Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

2. Évad 8. Rész

EKÖZBEN NEW YORKBAN
*Alec szemszöge*
– Mr. Lightwood csak ezt találtuk a helyszínen – jött felém Joseph, majd a kezembe nyomta Hope íját és egy széttört nyilat. Már lassan egy napja eltűnt, szinte felszívódott. Senki sem látta, hallott róla semmit. Az Angyalra! Kellett neki makacskodni és csak azért is elmenni, arra a rohadt küldetése. Fogalmam sincs, hogy hol keressem. Anyáék kifognak tagadni, ha megtudják ezt az egészet. Már annak is örülök, hogy megbocsátottak és hozzám szólnak Magnus miatt és rám merték hagyni az Intézet.
– Köszönöm – vettem el tőle, majd meg is indultam a kijárat felé. Támadt egy ötletem. Akármennyire sem akartam kihasználni hogy a barátom Brooklyn főboszorkánymesterre, de most az egyszer muszáj volt segítséget kérnem Magnustől. Talán megtudjuk találni egy helymeghatározó bűbájjal.
Mikor megérkeztem a boszorkánymester lakásához be is kopogtattam. A férfi másodpercek alatt ajtót is nyitott nekem, s egy csókkal köszöntött engem.
– Mi szél hozott Alexander? – mosolygott rám, miközben arrébb állt az ajtóból. Viszont mikor megpillantotta aggódt tekintettem egyből eltűnt az a mosoly az arcáról. – Mi történt?
– Hope eltűnt – léptem beljebb, majd rutinosan helyett foglaltam a kanapén.
– Mikor? Hogyan? – ült le mellém.
– Tegnap este kaptunk egy küldetést és ő mindenképp el akart menni rá, de nem engedtem neki. Szerintem még nincs eléggé felkészülve rá és nagyon féltem őt. De ő amennyire makacs elszökött, s hamarabb odaért, mint a többiek. Mire odaértek már nyoma veszett neki és a vámpírnak is, azóta senki sem hallott róla semmit – hadartam el nagyjából az egészet, amit Magnus figyelmesen végig is hallgatott.
– Szóval akkor a segítségemet szeretnéd kérni? – kérdezte.
– Igen, de csak most az egyszer, mivel nem akarlak kihasználni, de kétségbe vagyok esve és te jutottál először az eszembe.
– Nem használsz ki Alexander – fogta keze közé az arcom. – Szívesen segítek főleg, ha rólad van szó.
– Köszönöm – suttogtam macska szemébe nézve.
– Ezen nincs mit köszönni – mosolyodott el, s lágy csókot lehelt ajkamra.
– Na de gyere keressük meg az én kis Napsugaram – engedett el, majd fel is pattant és elindult az asztala felé...