Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

7. Rész

Miután befejeztem hosszú monológomat megérkeztünk a teremhez, majd átléptük a helység küszöbét. Pont abban a pillanatban csengettek be.

– Na és helyesek voltak? – vonta fel szemöldökét a lány, mintha ez olyan fontos információ lenne. Ugye ezt csak viccnek szánta?

Közben helyet foglaltunk egymás mellett az egyik üres padban. Válaszként csak ránéztem egy "ugye ezt te se gondoltad komolyan?" pillantással.

– Most mivan? Ez számomra igen is lényeges infó – bólogatott a lány, mire én csak nevetve megforgattam a szemem.

Ezután a tábla felé fordultam, ahol már ott állt egy negyvenes éveiben járó nő.

– Sziasztok, Julie Penhallow vagyok az Árnyvadász történelem tanár – mosolygott. Mindannyian visszaköszöntünk a vidám nőnek. – Na de kezdjünk is bele a tananyagba! – mondta majd mesélni kezdett, ami engem annyira nem kötött le, szóval a vázlat füzetemet elővéve firkálgatni kezdtem – közben természetesen hallgatam a tanárnő beszédét.

Sara a könyökén megtámaszkodva nézelődött néha-néha rám és a füzetemre pillantva.

– Szépen rajzolsz – jegyezte meg a lány, mikor tekintete megint megállapodott a füzetemen.

– Köszi – mosolyogtam rá, majd újból mélyen belemerültem a művészkedésbe.

Percek elteltével felpillantottam, s tekintetem a táblára tévedt, ami már televolt Mrs.Penhallow írásával. Gyorsan elővettem a füzetemet és egy tollat a kezembe kapva őrülten jegyzetelni kezdtem.

Az óra egész hamar eltelt azt leszámítva, hogy alig éreztem a jobb kezem a sok írástól. A csengőt meghallva mindenki felállt és kiözönlött a teremből. Saraval utolsónak léptünk ki, majd elindultunk a lány szekrénye felé. Odaérve a szekrényeknek támasztva a hátam beszélgettem vele, miközben ő pakolászott.

– Szia Cica! – hallottam meg azt az irritáló pajzán hangját, mire felkaptam a fejem. Sikerült elkapnom, ahogy Jace mellettem elsétálva rámkacsintott. A tettét egy szemforgatással jutalmaztam.

– Ő az egyik seggfej? – kérdezte Sara, miközben a szőkeség után nézett.

– Ja – morogtam, a lány becsukta a szekrényét, majd elindultunk az enyémhez.

– Teljesen el van szállva magától – jegyezte meg és a szemét megforgatva rámnézett.

– Pontosan – bólintottam.

– De azért eléggé helyes is – tette hozzá, amit én inkább szépen elengedtem a fülem mellett.

– Milyen órád lesz? – váltottam témát, mire Sara elgondolkodva nézett maga elé.

– Ööö... Ha jól emlékszem akkor matek – fintorodott el.

– Te szegény, sajnállak – kuncogtam a lány szerencsétlenségén.

– Minek kell matekot tanulni egy árnyvadásznak? – tette fel a kérdést, melyre valószínűleg senki se tudta volna a választ, közben pedig odaértünk az úticélunkhoz. Kinyitottam a fémszekrény ajtaját és kotorászni kezdtem benne.

– Biztos egy démon megöléséhez kell a Pitagorasz-tétel – feleltem a könyvemet keresve, mire mind a ketten elnevettük magunkat...