A Bátrak Háborúja

67.fejezet

Azrail ellépett előlem, egy pillanatra a tenyerébe nézett, mintha valamit latolgatna, majd egyetlen lépéssel eltűnt a látóteremből.

Megfeszültem. Túl gyors.

Oldalra kaptam a fejem, de mielőtt reagálhattam volna, valami megragadta a karomat, és egyetlen rántással hátrafelé taszított. A lábam megroggyant, a testem azonnal védekezni akart, de a reflexeim még mindig nem voltak elég gyorsak.

Azrail mögém került.

-Elégedett vagy magaddal? – kérdezte a fülem mellett, a hangja hűvös, de nem gúnyos. Inkább… érdeklődő.

A hideg futott végig a gerincemen.

-Hogy…?
-A négy lökéshullámod arra jó, hogy ne legyél teljesen védtelen – felelte, és elengedett. Nem taszított el, nem próbált földre vinni – egyszerűen elengedett, mintha már nem számítana ellenfélnek. – De még mindig csak időt nyersz vele.

Összeszorítottam a fogaimat. Időt nyerni… Én nem időt akartam nyerni. Nyerni akartam.

-Szóval még mindig szánalmas vagyok – jegyeztem meg, próbálva visszanyerni a lélegzetemet.

Azrail egy pillanatig hallgatott, majd megkerült, hogy ismét szemtől szembe álljunk.

-Nem vagy szánalmas – mondta végül. – De még nem vagy elég gyors.

A szívem hevesebben kezdett verni.
-Még.
Egy árnyalatnyi elismerés futott végig az arcán.

-Még – ismételte meg.
Gen közben ásított egyet.

-Akkor most jön az a rész, hogy egy újabb háromnapos edzés következik, vagy végre kapunk valami normális kaját is?

Azrail rám pillantott, várva a válaszomat.
Elmosolyodtam.

-Még egy kör – feleltem.
Azrail bólintott.
-Akkor gyerünk.
Mert ha nem vagyok elég gyors, akkor gyorsabb leszek.

Az elején a többiek még a verandárol figyeltek de aztán megunták és mindenki ment a saját dolgara. Néha hoztak ki enni és inni vagy beszálltak és rajtuk teszteltem, hogy egy nem olyan erős embert mint Azrail meddig bírok fogva tartani. Épp a Börtönt fontam Azrail  köré mikor Max kijött a verandára.

-Már majdnem két hónapja itt vagyunk ,nem kéne tovább állni ? - könyökölt rá a korlátra.

-Még egy kist had maradjunk, míg szintet lépek aztán mehetünk, találjátok ki ,hogy hova - pillantottam rá de ekkor Azrail már ott is  volt előttem és gyomrom vágott. A levegő kiszaladt a tüdőmből, a gyomrom összerándult a fájdalomtól. Azrail   vissza  fogta magát.

Térdre estem, egyik kezemet a földre támasztottam, hogy ne boruljak előre. Az adrenalin még pörgött bennem, de a testem azonnal jelezte, hogy ez komoly találat volt.

-Túl sokat beszélsz – jegyezte meg Azrail fölém tornyosulva. – Koncentrálj.

Lassan felemeltem a fejem. A szemeim szikráztak az indulattól, de nem hagytam, hogy a düh vezessen. A harc nem erről szól.

-Kegyetlen vagy – préseltem ki magamból, miközben visszahúztam a lábaimat, és talpra löktem magam.

-Túl fogod élni – felelte, és egyetlen mozdulattal újra támadott.

Megfeszítettem az izmaimat, és az utolsó pillanatban indítottam egy taszító hullámot. Azrail egy röpke másodpercig megtorpant – de csak egy másodpercig.

Az ajkam megrándult. Még mindig nem elég.

A Börtönöm szélein is megpróbáltam aktiválni a vonzást, hogy közelebb rántsam és időt nyerjek, de Azrail áttörte a határt. A technikám már nem tudta sokáig feltartani.

-Ha túl sokáig támaszkodsz erre, kiszámíthatóvá válsz – mondta, és villámgyors mozdulattal megragadta a csuklómat.
Az ujjaim ösztönösen rándultak, próbáltam kiszabadulni a szorításából, de Azrail keze olyan erősen tartott, mintha acélbilincs lenne. A testem tiltakozott, a reflexeim mozdulásra kényszerítettek, de tudtam, hogy ha kapálózom, csak még kiszolgáltatottabbá válok.

-Engedj el – sziszegtem, és megpróbáltam egy lökéshullámot generálni, hogy kiszabaduljak.

Azrail egy pillanatig sem habozott. Mielőtt még sikerült volna teljesen aktiválnom a technikát, egy határozott rántással magához húzott, majd egyetlen mozdulattal hátracsavarta a karomat.

-Túl lassú – jelentette ki.

A fájdalom átszáguldott az ízületeimen, de összeszorítottam a fogaimat. Nem adhatok neki ennyit. Nem most.

A másodpercek vészjósló lassúsággal teltek. Azrail nem mozdult, csak tartott, mintha azt várná, hogy én jövök rá valamire. A Börtönöm nem segített. A nyers erő nem segített. Mit hagyok figyelmen kívül?

-Nem tudsz ebből kijutni, igaz? – kérdezte, és bár a hangja hűvös volt, mintha egy árnyalatnyi kíváncsiság is megbújt volna benne.

Ekkor rántottam be az utolsó lapot. Ahelyett, hogy ellenálltam volna, elengedtem a feszültséget. Egyetlen, pontszerű vonzást koncentráltam a kezemre – épp csak annyit, hogy kizökkentsem az egyensúlyából.

Egy töredéknyi pillanat volt, de elég.

Azrail tartása megingott, és én ezt kihasználva egy ellenirányú taszítással kitéptem magam a szorításából, hátratántorodtam, majd talpra érkeztem.

A mellkasom vadul emelkedett és süllyedt. A szívem dübörgött a bordáim mögött.

Azrail rám nézett, és most először nem kritizált azonnal. Ehelyett egy apró, alig észrevehető mosoly jelent meg az arcán.

-Érdekes.