Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18

Bűntudat

A következő héten túlóráztam, nem akartam gondolkozni a terhességen és semmi máson.
Szerdán már besokkalt Billy, és megjelent a könyvtár előtt mikor végeztem a műszakommal.

-Kerülsz engem Carver? Nem teheted, a gyerekem hordod a szíved alatt! -mutatott a hasamra
-Csak sok a munka. -legyintettem és megálltam előtte
-Gondolom. - könyvtárra pillantott majd újra rám -Miért nem hívtál vissza?
-Csak egyedül akartam lenni kicsit. -motyogtam
-Tudod, hogy Harrington és Munson is rajtam kerestek ma?

Elmosolyodtam, hiányoztam nekik, senkivel sem találkoztam Susyn kívül aki ma beugrott hozzám.
Látta, hogy van valami ami nyomaszt, de nem árultam el neki.
Eltereltem a témát és faggatni kezdtem mindenféle hülyeségről.

-Mondom, hogy nem volt hangulatom senkihez. -sóhajtottam
-Nem csinálhatod ezt, mert megörülök ha folyton csesztetnek azzal, hogy hol vagy. Harrington olyan gyanakvóan nézett rám mintha eltettelek volna láb alól. -vigyorgott -Gyere hazaviszlek. -biccentett a kocsijára
-Nem kell, itt az autóm.
-Reggel is itt lesz majd amikor behozlak dolgozni.
-Jól van. -beültem a camaroba

Röhej, de mérges voltam rá amiért teherbe ejtett, mintha nem kellettem volna hozzá én is.

Nem is szólaltam meg egészen hazáig.
Némán ültem mellette, besiettem a házba, Lola anyáméknál volt, a túlórám miatt náluk aludt.

-Sofia miért vagy ilyen csendes? -ledobta az asztalra a kulcscsomóját
-Csak nincs kedvem beszélgetni. -grimaszoltam és felmentem a szobámba

Egész nap furcsán éreztem magam, betudtam a várandóságnak.
Gyenge voltam és fáradt, kicsit feszített a hasam alja.

Engedtem egy kád forró vizet és elkezdtem vetkőzni, hirtelen hatalmas fájdalom hasított belém.
Biztos voltam benne, hogy a rengeteg pakolászás a könyvtárban megerőltető volt.
De amikor levetettem a ruhám észrevettem, hogy vérzek.

-Ne ne ne. -suttogtam, abban a percben aggódás járta át minden porcikám

Hirtelen ragaszkodni kezdtem ahhoz a kis élethez ami bennem növekszik, akit annyira nem akartam egészen addig míg belém nem hasított a felismerés, hogy el is veszíthetem.

-Úristen. -majdnem elájultam, hiszen ez nem csak egy kis vér volt hanem rengeteg

Reszkető kézzel próbáltam kinyitni a szekrényt és megkeresni a betéteimet.
Nagy nehezen sikerült megtalálnom, majd felöltöznöm.

Lesétáltam a nappaliba, Billy a konyhapulthoz támaszkodva állt, amikor meglátott aggódás ült ki az arcára.

-Sofia mi az? -felém sietett
-Be kell vinned a kórházba, most. -suttogtam

Látta, hogy fal fehér vagyok és folyik rólam a víz.
Megfogott és segített beülni a kocsiba.

-Rosszul vagy? -kérdezgette feszülten
-Vérzek. -ránéztem

Kétségbeesve nézett rám, rettenetesen megnyomta a gázt, az egyik kezével megfogta a tarkóm és simogatta.

-Fáj. -lehunytam a szemem, majdnem elájultam a hatalmas fájdalomtól

Pár napon belül sokadjára álltam a sürgősségin.
Fogtam a hasam, éreztem, hogy vérzek és szédültem is.

Hallottam ahogy Hargrove kiabál, de azt nem, hogy mit.

Megjelent egy orvos és két nővér, egy szobába vezettek.

Billynek kint kellett maradnia a folyosón.
Idegesen járkált fel alá.

Korai vetélés, előfordul...közölte tárgyilagosan az idős doktornő.
Semmiféle érzelmet nem mutatott, látszott rajta, hogy hosszabb ideje van a pályán mint amennyi ideje én életben vagyok.
Azt mondta, hogy örüljek neki, hogy nem később következett be.
Nem nyugtattak meg a szavai, halkan pityeregtem az ágyon, pár órás megfigyelésen bent tartanak, míg befejeződik a vetélés, megbizonyosodnak arról, hogy nem kell művi beavatkozás.