Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

28. Rész

– Szia – intettem neki, hangom pedig hasonlított valami ijedt kisegér cincogásához.

A fiú ökölbe szorított kézzel állt meg előttem.

– Mégis hol a francba voltál? Tudod, hogy megijedtem, amikor este szóltak Sara-ék, hogy még nem értél vissza és már órák óta elmentél kitudja hova? Tudod mennyire féltem, hogy talán soha többé nem kerülsz elő, miután már bejártuk szinte az egész erdőt? Mit mondtam volna anyáéknak? Megbíztak engem azzal, hogy vigyázzak rád! Valószínűleg kitagadtak volna a családból és soha a büdös életbe nem álltak volna szóba velem! – ezt elég hangosan ordította ahhoz, hogy a kint lévő diákok sorra forduljanak felénk, hogy nézzék a műsort.

Alec már annyira ideges volt, hogy az egyik ér kidagadt a nyakán, én pedig már a sírás határán voltam. Még soha nem láttam ilyenek, és ez halálra rémisztett. Jace gondolom ezt észre vette mivel elém lépett, így ő került szembe a bátyámmal.

– Ne vele ordibálj, hanem velem – felelte még mindig halál nyugodtan. Most komolyan ezt hogy csinálja?

– Miért ordibálnék veled? – kérdezte már sokkal higgadtabb hangvétellel.

– Mert az én hibám ez az egész. Ha nem találkozunk az erdőben akkor időben visszaért volna. Beszélgettünk és ránk sötétedett, ha elindultunk volna ide akkor élve nem jutunk vissza, ezért elvittem a faházhoz és ott aludtunk – mondta el az igazat kihagyva a démonos részt, ami engem egy cseppet zavart, mivel megmentette az életem szó szerint. De inkább nem szólaltam meg, hanem csendben vártam Alec reakcióját.

– Megmondtam neked, hogy hagyd békén – szűrte ki a fogai között, majd rám nézett a szöszi válla fölött.
– Menj fel Sara-val a szobátokba – parancsolta semmit sem tűrő hangon. Most miért küld el? Talán nem hallhatom, amit mondani akar Jace-nek?

– Biztos, hogy nem – ráztam meg a fejem, s keresztbe fontam a karom.

A bátyám csak a mellettünk álló lányra nézett, aki eddig figyelmesen nézte végig a történteket. Sara mellém lépett, és gyengéden a vállamra rakta a kezét.

– Gyere menjünk – felelte, s halványan rám mosolygott.

Sóhajtva megadtam magam, majd elindultunk az épület felé. Éreztem Jace tekintetét a hátamon, ezért még utoljára hátra néztem. Ekkor összetalálkozott a tekintettünk, s eltátogtam egy köszönömöt, aztán előre fordulva folytattam az utamat...