Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

66. Rész

Lesokkolódva érkeztem meg a helyiségbe, amit az ott tevékenykedő anya észre is vett.
– Történt valami kincsem? Fehér vagy, mint a fal – nézett rám aggódva.
– Olyat láttam, amit nem kellett volna – ültem fel a konyhapultra, s megdörzsöltem szemeim. – Tudok segíteni valamiben?
– Nem kell, köszönöm. Már megterítettem szóval nyugodtan ülj le az asztalhoz – mosolygott rám. Egy pohár víz elfogyasztása után az étkezőbe mentem, ahol már ott ült az asztalnál Alec és Magnus is. Helyet foglaltam velük szemben, s a fejemet lehajtva kerültem tekintetüket. Zavartan babráltam a kezemmel, mikor belépétt a helyiségbe a megmentőm apa személyében.
– Sziaa apa – pattantam fel, majd a férfihoz léptem, s egy puszit nyomtam az arcára.
– Sziasztok – mosolygott rám majd fölöttem átnézve egyből eltűnt az a mosoly. Gondolom Magnus miatt. A két szülőnk közül talán apu kedvelte legkevésbé a boszorkánymestert. Túlságosan is a Klávé által létrehozott törvényekhez tartja magát. Mondjuk nem is csodálkozom ezen, mivel ő maga is tagja a Tanácsnak. A férfi leült, majd én is visszaültem a helyemre. A konyha ajtajában anyu jelent meg az edényel a kezében. Lerakta az asztal közepére, s ő is leült apával szemben. Miután mindenki szedett magának a levesből enni kezdtünk. A vacsora közben nem történt semmi említésre méltó, csendben fogyasztottuk el azt. Ezután apa mondta, hogy menjünk a nappaliba, szóval így is tettünk. A bátyám és a boszorkánymester viszont oda már nem tartott velünk.
– Ugyebár jövőhéten lesz a születésnapod, amit nem tudunk sajnos együtt tölteni, mivel az Akadémián leszel. De mivel én és anyád személyesen akarjuk átadni az ajándékod ezért most adjuk oda – intézte nekem szavait apa, miután helyet foglaltunk a kanapén. Anya a háta mögül egy hosszúkás fa dobozt húzott elő. Egy mosoly kíséretében elvettem tőle. Amikor kinyitottam a rúnákkal televésett dobozt, egy irónt találtam benne. Kiemeltem a piros selyem bélelésből, s szemügyre vettem a tárgyat. Az adamantin rúd köré egy szál rózsa volt tekeredve, ami miatt úgy véltem inkább egy Rosales tulajdonában kéne, hogy legyen.
– Köszönöm, ez gyönyörű – vigyorogtam a szüleimre, akik viszonozták gesztusom...