Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

20. Rész

[Alec szemszöge]

Reggel azonnal kipattantak a szemeim, s felültem az ágyban.

Ma jön Magnus!

Körbepillantottam a rumlis kollégiumi szobánkban, melybe már második éve lakunk Jace-szel és Gabe-bel, akik még javában aludtak. Az órára néztem, ami 11:31-et mutatott. Kemény huszonkilenc percem van a boszorkánymester érkezéséig. Felálltam, majd a földről felkaptam az egyik fekete pólóm  és nadrágom. Ki kéne már őket mosni, na mindegy. Magamra aggattam a ruhadarabokat, aztán felhúztam a bakancsom. A fürdőbe mentem és a tükörbe nézve a hajamba túrtam, majd csekkoltam a kinézetét. Jó ez így. Miután kivágtattam a helyiségből leakasztottam a bőrkabátom, s felvettem.

– Hu, de siet valaki – motyogta félálomba Jace. Kijelentésére csak megforgattam a szemem, majd az ajtóhoz mentem.

Kilépve rajta be is csuktam magam után, s elindultam Hope-ért. A lépcsőhöz érve letrappoltam, majd a második emeletnél befordultam a folyosóra. A szobához érve bekopogtam.

Az a szőke hajú lány nyitott ajtót, aszem Sara a neve.

– Szia, Hope? – néztem be a válla fölött.

– Szi...szia, a fürdőben van – mondta elpirulva, majd zavartan a füle mögé igazította az egyik elszabadult fürtjét.

– Szólnál neki? Épp késésben vagyunk – pillantottam az órámra, hogy ellenőrizzem az időt.

– Öhm... Persze – tűnt el az ajtóból.

Körülbelül két percel később a húgom jelent meg az ajtóban.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman, mire elmosolyodva bólintottam egyet. S ezt követően el is indultunk.

Miután már az Akadémia előtt álltunk megint a karomon lévő órára néztem, mely 11:55-őt mutatott.

– Még öt perc – osztottam meg az információt az előttem álló lánnyal.

– Ah, az még olyan sok – támaszkodott egyik lábáról a másikra, én pedig a farmerom zsebébe csúsztattam a kezemet.

A maradék pár percet szótlanul vártuk ki. Mindketten magunk elé meredve nézelődtünk, amikor hirtelen megjelent a lila fényű portálkapu. Egyszerre kaptuk az éppen kilépő Magnus felé a fejünket. Az előbb említettnek egyből megakadt a tekintete rajtam és elmosolyodott.

– Hello, Alexander – indult meg felém...