Támasz

283 15 0
                                    


Billynek kora reggel haza kellett mennie, Max felhívta, hogy van valami gáz otthon.

Sajnos csak fél füllel hallottam, de nagyon
ideges lettem.
Más sem járt a fejemben csak Neil, és az, hogy bántani fogja Billyt.
Győzködött és nyugtatott, hogy nem lesz probléma, azt mondta, hogy Maxine az anyjával kapott össze.
Tudtam, hogy csak azért mondja ezt, hogy ne aggódjak annyira.

Legutóbb mikor Billynél jártam, láttam, hogy az ajtajára egy zár van felszerelve.
Ami nem is lepett volna meg, de ez kívül volt és nem belül.
Amikor kérdeztem róla csak legyintett, kitért a válaszadás alól, elbagatellizálta.
Tudtam jól, hogy Neil szerelte fel, hogy büntesse a fiát amikor az szerinte nem megfelelően viselkedik.
Teljesen lesokkolt a látvány.
Hihetetlen, hogy még mindig mennyire kontrollálja Billyt az apja.
És ez egészen addig így is lesz, míg el nem költözik otthonról.
Míg ott él, addig az apja fejében létező hierarchia szerint Billy fölött áll.
Azt tesz vele amit csak jónak lát.
Szürreális volt ez az egész helyzet.
Tisztában voltam vele, hogy Billynek csak egyetlen egyszer kell visszaszólnia, és Neil élete valamint a kitalált rendszere, kártyavárként fog összedőlni, csakhogy sajnos Billy élete is.

Nem lenne hova mennie, hozzám nem költözne, mert úgy érezné nem elég férfi ha egy nő segít rajta.
Bármennyire is kérleltem számtalan alkalommal, hogy jöjjön hozzám, lakjon velem, hajthatatlan volt.
Mindig azt mondogatta, hogy nem fog egy nőhöz menekülni.
Az apja megmérgezte a személyiségét, gyengének, férfiatlannak érzi magát, minden alkalommal amikor segíteni próbálok neki.
És William Hargrove, soha semmilyen körülmények között nem engedheti meg magának, hogy bárki is elesettnek láthassa.
Nem tudta, hogy csak egyetlen egyszer kell tudomást szereznem egy újabb bántalmazásról és szólok Jimnek, és mindent elfogok követni, hogy az apja bajba kerüljön, hogy szenvedjen
ahogyan Billy szenved miatta.

Lola izgatottan rohant le a csengőt hallva.
Az apja állt az ajtóban, a nappaliból figyeltem őket.
Intettem Noahnak, ekkor megszólított.

-Sofi, nálam aludhatna ma Lola? Elmennék vele venni egy pár dolgot a szobájába. Benne vagy kicsim? -nézett lányunkra
-Apa ha van gyors neted akkor benne vagyok, és semmi dedósat nem kérek! Semmi rózsaszín párna meg pónis plüss!
-Értettem! -feltette Noah a kezét majd rám nézett
-Lola menj fel, tedd el a fogkeféd! -hessegettem

Noahval figyeltük ahogy a lányunk felér a lépcső tetejére, mikor megbizonyosodtunk arról, hogy a szobájába ért suttogni kezdtem.

-Azt sem tudom hol laksz! Noah ezeket előre kell lebeszélnünk! Nem látott hónapok óta, ráadásul még csak két hete vagy józan! Kurvára ne merj inni előtte! Ha megtudom, soha többé nem láthatod!
-Sofi, biztosítalak afelől, hogy nem fogok hülyeséget csinálni a lányunk előtt. Nekem csak ő maradt! Sofi érted te ezt? Csak ő! -kétségbeesettnek tűnt
-Én is itt vagyok, és melletted állok, de bizonyítanod kell! -sóhajtottam
-Köszönöm.

Éreztem, hogy izgul amikor ügyetlenül átölelt egy fél pillanatra.

-Azért szeretném tudni, hogy hol élsz. -köszörültem a torkom zavaromban

Furcsa volt újra ilyen közel érezni, megmagyarázhatatlanul furcsa.

-Gyere el, megmutatom! -elmosolyodott
-Nem is tudom Noah. - húztam a számat
-Na ne kéresd magad! Csak pár perc!
-Jó legyen. -bólintottam

Amint ezt kimondtam Lola is visszaért a nappaliba.

Szorosan követtem őket a kocsimmal, egyre ismerősebb környékre értünk.
-A rohadt életbe! Ilyen nincs! -felszisszentem mikor Noah leparkolt a ház előtt amit kibérelt

Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18Onde histórias criam vida. Descubra agora