Broken Boy | Billy Hargrove x Sofia +18

Vita

-Lefekszem!
-Oké Jó éjt! -kiabáltam az emeleten lévő lányomnak

Éppen kipakoltam a mosogatógépből és leoltottam a villanyokat, készültem a lefekvéshez.

Megálltam egy pillanatra, hogy jól hallok-e.
A bejárati ajtóhoz sétáltam és kinyitottam, láttam ahogy leparkol Billy.

-Jé kit látnak szemeim! -összefontam a karjaimat a mellkasom előtt
-Neked is szép estét Sofia. -sóhajtott és felém sétált
-Azt hittem eltört mindkét kezed!
-Mi van? -értetlenkedve nézett
-Nem válaszoltál az üzenetemre. Hány óra is van? Oh mindjárt tíz!

Megállt előttem.

-Itt vagyok, ne nyavalyogj.
-És hol voltál egész nap?
-Ha hagysz szóhoz jutni elmondom. -lenézett rám
-Bármit is akarsz beadni, ne mond, hogy nem volt két perced írni! -forgattam a szemem
-Sofia szar napom volt, muszáj ezt most?
-Igen muszáj, mert nem hiszem el, hogy nem tudtál volna egy "még élek" üzenetet írni.
-Kiment a fejemből. Jézusom. -sóhajtott
-Majd ha az én fejemből is kimegy fordított helyzetben ne kérj számon! -mutattam rá
-Fejezd be!
-Még el sem kezdtem!
-Utoljára mondom, hogy hagyd abba a kurva hisztit! Vagy különben azt is megbánod, hogy kinyitottad a szádat!-lehajolt hozzám
-Annyira útállak! -meglöktem a mellkasát és elfordultam

Megragadta a csuklómat és megrántotta.

-Te nem tudsz normálisan viselkedni? Hm? -behúzott a házba és becsapta az ajtót
-Engedd el a kezem!
-Akkor viselkedj úgy mint egy felnőtt és ne úgy mint egy hisztis gyerek! -lehajolt hozzám, halkan beszélt, de annál mérgesebben
-Most ki hisztizik? Mert szerintem te! -rántottam a kezemen egyet ezzel az ő karját is megrántva

Rám nézett és halványan megrázta a fejét.

-Te tényleg ilyen hülye vagy? -végig nézett rajtam
-Biztos azért mert sokat vagyok veled és átvettem a személyiséged!
-Nem tudod befogni, ugye?
-Nem! -a szabad kezemet a mellkasára tettem és toltam rajta egyet, de meg sem moccant
-Gyenge. -suttogta

Megragadta a tarkóm és magához húzott, próbáltam eltolni.

-Ne ellenkezz már! -a homlokát az enyémhez érintette -Kérj bocsánatot!
-Nem! -mérgelődtem
-Sofiaaa. -dallamosan mondta ki a nevem

Sóhajtottam egy nagyot, tudtam, hogy ez mit jelent.

-Mérges vagyok. -motyogtam
-Most már én is. Engedetlen vagy és hisztis. Azt szeretnéd, hogy így hívjalak?
-Nem, nem vagyok hisztis csak mérges. Miért tűntél el egész napra?
-Látod ha ezzel kezdted volna akkor már réges régen a szobádban lennénk és a nevemet kiabálnád, de ehelyett úgy viselkedsz mint egy hisztis kislány.

Még mindig összeért a homlokunk, majd kiugrott a szívem a helyéről.

-Engedj el. -motyogtam halkan, képtelen voltam rá haragudni mikor ilyen közel volt hozzám
-Szerinted elengedlek valaha is? -a falhoz tolt -Az enyém vagy Sofia.

Néztem a kék szempárba, ami olyan szép volt mint a tenger és a nyári égbolt egyszerre.
Egyszer a magasba emel egyszer a mélybe ránt.
Próbáltam megszólalni, de nem ment, elvesztem.
Gyenge lettem, elveszítem önmagam csak azért mert a szemeibe nézek.
Az eszem azt mondta álljak ki magamért, a szívem meg azt, hogy csókoljam meg.
Eszeveszett küzdelmet folytattam magamban.

-Olyan szép vagy amikor mérges vagy. -elmosolyodott

Felülkerekedett a szívem, diadalmas győzelmet vívott.
Úgy néztem fel a szorosan előttem álló férfira mintha nála lenne a világ legszebb ajándéka amit épp nekem készül adni.
Hirtelen már nem érdekelt az, hogy egész napra eltűnt és az sem, hogy kb hisztis picsának titulált amiatt mert aggódtam érte.
Csak az számított, hogy most itt van, és azt mondta az övé vagyok.
Elöntött mindenféle érzelem, nem is tudtam, hogy egyszerre lehetek szomorú és boldog.
Boldog voltam mert velem van és szeret a maga módján, szomorú voltam mert elveszek mellette, és bármennyire is kapálózok harcolok úgyis behódolok neki.
Megkönnyebbültem és mégis bánatos lettem a felismeréstől.
Mosolyogtam, de könnyek szöktek a szemembe miközben suttogtam az arcához egész közel.