Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

58. Rész

A kérdése hallatán lesokkolódtam. Jól hallottam, hogy az előbb Jace Herondale azt kérdezte, hogy leszek-e a barátnője? Még mindig a fiú karjai közt voltam, ő pedig az arcomat vizslatta, a válaszomra várva.
– Igen – bólogattam hevesen, miközben az arcomon egy levakarhatatlan vigyor terült el. Jace elmosolyodott, majd ajkát újra az enyémre tapasztotta. Viszonozva, a kezem a hajába vezettem, mire belemosolygott a csókba. Saját kezeivel a hátam simogatta, amitől megborzongtam. Csókunkat a csengő szakította meg. Ilyen gyorsan elment a szünet?
– Milyen órád lesz? – kérdezte mosolyogva, miután elváltunk egymástól. Elgondolkozva meredtem magam elé.
– Asszem töri – pillantottam rá. – Menj ki te először, nehogy feltűnőek legyünk – engedett el. – Mindjárt én is megyek utánad.
– Okés, majd találkozunk – mosolyogva sarkon fordultam, aztán megindultam a kijárat felé. A pult mellett elmenve intettem a hölgynek. Az ajtón kilépve gyors léptekben indultam meg a földszintre vezető lépcső felé, mivel még elkellett mennem a cuccomért. Útközben ezerrel kattogott az agyam jobbnál jobb kérdéseken. Viszont hatalmas vigyor még mindig ott volt az arcomon. Eközben legbelül féltem ennek az egésznek a következményeitől. Mi lesz, ha Alec megtudja? Mi lesz, ha Jace csak kihasznál? Már kezdek megbízni benne, amit lehet, megfogok még bánni. Sajnos vagy nem sajnos, de nem tudok parancsolni az érzéseimnek. Megérkeztem a szekrényemhez, majd azt kinyitva kiszedtem a felszerelésemet. Miután visszazártam megindultam a terem felé. Próbáltam nem a fejemben elsokasodó kérdésekre gondolni,  több kevesebb sikerrel. Nem a jövővel kéne foglalkoznom, hanem a jelennel. Majd lesz, ami lesz. Észre se vettem, hogy már rég elhaladtam a történelem terem mellett. Ijedten néztem körbe. A folyosó kihalt volt, ami azt jelentette, hogy már elkezdődtek az órák és mindenki az adott teremben van. Sarkon fordultam, majd futni kezdtem. Még sose késtem egy óráról sem. Az ajtó előtt lefékezve berontottam a terembe...