Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

47. Rész

Miután megszólt a kicsengő a szekrényem felé vettem az irányt. Odaérve bepakoltam a nálam lévő felszerelést, aztán kivettem a következő órához szükséges dolgokat, ami a rúnaismeret volt. Örültem, hogy végre találkozhatok Daniellel, és elmondhatom neki a ma reggel történteket. Szapora léptekben meg is indultam a terem felé annak a célnak érdekében, hogy minél hamarabb odaérjek. A csengő megszólalásának pillanatában be is léptem az ajtón. Hátra baktatva helyet is foglaltam a már számomra igencsak ismerős padnál. Reméltem perceken belül ide ér a fiú, és nem fog késni. Már nagyon vártam, hogy beszámoljak az egyetlen legjobb barátomnak, aki tud erről az egészről.

Az előbb emlegetett személy a tanár előtt esett be az ajtón. Kész csoda! Daniel Midwinter ide tud érni úgy, hogy nem nekem kell berángatni az ajtón.

A fiú vidáman helyet foglalt mellettem, majd felém fordult.
– Mi a helyzet Hopie?

– Az Angyalra! Ne becézz már így! – csattantam fel. Utálom, ha így nevez, és ezzel ő tisztában is van.

– Hé, nyugi van! Nem kell leharapni a fejem! Történt valami? – komolyodott meg egy szempillantás alatt.

– Jace elhívott randizni – suttogtam, hogy a körülöttünk lévők véletlenül se hallják meg.

Viszont a mellettem ülő fiú reakciója felhívta ránk a figyelmet.
– Mi? – sipította lányokat megszégyenítő módon.

Mondanom se kell ekkor már mindenki felfigyelt ránk és minket néztek.

– Shh...halkabban már! Mindenki minket bámul – hurrogtam le.

Viszont ekkor belépett Mr.Carstairs.
– Jó reggelt gyerekek! Remélem készültetek a mai felelésre – dobta le a cuccait az asztalra.

Daniel ijedten kapta rám a fejét.
– Milyen felelés? – kérdezte.

Ezek szerint vagy nem figyelt az előző órán vagy elfelejtette.

– Tanár úr mondta előző órán, hogy a következő órán felelünk – közöltem vele.

– Az első két felelőnk már meg is van – hallottuk meg Mr.Carstairs hangját. A tanárra néztem, aki már a tanári asztálnál ült, s pont minket nézett. – Ms. Lightwood és Mr. Midwinter kifáradnának ide?

– Persze – válaszoltam, majd fel is álltam a helyemről.

A mellettem ülő fiú is búcsút mondott a székének, és egymás mellett kikullogtunk a tanárhoz. Magamat nem kellett féltenem, mivel én tanultam, meg már alapból is tudom pár rúna feladatát, viszont a mellettem lévő Danielt annál inkább. Gondolhattam volna, hogy pont ő nem fog készülni az órára, eléggé szétszórt és kicsit sem veszi komolyan a tanulást.

A tanár még írkált valamit, majd ránk pillantott...