Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

2. Évad 10. Rész

Miután elbúcsúztam a lánytól, azonnal tárcsázni kezdtem Danielt.
Sikerült egyszerre letudnom a fiút és Noora-t, mivel ugyebár egy intézetben élnek. Emelett velük is hasonló beszélgetést folytattam le, mint Sara-val. Mondjuk a vöröske elhordott mindenek, hogy miért nem tudtam rá vigyázni, felelötlen vagyok, kifog nyírni ezért, satöbbi. Viszont Dan reagálása hasonló volt szösziéhez. Amikor pedig kezdett bedurvulni a lány, Daniel a védelmébe vett engem, ezáltal egy hatalmas veszekedés tört ki kettőjük közt. Mikor már nem bírtam tovább hallgatni, s leállítani sem tudtam őket, inkább rájuk raktam a telefont. Hadd rendezzék el ezt az egészet egymás közt.
Ezután visszatértem a nappaliba Magnushöz.
– Na mi a helyzet? – kérdeztem a boszorkánymestert, aki újra az asztalánál ügyködött.
– Pont jókor érkeztél, pont most végeztem az előkészületekkel – gyújtott meg egy gyertyát, s elhelyezte a többi mellé. Utána pedig elfújta az égő gyufa szálat. – Esetleg van nálad valami tárgy, ami az övé?
– Igen, elhoztam az íját – vettem fel a kanapén hagyott tárgyat, majd átnyújtottam neki.
– Köszönöm – vette el tőlem, s az asztalra rakta. Ezután neki is kezdett a varázslásnak.
– Anta Cotis Syrum, Anta Cotis Syrum – kántálta csukott szemmel az előzőtől eltérő, szintén latin szöveget.
Eközben kaptam egy üzenetet Danieltől, amiben bocsánatot kért az előbbiek miatt, s hamarosan ő is elindul New Yorkba, hogy segítsen. Egyenlőre csak a fiú jön Noora nélkül, mivel a szüleiknek pár napja sürgősen elkellett utazniuk és ezért vigyáznia kell a lánynak az öt éves húgára. Nincs kire hagynia a kislányt szóval csak holnap tud hozzánk csatlakozni.
Miután visszaírtam a fiúnak azt vettem észre, hogy Magnus egyre gyorsabb tempóban, érthetetlenül hadar. Ekkor vetettem rá egy pillantást, s észrevettem hogy az orrából vér kezdett el szivárogni, majd ezt követően a szeméből is.
– Magnus, Magnus! – szólongattam, de nem reagált, ezért a vállát rángatva próbáltam magához téríteni. Éreztem ahogy a pulzusom egyre feljebb szökik az idegességtől.
A szemei hirtelen kipattantak és abbahagyta a kántálást. – Az Angyalra! Jól vagy?
– New Orleans – felelte, miközben rámnézett.
– Mi? – értetlenkedtem. Ennek mégis mi köze van a kérdésemhez?
– New Orleansban van Hope – mondta, majd hirtelen belém kapaszkodott és lábai összecsuklottak...