Electronic L0V3

70. rész

x--- Zoe Fable ---x

Törökülésben ülök, kezemben a cigit bámulom. A kerekek hangja valahogy nyugtatóan hat. A srácok röhögése nyugtató. A ribancoké hanyagolható. Deszkapálya. Soha nem fogok tudni deszkázni, én ezt már látom. Bár jobb Zaynt látni. Elmosolyodom, ahogy felugrat egy csõre és lazán végigcsúszik rajta. Beleszívok a cigibe, ajkaimat végignyalom. A cigi kesernyés íze még inkább a nyelvemre kerül. Kissé megszédülök, túl erõs ez a cigi. Inkább elnyomom, a szédülés már így is rám tört tõle. Meg kell jegyeznem, hogy ha kiszáradtnak is érzem magam a cigitõl, vagy túl erõs, akkor se nyálazzam be az ajkaimat, mert csak rossza lesz. Mély levegõt veszek a fülledt, de legalább nem túl meleg levegõbõl. Fejemet neki hajtom a betonfalnak és csak várok, hogy elmúljon a rosszullét. A fülem zúg, szívem kellemetlenül erõsen dobog.

- Szerintem ideje lenne valamit elmondanod - közli egy egyszerû, mély hang. A hang, amit akármikor tudom, hogy fel fogok ismerni.

- Mit? - kérdezek rá fáradtan, felé fordítva a fejem. Egy-egy ilyen rosszullét után pocsékul tudok lenni, túl fáradt vagyok ilyenkor.

- Rosszul vagy. Miért? - nem finoman kérdi meg, egyszerûen válaszokat akar. Én pedig elmosolyodom és elnézek a pálya felé.

- Jól vagyok Zayn, csak fáradt - vonom meg a vállam.

- Zoe... ha... akármi van, elmondhatod. Esküszöm - keze combomra simul, én pedig ránézek. Bele a szemeibe. Kétségbeesett. Talán én is az vagyok.

- Nincs semmi, szépfiú - mosolyodom el, ahogy államat a vállára teszem.

- Ha terhes vagy, azt is - nyögi ki gyorsan, mire én hátrahajolok és elkerekedett szemekkel nézek rá. Õ meg rám.

- Oké, állj le! - emelem fel az egyik kezem, aztán le is. Ezzel szimbolizálva, hogy csak nyugalom. - Nem vagyok terhes, komolyan. Tényleg nem! - rázom meg a fejem.

- Jó - sóhajt fel megdörzsölve az arcát -, az nagyon jó - bólogat maga elé meredve. - Mármint nem jó. Csak most jó... szóval nem lenne baj. Én... - elnyílt ajkakkal néz rám, én pedig megrázom a fejem.

- Csak nyugalom, értem. Hagyjuk ezt, oké? - kérem feszengve, mire õ bólint és ismét a pálya felé fordul. Keze továbbra is a combomon pihen. Fejemet vállára hajtom és lehunyom szemeimet.

- Szeretnél hazamenni? - kérdi halkan.

- Nem - vágom rá rögtön. Lábaimat kinyújtom és õ az ölébe húzza õket. Homlokomat nyomom most vállához és egyszerûen egyre jobb lesz. A rosszullét kezd teljesen elmúlni.

- Nem mondod el? - kérdi halkan, én pedig elmosolyodom.

- Paranoiás vagy - közlöm vele lazán, ahogy felnézek és õ végig simít a combomon.

- Csak féltelek - fintorodik el, mire elmosolyodom és az ajkaira nyomok egy hosszú puszit. Száját erõsebben nyomja az enyémre és tudom, hogy ez nem csak egy szájra puszi lesz. Mégis elválik tõlem és fintorogva elnéz oldalra. És én is... ennyi pedig bõven elég ahhoz, hogy lássam, majdnem mindenki minket néz. Zayn morog valamit, aztán kezébe fogja a deszkáját és felemeli arcunk elé, ezzel takarva minket. Elnevetem magam és ránézek. Õ fintorog, de odahajolok. Érzem, amint keze, ami még mindig a combomon pihen, most végigsimít belsõcombomon. Én pedig igyekszem figyelmeztetni, hogy csak a fejünk van takarásban, a lábaink nincsenek. Mégsem teszem meg, csak erõsebben csókolom. Szívem újra hevesen kezd dobogni, ahogy nyelve végigsimít enyémen, de ez a jófajta heves szívdobogás. Keze rámarkol combomra, én pedig összeszorítom lábaimat. Ez csak amolyan "nem tudom, mit tegyek közönség elõtt" reakció tõlem. Keze forró, legalábbis sima bõröm égetõnek érzi. Bal lábamat kissé felhúzom, azt, amelyik a rögtönzött közönségünk felé van. Legalább kicsit takarjam a kezét. De õ ezt mintha csak úgy venné, hogy nyugodtan csináljon, amint akar. És mikor ujjai vége bizony elérnek olyan részekre, amit nem, hogy ennyi ember elõtt, de még néha kettesben is szégyellek, vagy legalábbis a pír biztosan elönt, akkor kissé erõsebben harapok rá ajkára és érzem, hogy mosolyog, tudom, hogy szívat.