A Bátrak Háborúja

75.fejezet

-Menjünk el, olvadjunk be - szólt Max álmosan.

A szavai ott lebegtek a levegőben, mintha mindenki próbálná eldönteni, hogyan is érezzen velük kapcsolatban.

– Olvadjunk be? – ismételte meg Nixon, a hangjában kétkedés bujkált. – Mégis hogyan? Mintha nem egy rohadt káosz közepén lennénk?

Max megvonta a vállát, majd kortyolt a kávéjából.

– Már így is felhívtuk magunkra a figyelmet. Nem bújhatunk el örökké. Ha normális embereknek tűnünk, kevesebb bajunk lesz.

– Normális embereknek? – Gen gúnyosan elmosolyodott. – És mégis hogy csinálnánk ezt? Mintha nem lett volna már elég problémánk azzal, hogy kinek lehet és kinek nem lehet hinni.

Éreztem, hogy a feszültség ismét emelkedik. Azrail egy szót sem szólt, de tudtam, hogy figyel.

– Talán Maxnek igaza van – szólalt meg Ruth halkan. – Nem tűnhetünk fel, nem maradhatunk rejtőzködve örökké.
- Részemről rendben- vontam vállat.

A döntés kimondva egyszerűnek tűnt, de valójában egyikünk sem tudta igazán, mit jelent majd. Az elvegyülés több volt annál, hogy más ruhákat veszünk fel vagy kevesebbet beszélünk. Az egész lényünket kellett volna megváltoztatni – és kérdés volt, hogy erre bárki képes-e.

Lirien végigsimított a saját haján, majd rám villantotta a tekintetét.

– Akkor vágd le a hajad, Kira.

A szavai mintha halkan koppantak volna a padlón, de a hatásuk annál súlyosabb volt. A szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemet.

Nem reagáltam azonnal. Csak álltam ott, figyeltem őt, és próbáltam eldönteni, miért mondja ezt. Mert racionálisan nézve… igaza volt. A hajam tényleg feltűnő volt, egy könnyen felismerhető vonásom. Mégis, ahogy Lirien rám nézett, nem pusztán logikus érvként hangzott el a mondat. Volt benne valami más.

A szemem villant, de egy szót sem szóltam.
-Tudod ,hogy ez nem így működik. A hajam attól még fehér marad - magyaráztam mintha nem értené.
Lirien félrebillentette a fejét, mintha tényleg nem értené, vagy inkább csak játszana velem.

– Akkor fesd be – vont vállat könnyedén, mintha ez ennyire egyszerű lenne.

Sóhajtottam, és a kávém maradékát az asztalra tettem.

– Tudod, hogy ez nem így működik – feleltem türelmesen. – A hajam attól még fehér marad. Bármilyen festéket kennék rá, néhány óra múlva eltűnne róla.

Egy pillanatra csend lett. Azrail tekintete szinte égette az oldalamat, de nem néztem rá. Lirien arca rezzenéstelen maradt, de a szeme sarkában ott bujkált valami – talán csalódottság, talán csak az, hogy nem tudott belém kötni.

– Akkor meg kell találnunk egy másik módot – szólalt meg végül Ruth, ezzel átvéve a szót, mielőtt a feszültség tovább nőhetett volna. – Ha be akarunk olvadni, akkor nem elég a külsőnk. A viselkedésünknek is másnak kell lennie.

– Egyetértek – biccentett Nixon. – De először döntsük el, hova megyünk.

A beszélgetés visszatért a gyakorlati dolgokhoz, de én még mindig éreztem Lirien pillantását magamon. Mintha próbált volna megfejteni… vagy talán valami mást akart elérni.

- Vagy váljunk szét- jött egy uj ötlete a lánynak.- Kira megy egyedül,úgyis őt keresik.

A szavai egy pillanat alatt csendet teremtettek a konyhában. Mindenki rámeredt, de Lirien arcán nyoma sem volt bizonytalanságnak. Nyugodtan nézett körbe, mintha teljesen logikus dolgot mondott volna.