Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

4. Rész

Reggel az ébresztőm elképesztően idegesítő és irritáló hangjára keltem, mely percre pontosan 6:30-at mutatott.
Felültem az ágyamban, s nyújtózkodva körbenéztem. Noora még javában aludt, Sara pedig már kezdett ébredezni.

– Jó reggelt! – ásította a lány nyújtózkodva, én pedig miután megdörzsöltem a szemem ránéztem.

– Neked is! – álltam fel és mint valami élőhalott a szekrényemhez kullogtam. Az említett bútorból előhalásztam az egyenruhámat, mely egy fehér, hosszúujjú ingből, egy kockás szoknyáből és fekete blézerből – amin ott díszelgett az iskola lógója – tevődött össze.

Sara már fürdőben készülődött, Noora meg továbbra is aludt, szóval gyorsan magamra kapkodtam a ruhadarabokat. Nem mintha lett volna bármi okom is szégyenlősködni két lány előtt, de akkor is, még csak egy napja se ismertem őket.

Miután sikeresen felöltöztem az ingem betűrtem a szoknyámba. Ekkor a szőkeség ki is lépett a fürdőből szóval azonnal elfoglaltam az említett helyiséget.

A hajamat egy egyszerű lófarokba fogtam. Aztán szempilláimat kispiráloztam, majd a számra kedvenc vörös rúzsomat kentem fel, ennyiből állt az aznapi sminkem. Általában mindig csak ezt a két dolgot kenem magamra, ha olyan kedvemben vagyok. De a helyzetek többségében nem rakok magamra semmi sminket.

A fürdőből kilépve Sarara néztem, aki már elkészülve ült az ágyán. Már a vöröske is ébren volt, aki azonnal el is foglalta a fürdőt miután kicsörtettem az ajtaján.

– Mehetünk? – állt fel a lány rám pillantva, miközben én fekete bakancsom húztam magamra.

– Ne várjuk meg Noora-t? – biccentettem a fürdő ajtaja felé, mire ő is odanézett.

– Nem hiszem, hogy velünk akarna jönni – rázta meg a fejét, majd cuccát felkapva az ajtóhoz ment.

Én is felkaptam a cuccom, majd a lány után eredtem, aki már a folyosón lépdelt.

A hosszú lépcsőn levágtatva kiléptünk a kollégium ajtaján. Hűvös levegő csapta meg az arcom, annak ellenére, hogy még csak aznap volt az ősz első napja. Az Akadémia felé sétáltunk, ami körül már lézengtek a diákok.

– Izgulsz? – kérdeztem mellettem állóra pillantva, aki ujjait tördelve pásztázta a talajt.

– Csak egy kicsit – felelte remegő hanggal, miközben hanyagul legyintett egyet, ezzel álcázva hogy már az ájulás szélén van az izgalomtól. De én átláttam a szitán.

Ekkor már a pár fokos lépcsőn lépdeltünk fel.

– Nyugi, ne izgulj! – mosolyogtam, s bátorítás kép gyengéden megszorítottam a kezét. Erre ő is elmosolyodott és arcába kezdett visszatérni a szín.

– Na gyere, menjünk – mondtam, majd belöktem az iskola kétszárnyú ajtaját, s beléptünk az Árnyvadász Akadémiába...