A Bátrak Háborúja

69.fejezet

-Megyek aludni - álltam fel de azonnal vissza is rogytam a székre a kimerultségtől.
Maxine segített, hogy ne essek el, mikor próbáltam felállni.

- Nyugodj meg, pihenj. - mondta halkan, miközben a karjával alátámasztott. - Ne vidd túlzásba.

Éreztem, hogy a fáradtság teljesen elnyomott, és nem bírtam tovább állni. Maxine támogató mozdulataival elvezetett az ágyhoz. Ahogy lehuppantam, egy sóhajtás tört fel belőlem.

Gen egy kicsit tovább nézett ránk, de mikor nem reagáltunk, megadóan megrázta a fejét, és kiment a szobából.
A fájdalom lassan enyhült, de az izmaim és az idegeim még mindig élesek voltak. Az alvás mindent elnyelt, miközben a gondolataim csak lassan pihentek el.

Már nem is próbáltam túl sokat gondolkodni. A pihenés most minden volt, amit el kellett érnem, hogy holnap újra felálljak és folytassam, amit elkezdtem.

- Most nem én edzek veled - fogadott reggel Azrail a verandán.
- Tessék- rancoltam a szemöldököm.
- Nixon fog veled ma edzeni - magyarázta.
- De ha most hozzá érek nem téped le a karomat ugye ? - kérdezte a fiú Azrailtól .

Azrail csak egy halvány, de fenyegető mosollyal válaszolt.

- Ha elég gyors vagy, akkor nem kell emiatt aggódnod.

Nixon kelletlenül sóhajtott, majd felém fordult.

- Szóval, mi a terv? - kérdezte, miközben lazán megropogtatta az ujjait.

Felvontam a szemöldököm.
- Az attól függ... te mennyire bírod, ha kicsit megtépázlak?

Nixon elhúzta a száját.

- Hát, ha lehet, a karomat ne tépd le.

Azrail közben karba tett kézzel figyelt minket a verandáról, és bár nem szólt semmit, a tekintete mindent elárult: figyeli minden mozdulatomat.

- Rendben - léptem hátrébb, és megfeszítettem az ujjaimat. - Akkor kezdhetjük.- mire Nixon vállat vont.

A villámok körbetáncolták Nixont, a levegőben égett szag terjengett. Nem volt olyan gyors, mint Azrail, de az ereje kiszámíthatatlan volt.

Összeszűkült szemmel figyeltem, ahogy megindul felém, a mozgása még kicsit darabos, de az elektromosság minden lépésénél szikrázva terjedt szét körülötte.

- Ne kímélj! - vigyorgott, mielőtt lendületet vett volna.

Láttam, ahogy az izmai megfeszülnek, időben mozdultam. Mielőtt elérhetett volna, taszító hullámot küldtem felé, de a testét körülölelő villámok részben elnyelték az erőhatást. Megtántorodott, de nem állt meg.

A következő pillanatban újra felém lendült, egy elektromossággal átitatott ütést indítva a mellkasom felé. Nem volt olyan gyors, mint Azrail, így volt időm reagálni. Az utolsó pillanatban félrehajoltam, és egy vonzást indítottam a háta mögé, hogy kibillentsem az egyensúlyából.

Még egy ideig taszigáltam, nem akartam bántani. Letérdelt és a földre helyezte a kezét, az elektromosság úgy száguldott végig a talaj felett mint egy kígyó.

Eltalállt és ekkor aktivaltam a technikámat.
A Börtön falai azonnal kifejtették hatásukat, mintha az egész világ elnémult volna. A villámok, amik eddig körbelengtek Nixont, hirtelen elcsendesedtek, mintha elvágták volna őket. Az energiák, amiket felszabadított, most mindegyike visszaáramlott a Börtönbe, teljesen körülzárva őt.

Nixon megfeszítette a testét, de a falak szorítása egyre erősebbé vált. A villámok nem tudtak kijutni, és minden próbálkozásával egyre jobban beleszorult a Börtön energiájába. Az elektromosság egyre inkább elhalt, és a levegő sűrűvé vált a feszültségtől. Nixon teste remegett, az izmait még mindig próbálta megfeszíteni, de a Börtön minden mozdulatát lelassította, szinte leblokkolva az erejét.

- Még nem kaptál el - mordult, de a hangja már nem volt olyan magabiztos. A villámok körülötte szinte teljesen eltűntek, a levegő feszültsége is alábbhagyott.

- Nyugodj meg, Nixon - feleltem halkan, miközben a Börtön még jobban bezárult körülötte. - Még nem végeztünk.

Tudtam, hogy nem akarom bántani, de a határokat meg kellett mutatnom neki. Az erőm, amit most a Börtönön keresztül használtam, szinte teljesen elnyelte az elektromos energiáját. A villámok, amik eddig körülötte száguldoztak, most már alig pislákoltak, ahogy az ő ereje is kezdett elszivárogni.

A Börtön belsejében életre hívtam a taszítást és a vonzást, úgy játszottam a testével mint egy babával de figyeltem rá nehogy megseruljon.

-Jolvan Kira ,eressz el ,hányni fogok - szólt ki, mire elnevettem magam és feloszlott a technika.

A Börtön falai lassan eltűntek, ahogy kiengedtem Nixon-t a szorításból. Láttam, hogy megkönnyebbült, ahogy végre szabadon mozgott, de az arca még mindig a hányinger jeleit mutatta. Elnevettem magam, ahogy egy pillanatra lenéztem rá.

- Nem jól bírod a feszültséget, mi? - viccelődtem, miközben hátrébb léptem, hogy biztosítani tudjam, hogy ne történjen semmi baj.

Nixon csak felnyögött, próbálva visszanyerni a lélegzetét.

- Ha valaha máskor is így próbálkozol, emlékezz, hogy a hányás nem egy harci technika, amit szívesen alkalmaznék - mondta kicsit félénken, de már látni lehetett, hogy megnyugodott.

Gen odasétált mellé, és egy vigyorral az arcán válaszolt.

- Képzeld el, hogy ha nem tartottál volna ki, mi lett volna! - nevetett, miközben egy kis vízzel kínálta Nixont.

Én pedig csak mosolyogva néztem őket. Nixon volt az egyetlen akivel Gen úgy ahogy kedves volt.

Azrail szemében valami megmagyarázhatatlan éles figyelem volt, ahogy engem nézett. Egy pillanatra elfelejtettem, mi történik körülöttem, csak őt láttam, a feszültség azonnal ismét köztünk vibrált, még ha most nem is harcoltunk.

Nem szólt semmit, csak a tekintete mindent elmondott: egy pillanatnyi kíváncsiság, aztán egy pici elismerés, talán a teljesítményem iránt, de a szemeiben még mindig ott volt az a határozott, szigorú kontroll, ami végigkísért minket az egész edzés során.

Még egy pillanatig tartott a csend, mielőtt ő is megmozdult. A kezeit zsebre dugta, és egy apró mosoly futott végig az arcán.

- Nem volt rossz - mondta végül, mintha ezt nem is annyira a küzdelemre, hanem inkább arra értené, hogy képes voltam uralni a helyzetet.

Az egész helyzet megváltozott egy pillanatra, az én fejemben is, mintha minden más, amit eddig elértem, most már valami többet is jelentett volna.