Árnyvadászként Az Élet II. [•JAVÍTÁS ALATT•]

64. Rész

Miután kiléptünk a portálból, az bezárult mögöttünk. A Lightwood házzal találtam magam szembe, melyben szinte az eddigi életem éltem. Kívülről minden úgy nézett ki, mint mikor elmentem. Kivéve anya virágai, amik már nem virágzottak.
A két fiú elindult az ajtó felé, én pedig követtem őket. Az ajtó előtt megálltunk, majd a bátyám bekopogott. Egyre hangosodó lépteket hallottunk, s kinyílt az ajtó, amit anyu nyitott ki. Amikor meglátott minket, nagy mosolyra görbült a szája. Csinosan volt felöltözve, mint, ahogy tőle megszokhattuk. Hosszú haja össze volt fogva, s smink pihent az arcán.
– Sziasztok – mosolygott, és arrébb állt az ajtóból, hogy betudjunk menni. Miután már az előtérbe tudhattuk magunkat, megölelt engem, aztán Alecet is.
– Apa? – kérdeztem, mikor beléptem a nappaliba.
– Elkellett mennie a tanácshoz, de vacsorára haza ér – mosolygott, majd a konyhába ment.
A szobám felé vettem az irányt, otthagyva a bátyámat és Magnust. Útközben  nézegettem a falon lévő képeket. Az ajtóhoz érve, a kilincsre tettem a kezem, s benyitottam. Minden ugyanúgy nézett ki, mint mikor itthagytam. Az ágyam bevolt vetve, amire ruhástól rádőltem. De előtte a táskámat az ágy mellé dobtam. A fehér plafont bámulva mélyen beszívtam a szobám illatát. Felülve végigvezettem a szemem újra a helyiség minden szegletén. A falak fehérre voltak festve. Az ágyammal szembe egy szekrénysor helyezkedett el, ami sötétbarna színben pompázott. Mellette egy hasonló színű könyvespolc volt, ami tele volt az eddig olvasott könyveimmel. Jobb oldalon az ajtó, vele szembe, a bal oldalon pedig az ablak volt. Az ágyam mellett még egy éjjeli szekrény is volt található, amin egy lámpa állt. Az ágy alatt pedig a fegyvereimet tartottam, amikről senki sem tudott. Anyáék sosem engedték, hogy fegyvereket tartsak a szobámban, épp ezért tudok róla csak én.
Tovább nézelődtem, s elmélkedtem, amiből a telefonom rezgése zökkentett ki...