Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

62. Rész

Nem is tudom, hány órája voltunk kint az erdőben, amikor is észrevettük, hogy kezd sötétedni. Elképesztően jó volt egy kicsit kikapcsolódni Aleckel. Nagyon élveztem az együtt eltöltött órákat. Az erdőben lopakodni, miközben hallgattuk az erdő hangjait. Nézni, ahogy valamelyikünk előkap egy nyilat, majd felhúzza az íját és lő, mivel hallott valamit. Mikor te felhúzod az íjat, és az íj idege az orrodat súrolja. Ki zárod a körülötted lévő dolgokat, majd csak arra az egy hangra koncentrálsz, aztán elengeded a közép bandázst. A nyil, mintha csak egy lassított felvétel lenne, lassan tengelye körül forogva belefúródik az áldozatba.
– Siessünk, ha nem akarunk össze találkozni valami démonnal – zökkentett ki Alec, majd elindult. Követtem. A bokornál lefékezve visszatettük az íjakat a tegezekkel együtt, majd folytattuk az utunkat az Akadémia felé. Az utat végig beszélve töltöttük. Minden téma előkerült, például a hétvége, mikor hazamegyünk vagy a mai délutánunk és a tanulás is.
– Na és mi a helyzet a fiúkkal? – kérdezte szórakozottan, mire bennem megállt az ütő. A pulzusom az egekbe ugrott.
– Semmi – vágtam rá talán egy kicsit túl gyorsan, majd nyugodtabban hozzátettem – Mi lenne?
– Csak megtetszett valaki neked ezalatt az egy hónap alatt a sok fiú közül vagy talán tévedek? – nézett rám.
– Csak Danielt, Jace-t és Gabe-t ismerem az Akadémiáról, de ők nem jönnek be – hazudtam egész hihetően, mivel az egyikük bejött, nagyon is.
– Értem – bólintott, én pedig megkönnyebbülten sétáltam, mivel ezek szerint elhitte, amit mondtam. A vaskaput átlépve körbenéztem. Kihalt volt az egész udvar. Megindultunk a koli felé.
A szobám ajtajához felérve a bátyámhoz fordultam.
– Ezt a délutánt máskor is megismételhetnénk – öleltem meg a fiút, amit ő viszonzott.
– Egyetértek – mosolygott rám, miután elengedtük egymást.
– Holnap tali suliban – nyomtam egy puszit az arcára, majd az ajtóhoz lépve a kilincsre tettem a kezem. – Jó éjt.
– Neked is – indult el, én pedig beléptem a szobába...