Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

67. Rész

Tényleg úgy gondoltam, hogy gyönyörű hisz az is volt. Örültem, hogy végre van nekem is egy irónom, amelyel megtudom rajzolni magamnak a rúnákat.
– Örülünk, hogy tetszik – szólalt meg anya. – Ez volt az első irónom. Elraktam arra az esetre, ha esetleg születik egy lányom akkor tovább tudjam neki adni.
– Mégegyszer köszönöm – mosolyogtam rájuk.
Ezután még beszélgettem a szüleimmel, beszámoltam nekik az akadémiai életemről – természetesen Jace-t kihagyva –.
– Holnap vissza kell mennem az Akadémiára – jelentettem be, mikor úgy gondoltam, hogy az lesz a legmegfelelőbb pillanat.
– Miért? – kérdezte anya aggódva.
– Eszembe jutott, hogy még készülnöm kell a hétfői dolgozatra. Nem szeretném estére hagyni szóval holnap reggel vissza is megyek.
– Rendben, megértjük – bólintott apa.
– Na de akkor én megyek is aludni, jó éjt – pattantam fel a kanapéról.
– Jó éjt – mondták egyszerre, én pedig a dobozkával a kezemben megindultam a szobám felé. Amikor beléptem a négy fal közé egyből a telefonomhoz léptem, s tárcsázni kezdtem a szőkeséget. Miközben várakoztam leültem az ágyamra, majd az éjjeli szekrényre helyeztem azt a dobozt, melyben az irón volt.
– Szia – szólt bele Jace. – Na hogy döntöttél?
– Szio, holnap reggel megyek is vissza – mosolyogtam, bár tudtam, hogy ezt ő nem láthatja. – De erről csak te tudhatsz, hogy visszamegyek, világos? Ha Sara-ék meglátnának egyből kérdezősködnének, hogy miért jöttem hamarabb. Mivel nem hinnék el, hogy a dolgozat miatt. – Világos. Akkor reggel írj mikor jösz és ott foglak várni a portálnál. Aztán elbújunk a szobámban, oké?
– Oké, már alig várom – ásítottam.
– Na azt hiszem inkább hagynom kéne téged aludni – felelte elgondolkozva.
– Lehetséges. Akkor jó éjt, Jace – mosolyodtam el újra.
– Jó éjt, szívi – mondta, s befejeződött a hívás.
Miután lefürödtem, a szobámba bemenve az ágyamba vetettem magam. A holnapi napot magam elé képzeltem, miután lecsuktam szemhéjam. S hamarosan álomba is szenderültem...