Electronic L0V3

79. rész

Magam elé bámulva hallgatom a Goriot apó elemzését az irodalomtanáromtól. Pár ember válaszolgat, én pedig csak meredek elõre. Tudom, ezeket már mind tudom. Ez mind csak vélemény nyilvánítás. Egy idióta irodalom óra helyett nekem most inkább magyar fakton kéne lennem. El kell most már intéznem a sulival az egyetemet. Ez még csak a második hét az iskolából, én pedig úgy érzem, ez nem lesz ide elég... Muszáj többet tanulnom, így nem fogok tudni emelteket lerakni!

- Csöngessenek már ki - nyög fel mellettem Chris, ahogy fejét hátrahajtja.

- Csak te akarsz fizika órát, senki más - nevet fel halkan Sonja, ahogy elõrenyúl és összeborzolja Chris haját.

- Jogos - motyogom oda.

- Én szünetet akarok - fejeli le a padot Do.

- Ez még csak a negyedik óra, mit hisztiztek? - szól át hozzánk Panny, a mellettünk lévõ padból.

- Hozzád ki szólt? - néz rá értetlenül Chris, mire én elmosolyodom és megrázom a fejem. Oldalra nézek a nagy röhögésre és szemöldököm összeráncolom, ahogy azt nézem, hogy Milo egy kalapáccsal üti be éppen a szöget a padba.

- Ti is azt látjátok, amit én? - kérdem meg hátra fele a lányokat, de szemem nem tépem le a srácról... Ash felröhög, nekem pedig felkeveredik a gyomrom, ahogy ránézek. Utálom ezt a gyereket. - És csodálkoznak, hogy le akarok lépni innen - motyogom magam elé, ahogy a srácok felröhögnek remekmûvükön; miszerint egy könyvet odaszögeltek a padhoz.

- Te inkább ne gondolkozz, nem áll jól - villant rám egy fintort Ash.

- Komolyan, mást már nem tudsz mondani?! - kérdem értetlenül.

- Psszt! - szól rám, mire idegesen magam elé meredek és veszek egy mély levegõt. Mióta visszajöttünk a suliba, ezt csinálja. Vagy lepisszeg, vagy rám szól, hogy ne gondolkodjak. Inkább már meg sem próbálok aktív lenni az órákon, könnyebb így, mint, hogy õt hallgassam és a szar beszólásait.

- Világi nyomorék vagy, Ashton - szól oda hozzá lekezelõen Chris, mire elmosolyodom. Az ajtó kinyílik, nem kopognak rajta. Értetlenül néz oda az osztály és a levegõ megfagy, ahogy az igazgatóhelyettes körbenéz rajtunk.

- Nem csináltam semmit! - szólal meg rögtön Bob, mire a többiek elröhögik magukat.

- Zoe Fable, ki tudnál jönni? - kérdi, ahogy megállapodik rajtam a tekintete.

- Mit csináltál? - néz rám értetlenül Kat, ahogy elhaladok mellette zsibbadó szívveréssel.

- Semmirõl sem tudok - súgom vissza neki, ahogy kimegyek a terembõl. A nõ becsukja mögöttem az ajtót és vesz egy mély levegõt. Lehet az egyetemrõl hívták.

- A nõvéred most hívott. Sajnálom, hogy nekem kell ezt közölni, de azt mondja, hogy Roland meghalt - mondja halkan, én pedig elkerekedõ szemekkel nézek rá. Roland?! Nan pasijának a bátyja.

- Mi?! Hogy?! - kérdem meg hangosan, ahogy egyszerûen leülök a hosszú, falba épített padra mögöttem. Roll meghalt?! Roll?! Roll, akinek van egy négy éves gyereke? Aki elszokott vinni drifftelni a városba? Roll, aki drogot terít és Roll, akit jobban bírtam, mint a nõvérem pasiját?

- Azt nem tudom, csak ennyit mondtak nekem a telefonba. Kérték, hogy engedjünk haza, ezt a napodat igazolja neked az iskola - hangja továbbra is halk, tudom, hogy nem szívesen közölte ezt velem. Megdörzsölöm az arcom és szemeimet összepréselve felnyögök... ez nem lehet igaz! - Kihívjak valakit? - kérdi, mire megrázom a fejem.

- Nem, köszönöm - szipogóm, ahogy veszek egy mély levegõt. Végigsimít a hátamon, én pedig felállok és visszamegyek az osztályba. Mindenki végigkövet a szemével.