Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18

Nyugalom

-Szegény törékeny Sofiám, még mindig a boldog befejezésre vársz, ugye? Csakhogy olyan nem létezik. -suttogta
-Bárcsak sosem pillantottalak volna meg. -halkan elcsukló hangon mondtam
-Úgy mennyivel könnyebb lenne mindkettőnknek. De vajon jobb is?

Még mindig összeért a homlokunk, éreztem a meleg leheletét az arcomon.

-Nem. -feleltem
-Pedig mennyit szenvedsz. Olyan nagyon fáj, ugye Sofia?
-Igen. -halkan válaszoltam
-Nekünk nem szabad együtt lennünk, még csak egy szobában sem lehetünk. Nem lehetünk együtt! -ismételgette
-De nem tudlak elengedni. Pedig annyira szeretnélek kitörölni az életemből. -suttogtam
-Ne akarj szenvedni, nem akarhatod ezt! Keress magad mellé olyat aki boldoggá tesz. -lehunyta a szemét ahogy ezt kimondta
-Minden erőmmel ezen vagyok, de nem sikerül. És tudod miért? -hatalmas szemekkel néztem rá

Ekkor kinyitotta a szemeit és figyelte az arcom.

-Azért Billy, mert az nem te vagy. Nem te vagy!-suttogtam elcsukló hangon
-Elbaszott vagy Sofia, rohadtul elbaszott.
-Csak ne beszéljünk egymással többé, kérlek! Ne is nézz rám! Nem tudok létezni, megfulladok ha körülöttem vagy. -könyörgő tekintettel néztem rá
-Nem ígérhetek olyat amit nem biztos, hogy be tudok tartani. -végig simította az arcom
-Csak tartsd távol magad tőlem, olyan boldog voltam ma estig. -csillogó szemekkel figyeltem
-Az lettél volna? Te nem voltál boldog, csak ámítottad magad, üres voltál és magányos. Lehet, hogy másokkal feküdtél le, de most mégis itt vagy Sofia. Itt állsz előttem, és úgy nézel rám, még mindig úgy.

A tenyerébe hajtottam a fejem, lehunytam a szemeimet.
Minden egyes szava igaz volt.
Menekültem az érzéseim elöl, de a lelkemben űr tátongott, amit csakis ő tudott betölteni.

-Hiányzol. -suttogtam

A mögöttem lévő falhoz tolt.

-Akarsz Sofia? Akkor halljam, kérj bocsánatot, amiért más hozzád ért!
-Sajnálom. -elcsuklott a hangom ma este sokadszorra
-Nem jó, nem hiszek neked. -rázta a fejét és hátralépett

Kedvére játszadozott velem, mert elgyengültem.

-Bazd meg Hargrove!
-Na látod ez őszinte volt. -felnevetett
-Ne érj hozzám többé! -erősen artikuláltam

Olyanok voltunk együtt mint két tudathasadásos, ölelj meg-engedj el, enyém vagy-nem kellesz...

-Emiatt igazán nem kell aggódnod. -elvigyorodott
-Nagyszerű! -megemeltem a hangom
-Ne kiabálj velem Carver. -rázta a fejét
-Miért mi lesz? -gúnyolódtam

Nagyon felidegesített, nem is igazán rá voltam dühös hanem magamra amiért egy gyenge szar vagyok a közelében.

-Sokat ittam, és szeretetre vágytam, nem téged akartalak. Csak ez a szar. -motyogtam- Annyira gyűlöllek! Nem tudom elmondani mennyire!
-Megint hazudsz. -vigyorgott
-Csak hagyj békén! -ráztam a fejem és megfordultam
-Hé Carver!
-Mi van? -ráförmedtem
-Nem tudod hol a helyed!
-Mi a szar bajod van? -grimaszoltam
-Hallottad. Nem tudod hol a helyed, és Istenre esküszöm ha mégegyszer felemeled a hangod én megmutatom neked!
-Rohadtul megijesztettél. -fintorogtam
-Mennyit káromkodsz. -felemelte a szemöldökét
-Talán zavar? Nem tudtam őfelsége Hargrove, hogy egy igazi arisztokratával van dolgom. -felmutattam a középsőujjam
-Sofia Carver milyen kifinomult hölgy vagy. -rázta a fejét
-Kapd be!

Felnevetett.

-Hisztis picsa vagy, egy igazi hisztis idegesítő picsa! Miért is aggódtam annyit érted régen, hiszen ezzel a személyiséggel amivel megáldott téged az ég, vagy inkább megátkozott, úgysem akarhat senki.
-Azt hiszed? Ha most bemegyek, két perc után találok olyat aki boldogan hazajön velem. -vigyorogtam
-Próbáld ki! Lássam Sofia, ne csak az a nagy szád járjon!