Electronic L0V3

92. rész

x--- Zayn Malik ---x

- Zayn, kelj fel - lökdösik meg a vállamat mire morogva felnézek Liamre.

- Hm? - kérdezem nyúzottan.

- Szól a telefonod, gondoltam beszélni akarsz vele - adja oda nekem és meglátom rajta Zoe nevét villogni. Zoe... végzett?! - Louis nemsokára visszaér a kórházból, fél óra sem szerintem, addigra kapd össze magad - paskolja meg az arcomat majd magamra hagy. A telefont rögtön felveszem és meghallom, ahogy belesikít.

- Hello élet - nevetem el magam.

- Megvan! Kilencvenhat százalék! - hadarja el nekem, mire felnevetek.

- Büszke vagyok, ügyes vagy! - rögtön válaszolok neki, nem nehéz felélénkülnöm tõle. - Bár az enyém két százalékkal jobb lett - nevetem el magam mire õ felhördül.

- Kapd be, jó?! - akad ki rögtön én pedig csak tovább nevetek, míg felülök.

- Nyugi, már nincs sok vissza - halkan formálom a szavakat, utál errõl beszélni.

- De - közli keményen.

- A francia már megvan. Most már ez is. És a szartsem érõ tantárgyakat is kivégezted már - szállok vele rögtön vitába.

- És még ott van a matek, a biosz... - kezdi sorolni unottan.

- És azokat is lazán megoldod majd - vágok közbe. Elvégre így lesz. Mindenbõl ötöst kapott eddig... mindenbõl. És most megírt egy irodalom emeltet kilencvenhat százalékosra.

- Hogyne... inkább mesélj milyen az élet Marbellában - vált rögtön témát.

- Hát, este ittunk... szóval most várjuk, amíg Louis visszaér a kórházból - kissé bizonytalanul kezdek bele, ugyan is tudom Zoe milyen... édes, zabálni való, bulizos és... féltõ.

- Mi?! Jól van? Jól vagytok? Most akkor nincs mentorház? De van, nem? - a kérdéseket csak úgy hadarja, én pedig megengedek el halovány mosolyt. Lou és az a hülye tengeri sün.

- Hát, gondolom a lába fáj, de mindenki jól van. Annyi hogy kicsit csúszunk, ha visszaér, akkor megyünk majd.

- Azonnal tudni akarom, hogy bent vagytok! - csap le rögtön erre a témára.

- Bent vagyunk-e... - helyesbítem õt ki, mire felnevet.

- Te is tudod, hogy tudom, hogy ti bekerültök - hangja közönyös, én mégsem tudok eltekinteni a talán részétõl az egésznek. Õ magabiztos. Én kevésbé. Mi kevésbé...

- Azt tudom, hogy te tudod. De mi nem tudjuk - nevetem el magam a fejemet rázva.

- A lényeg a lényeg, én tudom - olyan lazán mondja, hogy magam elõtt látom, ahogy megrántja a vállát leszarom stílusban.

- Rendben - egyezek bele halkan. - Hiányzol - gyorsan nyögõm ki, még mielõtt meggondolnám magam. Õ pedig pár másodpercig csendben marad. Nos, igen, soha nem hozom ezt fel én. Csak annyit mondok, hogy nekem is õ... de ennek most valahogy ki kellett buknia belõlem... igaznak igaz. Egyszerûen csak fura.

- Öhm... te is nekem. Szeretlek... minden okés? - kérdi kissé aggódva mire halovány mosolyt engedek meg magamnak.

- Fogalmam sincs, gondolom - adom meg a kétértelmû válaszomat. Nem véletlen kétértelmû... a lányok hajnalban... uhm...

- Gondolod? Van valami... amirõl beszélni akarsz? Vagy ilyesmi - elhalkul a hangja minden egyes szóval... bizonytalan. Tudom, hogy az.

- Nincs - rázom meg a fejemet végül és úgy vagyok vele, hogy nem kell arról tudnia, hogy egy kicsit flörtöltem. Nem volt semmi sem... még csak meg sem csókoltam mást! Akkor ez nem megcsalás, ugye?