A Bátrak Háborúja

11. fejezet

- Még egy óra - tájékoztatott minket Nixon amikor kopogtak az ajtón. Mindenki megmerevedett. Lassan álltam fel és csendre intettem a többieket.
- Kira.....gyere ki - jött a hang az ajtón túlról - A többiek nem érdekelnek- folytatta.
- Ez Tina hangja - suttogta Max
- Az ki ? - pillantottam rá.
- Killien egy másik ölebe- folytatta Nixon és engem keresett a szemével.

A hatalom, amit Killien birtokolt, sosem volt kiszámítható, és a "másik öle" is biztosan a saját szabályai szerint működött. Vállat vontam és az erőm segítségével kinyitottam az ajtót, mindent a falhoz taszítottam ,a megigézett őröket és a lányt is. Ahogy kiléptem becsuktam az ajtót mögöttem.

Tina szemei élesek és hidegek voltak, nem egy barátságos látogatás jeleit mutatva. Az egész levegő feszültséggel telt meg, mintha egy másodpercre sem bízhatnánk meg benne.
-Mit akarsz tőlem? – mordultam fel, miközben egy lépést tettem előre, érezve.
- Ne legyél olyan nagyra magaddal, Karmával könnyű dolgod volt ,de én más vagyok - fröccsögte.

Magabiztos voltam ,mozdulni sem tudott, úgy taszítottam a testét a falhoz. Aztán minden olyan gyorsan történt. A levegő körülötte zöldre változott és ahogy elérte az első őrt az fuldokolva a földre hullott.
- Nem tudsz elerni - pillantottam rá felucsodva a meglepetésből. Az erőmmel taszitani kezdtem tőlem mindent egy falat alkotva a testem körül.Tina dühösen és csalódottan fújtatott, de most már én voltam az, aki irányította a helyzetet.

A szemébe könnyek gyűltek, és az arca olyan volt, mint aki végleg elhagyta minden reményét. A levegő mintha megtisztult volna körülöttünk, és egy pillanatra a feszültség enyhült. A szavai, bár megtörtek voltak, mégis egy újabb esélyt adtak neki a bizalomra.

-Had menjek veletek, engem kényszerítettek. – kérlelt, és bár minden jel arra mutatott, hogy csak manipulál, az őszinte pillantása megingatott. Az arca szomorú volt, mintha valóban nem lenne más választása.

Egy pillanatra elgondolkoztam, a szívem hezitált. Milyen világban élünk, hogy nem bírunk bízni még azokban sem, akik a segítségünkre sietnek? De egy másodpercnyi szünet elég volt ahhoz, hogy hibát kövessek el. A hatalom, amit birtokoltam, nem védett meg a saját naivitásomtól.

-De ha velünk jössz... – kezdtem, és szavak helyett az energiáimat leengedtem, hogy lehetőséget adjak neki a döntésre. A pajzsom, amit magam köré vontam, lassan eltűnt, miközben egy apró lépést tettem felé.

És akkor történt meg, amit sosem akartam volna elhinni.

Egy penge hirtelen átszúrta az oldalamat, és a fájdalom szinte megdermesztett. Még egy, most a vállamat találta el. A vér forrón ömlött a bőröm alól, de azonnal tudtam, hogy nem ez a legrosszabb, ami történt.

A fiú, aki támadott, egy pillanatra felbukkant a közelben, majd olyan gyorsan eltűnt, mintha ott sem lett volna. A teleportálás hangja egy pillanatra betöltötte a teret, ahogy szorongatott fájdalmakkal próbáltam összeszedni a gondolataimat.

-Naiv vagy. – A fiú hangja, bár távolról jött, teljesen tisztán csengett a fülemben.

Hibáztam. Még mindig hittem abban, hogy van egy esély a megbocsátásra, hogy Tina valójában más, hogy nem manipulál. De most ott voltam, fájdalmasan érezve a késeket a testemben, és a döbbenet, hogy mennyire könnyen megcsalhattak.

Az ajtó hirtelen kivágódott, és Azrail lépett ki rajta, sötét és hatalmas jelenléte mintha mindent elnyelt volna körülötte. A két fiatal, akik eddig talán még bíztak valamelyest a helyzetben, most halálra vált arccal pillantottak rá. Az arcukra kiült a rémület, és a bőrük szinte teljesen fehérre sápadt, mintha a halál közvetlen közelében álltak volna.