Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Akadályok nélkül? Olyan nincs..

  -Szóval most meg erre ment ki? Hogy őt legyőzd?  Barom!-egy pofon csattant az arcán, amitől elég érdekes feje lett. Én pedig leléptem, nem tudtam elképzelni merre lehet. És még én nem bíztam meg benne. Holott én csináltam rohadt nagy hülyeséget. Elveszítettem, és most biztos hogy örökre. Mikor minden végre jó lehetett volna. És én elszúrtam. Egyáltalán minek kellett ide vissza jönni? Ha nem jövök vissza nem történik ez. És nem okozok káoszt. Csak sétáltam és sétáltam. Nem tudtam mit fogok csinálni. Csak mentem amerre tudtam. Jártam a tó mentén, elhagyatott házak mellett, erdős részben. De sehol nem találtam sem Martinust. Sem magamat. Azt sem tudom már ki vagyok. Ami régen voltam eltűnt. Nincs csendes lány. Csak egy olyan aki mindent elcsesz. Többek között ezt. Utálom magamat. Másnap suliban.."pofonok" jöttek egymás után. Mikor beléptem az osztályba minden tekintet rajtam volt. De nem a tegnapi miatt. Nagyon más oka volt. Az első padban Martinus nem volt egyedül. Mivel székén egy lány ült, a pad tetején pedig ő. Fogták egymás kezét. A hirtelen csendtől Martinus is hátra tekintett, és befejezte a mosolygást. Én csak a fejemet rázva hátráltam ki a teremből, akkor valami bennem összetört. Csak az osztály ajtó melletti faláig jutottam, ott ácsorogtam és bámultam ki a fejemből. Nevetést hallottam, a nevetés pedig Martinus szájából szökött ki. És ez fájt a legjobban. A többiek még mindig csentben voltak, nem hallottam a hangjukat. 

-Barom!-Hallottam Selma hangját, aki épp lépett ki a teremből. A nevetés még mindig folytatódott. Selma oda jött és megölelt, de én még mindig termetten álltam. Majd egy nagy csattanást hallottam. Egy kéz érintkezhetett egy arcal. Selmával felfigyeltünk. 

-Mire vered magad? Most komolyan?! Ti fiuk azt hiszitek hogy jó játszani a lányokkal..mert ti élvezitek!! De, ebbe az a leg szánalmasabb..hogy ettől hiszitek magatokat nagymenőnek. És tudod mit szép fiu? Lehetsz te bármennyire helyes... Belül akkor is egy görény maradsz.-és itt csattant el a pofon. A mindig csendes lány az osztály sarokban. Melissa. Akinek végül sikerült feltörekednie a kis csendes világából. És megmondta amit ő gondolt. Mikor ki akart lépni az osztályból, egy kéz megállította. Martinusé volt. A karjánál fogva húzta vissza maga elé. 

-Mit is mondtál?-kérte számon,mintha nem illenének rá az előbb elhangzottak

-Igen, jól hallottad! Egy szemét állat vagy.-rántotta ki a kezét, és ott hagyta. Martinus felált és a két kezén feltűrte a pulóvere ujját. 

-Olivia..Ahogy nézem gyűjtöd a kis csapatod-szólított meg. Az osztály még mindig síri csendben mozdulatlanul követte az eseményeket. Vettem egy nagy erőt magamon, és elé álltam. Nem tudtam ki van előttem.  A többieknek igaza volt. Ez már nem a régi Martinus

-Mikor lettél te ekkora bunkó?-a szemébe néztem, ő meg csak az arcomba röhögött

-Én vagyok bunkó?-mutatott magára-Ha én bunkó vagyok, akkor te mi? Élvezed azt ha játszhatsz másokkal nem igaz? Az egyik pillanatban még az én kezemet fogod, a másikban pedig már azzal a hányadékkal smárolsz.-Mutatott a baseball sapkás srácra, akin már tisztán látszott hogy ideges

-O szóval azt mondod játszottam veled? Ez érdekes...Oké bevallom igaz amit az előbb mondtál..Viszont..engem azért érdekelne, miket is csináltál mikor épp nem voltam itt. Amitől azt hiszed hogy olyan hű de menő vagy. Csak tudod..ha én minden nap más lányt szednék fel, ahogy te is tetted még régebben. Akkor azt valahogy úgy csinálnám, hogy ne kapjanak rajta-veregettem meg a vállát nevetve

-Ez meg honnan veszed? Nem is történt ilyen-szólalt meg mint egy nagymenő. Majd a mosolygása befejeződni látszott mikor meghallotta hangosan nevetni, a számára eleséges srácot. Tudtam hogy Viktor viccelt ezzel az egésszel mikor mondta. Csak hogy elforduljak Martinustól. 

-Te mondtad ezt neki?-lépett oda elé.

-Jaj ne idegeskedj már. Jó vicc volt, ugye?-még inkább nevetett

-Viccnek jó...-nevetett majd neki ment. Egy ideig csak lökdösték egymást. Marcus folyamatosan próbált közéjük "állni", szétszedni őket, de nem sikerült. Őt  is csak arrébb lökték. És ez az egész elhúzódott mint addig míg Zilizi (a földrajz tanár) meg nem érkezett. Ő elordította magát. És egyből abba maradt minden. Én meg csak ott álltam semmit sem értve. Hogy ismerhettem ennyire félre..

-Mindenki üljön le a helyére!-kiabált a tanárnő. De én még mindig mozdulatlan voltam. Martinus is vissza tért a helyére, és leült a legelső padba. Én csak rá meredtem. Nem ismertem rá-Ms Larssen.. inkább megnézné az igazgatóit?-fenyegetett a tanár. Martinus csak dühösen nézett rám. Ráloptam a vállamra a táskám, az osztály ajtó kilöktem és már ott sem voltam. Nem az igazgatóiba mentem, eszemben sincsen. Inkább egy nyugodtabb helyre tértem vissza. Ahol csak én vagyok. A tánctermek. Ez az egyetlen ami kikapcsol. És eltudok szakadni a valóságtól. De valahogy a zenének a második üteménél össze rogytam. Nem tudtam koncentrálni. Ott ültem a terem közepén magamra meredtem, a velem szemben elhelyezkedő tükör segítségével. Csak fogtam a fejem. Nekem van a legszörnyűbb életem. Miért nem mehet minden simán? Akadályok nélkül? Mert az túl egyszerű. Egy furcsa hangra lettem figyelmes, ami a folyosóról érkezett. Kíváncsi voltam. Meg néztem mi volt az...Nem kellett volna...