A Bátrak Háborúja

65.fejezet

- Ezért kérded, hogy megnézhesd a csatát az én szememmel ,látni akartad a mögöttes szándékot- szűkült össze a szemem.

Azrail nem felelt azonnal, de a hallgatása épp elég válasz volt. A pillantása élesen az enyémbe fúródott, mintha egyetlen mozdulattal le akarna tépni rólam minden álcát.

– Látni akartam, hogy miért – ismerte el végül. – Hogy mi játszódott le a fejedben abban a pillanatban.

Összeszorítottam az állkapcsomat.

– És most? – kérdeztem halkan. – Most már tudod?

Azrail egy hosszú másodpercig nézett rám, mielőtt válaszolt volna.

– Tudom – bólintott. – És ettől csak dühösebb lettem.

A gyomrom görcsbe rándult.

– Miért?

– Mert nincs egy rohadt dolog, amit tehetnék, hogy megváltoztassam. – A hangja halk volt, de minden szava egy súlyos ütésként ért. – Mert ha eljön az a pillanat, újra meg fogod tenni. Ugye?
- Éppenséggel van valami amit tudnál tenni - billentettem oldalra a fejem, mire összeszűkült a szeme.

-Nem nyúlok bele a fejedbe- hajolt közelebb.
– Akkor ne panaszkodj – vontam meg a vállam, és tartottam a tekintetét.

Azrail szeme sötéten villant, de nem mozdult. Egyikünk sem. A feszültség szinte tapintható volt közöttünk, mint egy megfeszített íj húrja, ami bármelyik pillanatban elszakadhat.

– Nem nyúlok bele a fejedbe – ismételte meg, lassan és nyomatékosan, mintha szükségem lenne az emlékeztetőre. – Nem fogom elvenni tőled azt, ami téged tesz azzá, aki vagy.

– Akkor fogadd el – feleltem ugyanolyan keményen. – Fogadd el, hogy ha kell, újra meg fogom tenni.

Azrail állkapcsa megfeszült.

– És ha egyszer nem tudlak megmenteni? – kérdezte halkan.

A kérdés megállított. Egy pillanatra elbizonytalanított. De aztán csak felsóhajtottam, és félrefordítottam a fejem.

– Akkor az én döntésem lesz.

– Rohadtul utálom ezt benned. – Azrail hangja mély volt, szinte morgás.

– Tudom – feleltem halkan. – De ettől még nem fogok megváltozni.
Azrail egy hosszú pillanatig nem szólt semmit, csak figyelt. A hold fénye megcsillant a tekintetében, de nem tudtam eldönteni, hogy düh, csalódottság vagy valami egészen más bujkál benne.

Aztán sóhajtott, egy rövid, türelmetlen sóhajtás volt, és egy lépést hátrált.

– Akkor legalább tanuld meg rendesen használni – mondta végül.

Meglepődtem. Nem a szavakon, hanem a hangján. Nem volt benne az a rideg él, amit vártam volna.

– Mire célzol? – szűkítettem össze a szemem.

– Arra, hogy ha már hajlandó vagy feláldozni magad, legalább ne úgy tedd, mint egy ostoba – vonta meg a vállát, mintha ez teljesen hétköznapi beszélgetés lenne kettőnk között. – Gyere.

Elindult a verandáról a kert felé, anélkül, hogy visszanézett volna. Egy pillanatig haboztam, de aztán utána indultam.

A lábam még kissé remegett a korábbi erőfeszítéstől, de nem számított. Ha Azrail most tényleg segíteni akar, akkor nem fogom elszalasztani az alkalmat.

Ahogy utolértem, ő már megállt a fák között, karba font kézzel, várva rám.

– Mutasd – mondta.

– Mit?

– A börtönt.

Lenéztem a kezeimre, majd vissza rá.

– Az előbb is láttad, hogy végződött.

– Akkor csináld másképp. – Azrail szeme összeszűkült. – Használj engem.

Elakadt a lélegzetem.

– Mi?

– A börtönöd rajtam próbáld ki. Ha igazad van, és tényleg csak időnyerésre jó, akkor semmit nem fogsz tudni kezdeni velem. De ha tévedsz... – Elmosolyodott, de a mosolya inkább volt kihívás, mint barátságos gesztus. – Akkor talán még van mit tanulnod.

Éreztem, ahogy az ujjaim bizseregni kezdenek. A fáradtság még mindig ott lüktetett az izmaimban, de a kíváncsiság és a düh túlharsogta.

– Rendben – mondtam halkan.

A levegő megfeszült körülöttünk, ahogy újra előhívtam a börtön technikámat, ezúttal egyetlen célszemélyre fókuszálva: Azrailre.

A levegő vibrálni kezdett körülöttünk, ahogy összpontosítottam. Az energiám lassan összegyűlt, mintha láthatatlan szálak szőttek volna egy teret Azrail köré. Nem engedtem ki hirtelen, nem akartam, hogy ismét felrobbanjon – kontrolláltam, formáltam, irányítottam.

Azrail figyelt. A sötét szemei mozdulatlanok voltak, mintha ki akarná olvasni a gondolataimat.

A börtön bezárult köré.

Azrail megmozdult volna – de nem tudott.

A szívem egy pillanatra kihagyott.

– Hm – szólalt meg végül, és a tekintete elismerőn csillant. – Jobb.

Feszülten figyeltem, ahogy megpróbálja kimozdítani a testét. A taszító és vonzó erők egyensúlyban tartották, megkötve őt a helyén. De aztán egy apró mozdulatot tett az ujjával – és repedések jelentek meg a börtön falán.

A gyomrom görcsbe rándult.

– Ez még mindig nem elég – mondta, és egy erőteljes lökéssel széthasította az energiát.

A hullám visszavágott rám, és hátratántorodtam. Azrail elkapta a csuklómat, mielőtt teljesen elvesztettem volna az egyensúlyom.

– Túlságosan kifele koncentrálsz – mondta halkan. – A börtönöd erős, de ha valaki elég határozottan feszegeti a határait, szétesik. Nem csak tartanod kell… hanem formálnod is.

Mély levegőt vettem, próbálva visszanyerni az erőmet.

– Szóval… próbáljam újra?

Azrail egy halvány mosolyt villantott.

– Nem. Most pihensz.

– De–

– Ha nem tudod használni fáradtan is, akkor még nem uralod. – A hangja szigorúan csengett, de volt benne valami furcsa türelem. – Holnap újra megpróbáljuk.

Éreztem, hogy vitatkozni akarok, de a testem tiltakozott. Kimerültem.

Sóhajtottam.

– Rendben.

Azrail csak biccentett, majd hátat fordított, és visszaindult a házba.

Még egy pillanatig a sötét égboltot néztem, az ujjaim még mindig bizseregtek az erő hatásától.

Holnap újra megpróbáljuk.