt a mondatot, a kék szemeire gondoltam, amikhez sosem láttam még hasonlót.
Gyönyörű szempár, egyszerre álmoskás, álmodozó, és élettel teli.
Akaratán kívül is úgy tudott nézni mindenkire, mintha belelátna a lelkünkbe.
Minden alkalommal éreztem a pillangókat a gyomromban amikor rám pillantott.
Tagadhattam én magam előtt, hogy túl vagyok rajta, de talán sosem leszek.
Inkább beletörődést kezdtem érezni, nincs "mi" csak ő és én, külön.
Pedig a lelkemet is eladtam volna csakhogy boldogan élhessek vele.
De rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok jó hatással rá.
Élni szeretne, de én folyton visszatartom.
Harcol magával, minden erejével próbálna szabadulni, de nem tud míg a közelemben van.
Nem sírhatok többé előtte, nem akartam, hogy szánjon.
Azt akartam, hogy boldog legyen, a saját boldogságom már nem is érdekelt, csak az övé.
Szerettem volna ha végre "hazatalál."

Ücsörögtem és néztem ahogy dobálja a kosarakat.
Mosolyogtam, csodálva figyeltem minden mozzanatát, bárcsak tudta volna, hogy mennyire különleges is ő.
Talán egy másik életben elmondhatom neki, hogy szeretem, és azt, hogy hozzá fogható férfival még sosem találkoztam.
A maga módján végtelenül odaadó, és ragaszkodó, tudtam, hogy amint megtalálja a párját megnyugszik majd a háborgó lelke.
Fájt, hogy ez a nő nem én vagyok, mellettem nem tudott megnyugodni.

Észrevett, rám pillantott mosolyogva.
Olyan nagyon szeretlek, bárcsak tudnád.
Kivette a fülhallgatót a füléből és megindult felém, halványan intettem neki és én is kikapcsoltam a zenét ami halkan szólt a fülemben.

-Sofia! Hogy aludtál? -leült mellém
-Jól. -rápillantottam
-Reggeliztél?

Aranyos volt, hogy megkérdezte, hiszen tudta, hogy amikor stresszes időszakon megyek keresztül nem tudok enni.

-Igen. -bólogattam és bámultam magam elé
-Helyes! Mert lassan meg sem érzem ha felkaplak! -vigyorgott

Hirtelen felállt és a vállára dobott nevetve.