Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

2. Évad 11. Rész

– Magnus! Jól vagy? Fáj valamid? – vezettem a kanapéhoz, majd ráfektettem. Annyira megijesztett! Sosem bocsátanám meg magamnak, ha miattam történne vele valami. Nem veszíthettem el őt.

– Jól vagyok, csak kicsit elfáradtam – motyogta csukott szemmel. Ezután letérdeltem mellé, s kezem közé vettem az övét.

– Nem kellett volna ilyenre kérnelek – néztem rá teljesen kétségbe esve. – Most mit csináljak?

– Nem kell semmit sem csinálnod Alexander – tekintett rám résnyire nyitott, macska szemével. – Kicsit elszívta az energiámat ez az igézet, szóval szimplán csak egy kis pihenésre van szükségem.

– Bevigyelek a szobádba? – pattantam fel.

– Ne fáradj Alexander itt is tökéletes – mosolyodott el, s lecsukodott szemhéja. Ő az egyetlen, akinek hagyom, hogy a teljes nevemen szólítson. Olyan hangsúllyal ejti ki, amibe minden egyes alkalommal beleborzongok. Egyszerűen imádom.

Viszont percek elteltével már az édes szuszogását hallgattam. Közben kényelmesen elhelyezkedtem a földön, s onnan vizslattam az alvó boszorkánymestert. De a kezét továbbra sem engedtem el.

Várjunk csak... New Orleans? Reméltem nem az felelős Hope elrablásáért, akire először gondoltam. Nem mellesleg azt is, hogy minél hamarabb sikerül eljutnunk oda, majd sikeresen megmenteni a húgomat. Egyre jobban aggódtam a érte. Attól féltem a legjobban, hogy mire odaérünk már túl késő lesz. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem bántották, s nem is fogják.
Már csak arra lettem figyelmes, hogy egyre mázsásabb súly nehezedik szemhéjamra, majd aztán engem is elnyomott az álom.

*

Nem tudom hány óra lehetett, mikor kopogás hangjára riadtam föl. Kómásan körbepillantottam, majd konstatáltam, hogy Magnus már nem fekszik a kanapén.
A rám terített pléd láttán elmosolyodtam, majd kimászva alóla feltápászkodtam. A bejárathoz ballagtam, hogy ajtót nyithassak az azóta is kopogó személynek. A faajtót kitárva meglepetten néztem szemben a szőkeséggel. Máris ennyi lenne az idő vagy Sara hamarabb érkezett?

– Szia – köszöntem, miközben megdörzsöltem szememet.

– Hali – mondta, miközben ráérősen végigvezette rajtam tekintetét. Tettére nem szóltam semmit csak arrébb álltam az ajtóból, hogy betudjon jönni.

– Szerbusz Sara – hallottam meg a boszorkánymester vidámsággal teli hangját a hátam mögül. Sara időközben beljebb tért, szóval pár lépéssel megszűntette a köztük lévő távolságot és megölelte. A szöszke meglepődve viszonozta a macskaszemű gesztusát.

– Gyere foglalj csak helyet – tessékelte a kanapéra a lányt, aki szó nélkül engedelmeskedett neki...