Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

75. Rész - Évadzáró

– Miért adod nekem? Hisz te kaptad ezt apánktól – néztem a bátyám szemeibe, mire felvette velem a szemkontaktust.
– Úgy gondoltam nálad jobb helyen lesz – mosolyodott el. – Örülsz neki?
– Igen, nagyon – öleltem meg szorosan. – Köszönöm.
– Boldog szülinapot – suttogta a fülembe, s viszonozta ölelésem.
Ekkor a csengő megszólalt, mire a fiú elengedett és felállt, majd a kezét felém nyújtva felhúzott a földről.
– Menj órára, majd beszélünk – nyomott egy puszit a homlokomra, s el is indult. A dobozra pillantottam és kivéve belőle a gyűrűt az ujjamra húztam. Néztem, ahogy varázslatos módon felvette az ujjam méretet ezáltal tökéletesen illeszkedett rá. Ezután a többi diákkal együtt bevonultam a terembe.
A rúnaismereti óra szokatlanul unalmasan telt, ezért örömmel hagytam el a termet miután kicsengettek, s indultam el a következő órámra.
Mikor odaértem a teremhez, ahol a következő órám lesz megpillantottam bent Jace-t és Gabrielt. Gabe az egyik padon ült előtte pedig a szőkeség állt. Valamiről nagyon beszélgettek, de a folyosóig nem lehetett kihallani. Arrébb álltam, hogy nehogy észre vegyenek, majd elővettem az irónomat. Rajzoltam magamra egy pontosság rúnát és hallgatózni kezdtem. Tudom ez eléggé gyerekes viselkedés, de lehet jobban jártam, hogy ezt tettem akkor.
– Mikor tervezed végre hajtani a fogadásunk következő részét? – kérdezte Gabe. Milyen fogadásról beszél?
– Ma – válaszolta tömören a szöszi.
– Uuu és hogyan? – tette fel újabb kérdését.
– Szülinapja alkalmából elviszem a faházba és ott, de lehet most sem fogja beadni a derekát, mint a múltkor.
– Akkor itasd le. Részegen könnyebben kaphatóak a lányok – tanácsolta Gabriel, én pedig már a sírás szélén álltam. El se hittem először, amit hallottam.
– Lehet az lesz, már túlakarok lenni ezen és elfelejteni ezt az egészet – mondta Jace. Úgy voltam vele, hogy eleget hallottam, ezért gyors léptekben elindultam a kijárat felé. Tényleg csak egy fogadás miatt kellettem neki és valójában nem is szeret? Hallgatnom kellett volna Alec-re! Ekkor kirontottam az Akadémia ajtaján, s az épület előtt már nem bírtam tovább, térdre rogyva kitört belőlem a mélyről feltörő zokogás...