Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

35. Rész

Végigmentünk a folyosón, majd megérkeztünk a tornaterem ajtajához. Daniel belökte az ajtót, és előre engedett minket. Elsőnek én léptem be a helyiségbe. A díszlet valami csodás volt. A plafonról fehér lampionok lógtak le, ezzel adva egy hangulatot a helynek. A falat égősorok borították, melyek sárga fénnyel világították meg a termet. Egy kisebb színpadon egy tündérekből álló banda foglalt helyet, akik ma este szolgáltatták a zenét. Egy kicsit pörgősebb számot játszottak, ezáltal már nagyban táncoltak az Akadémia tanulói a színpad előtt lévő táncparketten. A helyiség egyik részében kerek asztalok voltak, amikhez négy-négy szék tartozott. Mellette egy hosszabb asztal kapott helyet, amin italok, ételek sorakoztak. A szemem egyből megakadt két ismerős személyen, akik az előbb említett hely mellett álltak, s puncsot iszogattak. Magnus és Alec volt az. Ezek szerint a bátyám meghívta a bálra.

Megindultam feléjük.

– Hali – köszöntem mikor odaértem hozzájuk.

– Szia Napsugaram – kapta felém a fejét a boszorkánymester, majd megölelt. – Csodásan nézel ki.

– Köszönöm – engedtem el hatalmas mosollyal az arcomon, aztán a bátyám felé fordultam.

– Gyönyörű vagy – nézett végig rajtam Alec, s ő is megölelt.
– Remélem ma este is elkerülőd őt, mint ahogy eddig tetted – súgta a fülemhez hajolva, aztán elengedett.

– Úgy lesz – bólintottam, majd a szememmel keresni kezdtem Sara-ékat. Egyből ki is szúrtam őket, az egyik asztalnál ültek és beszélgettek.

– Na én asszem visszamegyek a többiekhez – mutattam a hátam mögé, amerre a többiek voltak.

– Rendben Napsugaram, de igérd meg, hogy táncolsz velem az este – kortyolt bele a puncsjába.

– Megígérem – mosolyogtam, majd intve egyet a párnak elindultam az asztalnál ülő társaság felé.

– Ki az a fiú, aki a bátyáddal van? – támadott le egyből a szöszi, amint leültem hozzájuk.

– Brooklyn főboszorkánymestere, Magnus Bane, aki egyben a bátyám pasija – ecseteltem a szokásos szövegemet, mire mind a hárman kidülledt szemekkel néztek rám, aztán a hátam mögé, ahol Alecék álltak.

– Alec meleg? – kérdezte Sara. Csalódottság és szomorúság jeleit véltem felfedezni az arcán.

Válaszképp csak bólintottam.

– Menjünk inkább táncolni – álltam fel. A többiek is követték a példámat, majd bevetettük magunkat a táncoló diákok közé...