A Bátrak Háborúja

70.fejezet

Még mielőtt bármit hallottam volna, Azrail mozdult. Olyan gyorsan, hogy fel sem fogtam. Egy pillanatra minden elmosódott, mintha a világ egyetlen villanás alatt változott volna meg. A következő másodpercben már bent álltam a házban, a falnak támaszkodva, szinte érezve az adrenalin lüktetését az ereimben.

– Mi a…? – néztem fel rá értetlenül, de a kérdés elakadt bennem.

Ekkor hallottam meg.

A helikopter rotorjainak tompa, vibráló zaja átszántotta a levegőt, a föld és az ablakok enyhén megremegtek az erejétől. Az egész testem megfeszült. A légcsavarok vad dübörgése úgy száguldott át a tájon, mint egy figyelmeztető jel.

Azrail nem mozdult mellőlem, de a tekintete kint járt. Átláthatott a falakon is, legalábbis úgy tűnt, mintha minden idegszála kifeszülve figyelné az eget.

– Ha kinn maradok… – a saját szavaimat alig hallottam a lüktető zajban –, biztos kiszúrják a fehér hajamat.

Azrail nem szólt, de a szemei élesen csillogtak a félhomályban. Kint Nixon és Gen az ajtóhoz léptek, testük ösztönösen feszült meg, mintha bármelyik pillanatban menekülni kéne.

Max az egyik ablakhoz osont, óvatosan félrehúzva a függönyt. Az arcán egyre mélyült a ránc, ahogy a helikopter mozgását figyelte.

– Továbbmegy? – kérdezte halkan Maxine.

A rotorok hangja lassan elhalkult, a zaj távolodni kezdett. De az árnyéka még ott volt felettünk.

– Nem lassított – mondta Nixon végül, de a hangja feszült maradt. – Csak átrepült felettünk.

– Ez nem jelent semmit – csóválta meg a fejét Maxine, és összefonta a karját. – Ha csak egy pillanatra is megláttak valamit…

Lenyeltem a torkomban rekedt feszültséget, és Azrailre néztem.

Ő egy hosszú pillanatig nem válaszolt. Szinte láttam, ahogy az elméje lázasan dolgozik, minden lehetséges forgatókönyvet végigpörget. Aztán végül halkan, kimérten megszólalt:

– Most várunk. Ha visszajönnek, tudni fogjuk, hogy nem volt véletlen.

Az öreg Jox bekapcsolta a tévét a nappaliban. A készülék halk zúgással életre kelt, majd egy komoly arcú híradós nő jelent meg a képernyőn.

– Ovakodjanak a Fehér Pestistől! – mondta határozottan, mintha egy vadállatot próbálna bemérni. – Egy északon fekvő kis városba látták , nagy erőkkel keresik a lányt. Ha bárki információval rendelkezik hollétéről, azonnal értesítse a hatóságokat.

Megmerevedtem. A szívem kihagyott egy ütemet, a kezem ökölbe szorult.

A nappaliban néma csend lett. Maxine szája elnyílt, Nixon homlokát ráncolva bámulta a képernyőt, Gen szinte mozdulatlanná dermedt az ajtófélfánál.

Jox keze csattanva ért az asztalhoz, az ütés élesen visszhangzott a nappaliban.

– Itt van az a büdös kurva! – sziszegte, az arca torzult a haragtól.

Összerezzentem. Nem mintha meglepődtem volna – Jox sosem titkolta, mennyire gyűlöl engem –, de mégis más volt ezt így, ennyire nyíltan hallani. Egy pillanatra megfagyott körülöttem a levegő, mintha a szoba falai hirtelen szűkebbek lettek volna.

Hónapok óta itt vagyok. Egy fedél alatt vele, Azrailnak hála nem tudja ,hogy a szörny itt van. Mindig úgy beszél rólam, mintha egy rohadt pestisjárvány lennék, amitől mindenáron meg akar szabadulni.

Maxine idegesen váltott tekintetet Azraillel, aki egy lépést tett felém, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy jól vagyok. Nem voltam. De nem is mondtam volna ki.

Azrail tekintete jegesen villant Jox felé. Egy pillanatra mintha a levegő is megdermedt volna körülötte, ahogy előrelépett, teste feszülten árnyékolta be az öreget.
- Nem bánthatod- suttogta Gen. - Tudod ,hogy mindent elhisz a tévének és a kormány propagandájának.

- Rohadt jól bujkál a kis szajha- fröccsögte az öreg- Bezzeg most nincs annyi vér a pucá.. - A szavak hirtelen elakadtak.

Mert Azrail megmozdult.

Nem gyorsan. Nem hirtelen. Mégis volt valami fenyegető abban, ahogy a keze finoman felemelkedett, mintha egy láthatatlan erővel tartaná sakkban Joxot.

– Vigyázz a szádra. – A hangja jeges volt, metszően halk, de annál hatásosabb. – Mert ha még egyszer így beszélsz róla, nem fogom visszatartani magam.

A nappali súlyos csendbe burkolózott. Azrail mozdulata nem volt látványos, mégis mintha az egész szoba megtelt volna egy láthatatlan, fojtogató erővel. Jox, aki eddig olyan magabiztosan fröcsögött, most mereven állt, a szavai elakadtak a torkán. Azrail nem érintette meg, mégis úgy tűnt, mintha a puszta jelenléte megfojtaná az öreget.

Maxine lélegzet-visszafojtva figyelte, Nixon az öklét szorította, Gen pedig óvatosan mozdult, mintha készen állna közbelépni, ha a helyzet tovább fajulna.

Jox először csak nagyot nyelt. A tekintete Azrail hideg, fenyegető pillantásába ütközött, és a düh, ami eddig fűtötte, most egy árnyalattal halványabbnak tűnt.

– Ez... ez fenyegetés? – köpött oldalra, de a hangja már nem volt olyan erős.

Azrail egy árnyalatnyit közelebb hajolt, épp csak annyira, hogy Jox minden egyes kimondott szót érezzen a bőrén.

– Ez egy ígéret. – A hangja olyan volt, mint a csontig hatoló fagy.

Jox megdermedt, de nem szólt. Azrail még egy pillanatig mozdulatlanul állt, aztán lassan visszahúzta a kezét. Az ereje nem csapott le, de ott volt – fenyegetően, készen arra, hogy egyetlen pillanat alatt porrá zúzza az öreget, ha az tovább feszíti a húrt.

Én pedig álltam ott, a gyomrom görcsben, a torkom összeszorult. A pillantásom Azrail arcára siklott. Túl nyugodt volt. Túl kimért.

És pontosan tudtam, hogy ha Jox még egy szót szól, nem lesz, ami visszatartja.

- Miért véded? Tönkretette az othonodat - kérdezte óvatosan. Fogalma nem volt mik zajlanak egy olyan táborban, fogalma nem volt semmiről.

Jox kérdése a levegőben lógott, súlyos és tudatlan. A szoba feszült csendbe burkolózott, mintha mindenki arra várt volna, hogy Azrail mit válaszol.

Azrail azonban nem kapkodta el. Egy pillanatig csak nézte az öreget, a szemében valami mély, kiismerhetetlen sötétség ült. Aztán lassan, kísérteties nyugalommal elmosolyodott – egy hideg, fenyegető félmosoly volt ez, semmi barátságos nem volt benne.

– Tudatlan. – A hangja alig volt több suttogásnál, mégis végigkarcolta a levegőt.

Jox ajka megrándult, de nem szólt semmit.

– Elég volt. – Gen hangja szelíd volt, ahogy Joxhoz fordult de határozott. – Nem most van itt az ideje ennek.