A Bátrak Háborúja

26.fejezet

Nagyon jól éreztem magam,táncoltunk ,nevettünk.
- Elmegyek pijáért- harsogta túl a zenét Max mire kurtán bólintottam.
Egy idegen srác mellém nem sodródott a tömegben.

Először nem is tűnt fel, de egyre közelebb húzódott. Kedves mosollyal kezdte, bókokkal dobálózott, mintha csak véletlen lenne, hogy a keze mindig az enyémhez ér.
– Nem szoktalak itt látni – mondta hangosan, hogy túlkiabálja a zenét.
– Átutazóban vagyok – feleltem egyszerűen, próbálva nem bátorítani.
– Akkor még jobb! Ki kell élvezned az estét, nem?
A tekintete éhesen  csillogott , és ahogy közelebb hajolt, éreztem az erős alkoholszagot.

– Kösz, de jól vagyok – léptem hátrébb.
– Ugyan, ne légy ilyen – fogta meg finoman a csuklóm, de éreztem, hogy a fogása egyre erősebb. – Gyere, meghívlak egy italra.
– Nem iszom – mondtam hűvösen, és próbáltam kiszabadítani a kezem.
A kedves mosoly egy pillanat alatt tűnt el az arcáról.
– Ne csináld már ezt… – mordult fel, és erősebben szorított. – Csak egy ital, nem nagy ügy.

A türelmem elfogyott. Az erőm szinte automatikusan lüktetett fel bennem, készen arra, hogy lesöpörjem magamról.
De mielőtt bármit tehettem volna, egy árnyék vetült ránk.

A fiú keze hirtelen elernyedt, és amikor felnézett, láttam, ahogy az arcából kifut a vér.

Azrail ott állt mellettünk, mozdulatlanul, arckifejezése közönyös volt, mintha az egész helyzet nem is érdekelt volna. Nem szólt semmit. Nem fenyegetett. Nem mutatta ki az erejét.

Mégis, a fiú úgy hátrált el tőlem, mintha egy szakadék szélén állna, és Azrail egyetlen pillantása elég lett volna, hogy a mélybe taszítsa.

– Haver, én… én nem tudtam, hogy… – dadogta, majd meg sem várva a választ, egyszerűen megfordult, és eltűnt a tömegben.

Lassan fordultam Azrail felé.

– Nem kellett volna közbeavatkoznod – mondtam, bár még magam sem hittem el.
– Nem avatkoztam közbe – felelte hűvösen. – Csak álltam itt.

Egy pillanatig csak álltam ott, próbálva feldolgozni, mi is történt. A zene dübörgött körülöttünk, az emberek táncoltak, nevetgéltek, mintha semmi sem történt volna, de én még mindig éreztem a srác szorítását a csuklómon.

Azrail közönyösen figyelt, mintha az egész nem is lenne érdemleges. Őszintén szólva, ez valahogy bosszantott.
– Akkor miért vagy még mindig itt? – kérdeztem végül.

– Maxine azt mondta, hogy figyeljek rád – vonta meg a vállát.
Felvontam a szemöldököm.
– És te csak úgy hallgatsz rá?

– Nem szokásom – ismerte el. – De ha bajod esne, utána nyafogna, és az még idegesítőbb lenne.

Erre akaratlanul is felnevettem.
– Szóval igazából csak a saját kényelmed miatt vagy itt.

– Lényegtelen, miért – mondta hűvösen. – A lényeg, hogy most már nem fognak zaklatni.

Ezzel megfordult, mintha befejezte volna a beszélgetést, és visszaindult egy félreeső sarokba.
Egy pillanatig haboztam, aztán utánaléptem.

– Hé, Azrail.
Félig hátrafordult, de nem szólt semmit.
– Azért… kösz – mondtam végül, bár fogalmam sem volt, hogy tényleg hálás vagyok-e, vagy csak próbálom normalizálni ezt az abszurd helyzetet.

Nem válaszolt. Csak egy pillanatig nézett rám azzal az áthatolhatatlan tekintetével, aztán tovább indult, eltűnve a tömegben.

Idegesen a hajamba túrtam, mire Max is visszatért egy széles mosollyal az arcán.
- Táncoljunk- harsogta.
– Max, te részeg vagy! – nevettem, ahogy láttam a csillogó szemét és azt, hogy kissé ingatag mozdulatokkal próbált pörögni.

– És?! – kacsintott. – Attól még jól érzem magam!
Max vidám, kicsit ingatag mozdulatokkal kezdett el táncolni, mintha semmi sem történt volna. A nevetése is kicsit fakóbb volt, mint általában, de még mindig nem tudtam nem mosolyogni, miközben figyeltem őt. Ő volt az, aki mindig megpróbálta a dolgokat könnyedén venni, akkor is, amikor nem minden volt rózsás.

– Na és, akkor is jól érzem magam! – ismételte, miközben a zenére próbált pörögni, mintha csak egy profi táncos lenne.

– Akkor legalább próbálj nem elbotlani! – figyelmeztettem nevetve, miközben próbáltam tartani a lépést.

Max kacsintott, mintha minden rendben lenne, és még egy lépést tett előre, de egy pillanat múlva az egyensúlya hirtelen elhagyta.

– Jaj ne! – mondtam gyorsan, de ő már fel is nevetett, miközben sikerült megkapaszkodnia egy másik táncoló lány vállában, hogy megakadályozza az esést.

– Semmi baj! – kiáltotta, és újra egyensúlyba került, mintha mi sem történt volna. – Ha már egyszer részeg vagyok, legalább jól csináljam!

És bár próbáltam megállni, hogy ne röhögjem el magam, végül nem bírtam, és a nevetésem elragadott.

Max tovább pörögött, míg a többi társaságunk is csatlakozott, és az egész helyzet egy pillanat alatt könnyed szórakozássá vált. De amikor Azrail, az arcán a szokásos hideg közönyösséggel, odajött, hogy megnézze, hogy vagyunk, valami megváltozott a hangulatomban. Egy pillanatra megfagyott a mosolyom, és tudtam, hogy az este még messze nem ért véget.

Ahogy Azrail odalépett, egy pillanatra úgy tűnt, mintha a zene és a tömeg eltűnt volna körülöttem. A hideg közöny, amit mindig magával hozott, most valahogy még erősebben hatott rám. Még ha nem is volt szó, a jelenléte valahogy mindent uralt.

– Mi van, Zsír? – szólt Max szórakozottan, mintha az ő vidám hangulatát nem zavarná semmi.

Azrail csak egy pillanatra pillantott rá, majd rám, aztán szótlanul figyelt.

És akkor megéreztem. Nixon elektromos kisugárzását, amit mindannyiunknak meg kellett szokni. Az egész helyiségben valami megváltozott, mintha a levegő is feszültebbé vált volna, ahogy az ő képessége aktiválódott. Az energia megcsapott, és egy szikrát láttam pattanni a levegőben, ahogy a keze elmozdult.

– Bassza meg – suttogtam, és gyorsan körbefordultam. Az adrenalin egy pillanatra átjárta a testem. Azrail egyetlen mozdulatával zárta le a teret körülöttem, és a karját keresztbe tette, mintha várná, hogy mi fog történni.

A tömeg szétáradt, amikor Nixon és a részeg fiú egymással kiabáltak. Nixon védelmezően állt Gen előtt, a kezei körül pedig már láttam a szikrákat pattogni. Az elektromos energia hullámai már a levegőben voltak, és láttam, hogy Nixon nem fogja vissza magát. Éreztem, hogy hamarosan elszabadul a pokol.

Az agyam gyorsan pörögni kezdett, és egy pillanatra sem tétováztam. A taszítás erejével bezártam Nixont ,hogy senkit ne tudjon elérni az elekromossággal. Az erőm úgy fonodott köré akár egy burok.
- Hé- harsogtam túl a tömeget és magabiztos léptekkel elindultam feléjük. - Nyugi.

Ahogy odaértem hozzájuk, láttam, hogy Nixon remegett a dühtől, és csak a részeg fiúra meredt. Az egész helyzet a feszültség szikráinak határán táncolt. Még mindig láttam, hogy Gen figyelmesen próbálta lecsillapítani őt, de a haragja mindent elhomályosított.

Hozzáértem Nixon vállához. Az én erőm nem állíthatott meg, ezért át tudtam nyúlni a taszítás burkán, hogy közvetlenül hozzáérjek. De abban a pillanatban, ahogy kapcsolatba léptem vele, a szikrák azonnal áramütésként csapódtak belém.

A fájdalom erőteljesen áramlott végig a testemen, és egy pillanatra elhomályosította a látásomat. A feszültség égette a bőröm, de nem adtam fel. Nixon részeg volt, és nyilvánvaló volt, hogy nem tudta irányítani az erejét. Az elektromosság minden mozdulatomat megnehezítette, de próbáltam nem engedni.

-Legyen elég – szűrtem a fogaim között, miközben próbáltam összeszedni magam. A düh és a fájdalom egyvelege egy pillanatra elhomályosította a gondolataimat, de nem engedhettem, hogy a helyzet elszabaduljon.