Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

13. Rész

Az Akadémia előtt is elfutottam, ahol észrevettem az éppen lépcsőn lebaktató Alec-ket Gabriel társaságában.

–  Hali – vettem ki a fülhallgatót a fülemből, miután megálltam előttük.

– Szia Hope – mondta majd kicsattanva a boldogságtól. Hát ezzel meg mi történt?

– Hello – köszönt Gabe is, majd láttam, ahogy a szemével végigmér.

–  Történt valami? – fürkésztem a bátyám arcát. Teljesen összezavart Gabriel még mindig engem vizslató szeme és a bátyám nagy vigyora, ami kitudja mikor ült ki az arcára.

– Hétvégén megfog látogatni Magnus – hangjából sugárzott a boldogság és a szerelem. Magnus Bane, Brooklyn főboszorkánymestere, s egyben Alec pasija. Anyáék nem nagyon örültek annak, hogy együtt vannak. A szüleink azt tervezték neki, hogy majd összeházasodik az Akadémia után az inkvizítor lányával, hogy családunk jobb hírnévre tegyen szert. Ezért is rossz Alec kapcsolata a szüleinkkel.

– Uuu... De jó, úgyis rég találkoztam vele – mosolyogtam. Tényleg örültem annak, hogy meglátogatja őt Magnus, mivel nagyon jó kapcsolatot ápoltam a boszorkánymesterrel. Második bátyámként tekintettem rá, aki egy kicsit idősebb a megszokotnál.
– Na de én megyek is – raktam vissza a fülest, majd búcsúzóuk intettem nekik egyet. A válaszukat meg sem várva futottam tovább.

Teljesen kizártam a külvilágot. Amikor észbe kaptam hirtelen lefékeztem és körbenéztem. Halvány fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, nem mellesleg már szomjas is voltam. A fák között megpillantottam egy tavat.

Na ilyen szerencsém legyen máskor is.

Odakocogtam, s leguggoltam. Úgy se lesz semmi bajom, ha iszok belőle... Legalábbis remélem. A két kezemből egy tál alakot formázva merítettem bele a vízbe. Gyorsan emeltem számhoz kezem, hogy kitudjam inni belőle vizet – ami megmaradt benne.

Már javában ittam, mikor valaki a karomat megragadva felrántott.

– Te normális vagy? – kiabálta. – Nem hallottál még arról, hogy a Lyn tó víze hallucinációt okoz?

– Ez a Lyn tó? Amúgy is, te mit keresel itt? – kérdeztem a tóra, majd a Jace-re nézve.

– Szerinted hány tó van Idrisben ezen kivül? Ja, és ezt én is kérdezhetném – felelte sokkal nyugodtabb hangnemben, s keresztbe fonta karját mellkasa előtt.

– Egyszer sem léptem ki Alicante kapuján, mikor itt jártam, szóval fogalmam sincs. Na és szerinted miért vagyok itt ilyen ruhában? – mutattam végig magamon, majd őt otthagyva indultam volna el vissza a kollégiumba, ha tudtam volna, hogy az merre van.

– Várj már! – húzott vissza Jace a karomnál fogva.

– Engedj el! – próbáltam kirántani a karom a kezei közül, de a fiú csak egyre jobban szorította azt. Hirtelen felindulásból gyomorszájon rúgtam, mire az illető összegörnyedt. Az előnyömet kihasználva futni kezdtem...