A taszításom élő, pulzáló energiaként kavargott körülöttem, mintha az egész világ levegője az akaratom szerint mozdulna. A testem megremegett az erő feszültségétől, de nem engedhettem el. Nem most.
Lassan léptem fel az emelvényre, cipőm talpa visszhangot vert a betonon. A hold fénye tejfehér hajamat szinte ragyogásba vonta, kontrasztot alkotva a körülöttünk gyülekező sötét árnyakkal. Azrail ott állt mellettem, a belőle áradó agresszió és vérszomj szinte tapintható volt, mint egy fojtogató hullám, ami rám telepedett.
- Ugye tudod, hogy nem kell itt lenned? - kérdeztem, de nem kaptam választ. Lustán pislogott rám, mintha az egész helyzet hidegen hagyná.
A többiek körénk gyűltek, úgy sodródtak felénk, mint éhes cápák a vérszagra.
- Te vagy az? Akiért a vérdíjat kitűzték? - harsogta egy fiú. - Nagyon erősnek hiszed magad!
Mozdulni akartak, támadni, megölni. A képességeik szikráztak a levegőben - villámok cikáztak, árnyak nyúltak felém, a föld megremegett -, de egyik sem ért célba. A taszításom falat emelt közénk, egy láthatatlan védőburkot, ami minden támadást visszavetett.
Mégis, ahogy Azrail tekintetét meglátták, néhányan megtorpantak. Páran visszahőköltek, mások haboztak. De a többség maradt. Több tucat velem egykorú állt az emelvény körül, bizonytalanság és mohóság keveredett a pillantásaikban.
- Nem harcolni jöttem! - vágtam át a zűrzavaron a hangommal. - Nem szövetségeseket gyűjteni. Csak egy személyért vagyok itt. Nem kell bíznod bennem. Nem kell velem jönnöd. De ha élni akarsz, az emelvény mögé húzódsz.
Nem vártam reakciót. Lehunyva a szemem, mélyről hívtam elő az erőmet. A levegő megfeszült körülöttem.Olyan volt, mint egy kitörő ciklon - egy robbanás, ami a testemből indult ki, az energia úgy száguldott szét körülöttem, mint egy vihar epicentruma. A levegő beleremegett, a por felkavarodott,
A teljes szerkezetet akartam porrá zúzni.
A taszításom végigfutott az épületen, belemart a betonszerkezetbe, a fémtartók megreccsentek, a falak remegni kezdtek. Az erőm kitapintotta az anyag gyenge pontjait, megragadta őket, majd egyetlen mozdulattal szétszakította.
A tábor egyik masszív épülete recsegve tiltakozott, a fémoszlopok elgörbültek, az ablakok kipattantak a helyükről, a falak pedig...
Törtek.
Fekete törmelék záporozott az udvarra, porfelhő csapott fel, a föld beleremegett. Az épület lassan, kísérteties recsegéssel roskadt össze,nyílt utat adva a szabadságnak.
A világ megbillent.
Először csak egy halk cseppenés. Az orrom hegyén megjelent egy vörös folt. Majd még egy. A vérem.
Szédültem. A gyomrom összerándult, a látóterem pereme megremegett. Valami nem volt rendben.
A vonzás és a taszítás közötti egyensúly felborult.
A törmelék nem csupán kifelé repült - a világ hirtelen visszahúzta magába. A fém, a beton, a por spirálba kezdett körülöttem. A saját erőm csapdájába estem.
A testem remegett az erőlködéstől, az izmaim tiltakoztak, a fejem lüktetett. A testem nem bírta azt az erőt.A gerincemen végigszaladt a fájdalom, éles, metsző érzés volt, mintha valami belülről tépne szét. A légzésem akadozott, a világ megbillent körülöttem.
Túl sok volt. Túl gyors.
Hallottam a többiek kiáltásait, a rohanó lépteket - menekültek. És joggal. A tábor falán egy hatalmas lyuk éktelenkedett, a romok között por és törmelék kavargott. Szabadok voltunk.
ESTÁS LEYENDO
A Bátrak Háborúja
FantasíaEgy vírus, gyerekek, túlélés. Ezek mellet belefér még egy veszélyes románc? Kira nem volt csak 12 éves mikor megbetegedd, a szüleinek döntenie kellet. Behódolnak a kormánynak , vagy megmentik a gyermekük életet. A könyv egy részét a Sötét elmé...
