Bűnös

229 12 0
                                    

-Itt vagyunk le kell tennem! Puszi. -hadarta Lola amint Billy feljárójára parkoltunk

Kiugrott a kocsiból és szinte berontott a házba, hátrahagyva nekem az iskolatáskáját, ami másnapra kell neki és a kis csomagját az alváshoz, próbáltam mindent kivenni, köztük az enyémet is.

-Semmi baj Lola, elbírom. -motyogtam a kocsiba hajolva
-Állj félre Carver. -tolt rajtam egyet Billy

Felegyenesedtem és megfordultam.
Mosolygott, olyan mérhetetlen boldogság járt át, hogy úgy éreztem a felhők felett lebegek.

-Hiányoztál. -átöleltem -Jó illatod van. -szorítottam

Nevetni kezdett és rám tette mindkét kezét, körbefonta őket rajtam.
Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, végre a karjaiban vagyok.

-Billy! Használhatom a laptopod? -kiabálta Max
-Ha nem zargatsz ma többet, akkor igen! -szólt a lánynak és elengedett, behajolt a csomagokért és megfogta őket
-Lefárasztott a gyerekcsőszködés? -vigyorogva sétáltam mellette
-Tegnap éjfélig kellett neki magyaráznom matekból azt, amit én soha nem is tanultam. -grimaszolt erősen
-Szegény Max. -kuncogtam
-Azután meg rendelnem kellett neki pizzát amit meg sem evett, reggel meg alig tudott felkelni az iskolába, majd mikor már a parkolóban álltunk, szólt, hogy itthon hagyta a tolltartóját. Elkéstem az órámról miatta, ezután meg felhívott, hogy le fog merülni, és nem tudja mikor végez ma, mert lehet maradnia kell valami korrepetáláson. Ott vártam a kurva iskola előtt majdnem egy órát. Vigyorogva jött ki, hogy milyen csodás napja volt.
Miközben az enyém miatta olyan szar volt, hogy ki tudtam volna nyírni. -mérgelődött

Nem tudtam mást tenni mint kuncogni azon, hogy milyen mérges.
Bevitte a lányokhoz Lola táskáit.

-Egy óra múlva alvás, mert te nem tudsz felkelni ha nem alszol 14 órát legalább! -mutatott húgára aki kuncogni kezdett
-Jó jó! -csukd be az ajtót mutogatta Max
-Vigyázz a szádra szaros mert reggel sétálsz!
-Tudom, tudom!

Billy becsukta az ajtót felháborodva.
A folyosón álltunk a két szoba között.

-Idegesítő ez a lány. -morogta
-Tudod csak kamasz. -vigyorogtam
-Te meg mit vigyorogsz? Élvezed a szenvedésem? Beteg vagy Carver! -mutatott rám
-Gyere már ide. -ácsorogtam előtte

Elém lépett és felkapott, összekulcsoltam a lábaimat a dereka körül ekkor lehajoltam hozzá.
Megcsókoltam, úgy mintha életem utolsó csókját adnám neki.
Közben benyitott a szobájába, de egy perce sem hagytuk abba a csókolózást.
Letett és bezárta az ajtót maga mögött, leültem az ágyra és néztem ahogy leveti a felsőjét.

-Sofia rohadtul kivagyok, úgyhogy most véged! -mutatott rám

Elém állt és megemelte a fejem az államnál fogva.

-Billy! -az ajtó túloldaláról Max hangja szűrődött be
-Ezt nem hiszem el. -hátrahajtotta Hargrove a fejét -Mi van Maxine?
-Nem vagyok Maxine!
-Kinyírom! -rám nézett Billy
-Kéne a laptop töltő! -kiabálta a lány

Az ágy mellé sétált, megfogta a töltőt és kinyitotta az ajtót.

-Még valami? Esetleg esti mesét ne olvassak? -kérdezte gúnyosan a lányt
-Nem kell, nem zavarok többet. -kuncogott a kis vörös

Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18Where stories live. Discover now