Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Én voltam az a valaki

Másnap a suliban....

Sehol sem találom. Vajon hová tűnt. És a következő napon sem, Szinte egész héten. Eltűnt.. A szemem minden nap csak őt kereste, de annak sem volt szerencséje. Egyik nap sétáltam haza, a fülhaltagom a fülemben. Már az utcánkban voltam. Megpillantottam előttem valakit, először azt hittem hogy Martinus az, tévedtem. Marcus volt. Próbáltam csak egy sziával észrevétlenül elmenni, de nem hagyott szó nélkül.

-Szia, Olivia várj-vissza fordultam, valamit kereset a felsője zsebében.-Ezt még suliban oda akartam adni, de valahogy sosem találtalak meg. Az órákról is gyorsan leléptél.-Oda nyújtott nekem két jegyet

-azokkal meg mit akarsz?-mutogattam kidülledt szemekkel

-Bíz bennem, nem bánod meg. Mellesleg elhozhatnád Selmát is, tudom hogy titokban oda van a zenénkért-kacsintott

-De én meg nem, úgyhogy ezt miért nem neki adott-toltam el a kezét

-Mert most neked adom. Úgyhogy gyere. Számítok rád-bele nyomta a kezembe, és elment. Hogy még véletlenül se tudjam vissza adni neki. Hát nem tehetek mást mint hogy elmegyek. De minek adott nekem jegyet? Hát mindegy, akkor okozzunk Selmának jó napot. Mivel ez a koncert ma este lesz, 8 órakor. Megcsörgettem Selmát

- mond hogy nincs programod ma estére-reménykedtem. Eközben haza értem. A kanapén a szüleim ültek, és hogy köszöntek volna, megvárták míg leteszem a telefont. Szerencsére Selma igent mondott a ma estére, és apu is, hogy elvisz minket, a szomszédos városba.  Gyorsan megebédeztem, és felsiettem a szobámba. Mivel Selma egy órán belül jön. De ezt nem is értem, hisz 8 kor lesz a koncert. De mindegy is. Ennyire oda akar érni. Kiszabadítottam a kosza hajszálaim közül a sötét színű hajgumim, és a kezemmel párszor megfésülve a ma göndör tincseket, hagytam hogy a vállam két oldalára omoljon. Mikor végre eligazgattam a sötét hajszálakat, rátérhettem a ruhára. Sejtelmem sem volt hogy mit fogok felvenni. Talán egy crop topot, valami nadrággal. Vagy talán egy flanel inget, egy hozzá passzoló  leggings-el.  Végül az utóbbi futott be. Az ing alá még felkaptam egy fekete topot amin "dream day" felirat szerepelt. A fejemre pedig alapozót, szempilla spirált használtam, majdnem vörös rúzs is került az ajkaimra de inkább kihagytam. Kikaptam a szekrényemből egy közepes méretű hátizsákot, teljesen leengedtem a pánjait, had lógjon. És minden félét bele dobáltam. Mikor ezzel pont megvoltak, kopogtak az ajtómon, Selma vágódott be rajta. Szó szerint. Annyira izgatott volt, hogy mondhatni "beesett" a küszöbön. Jól van legalább ezt is felavatta. Lerohantunk a földszintre apu már a slusszkulcsot rázogatta a kezében. Megindultunk a bejárati ajtó felé. Apu mögöttünk haladott. Mikor kinyitottam az ajtót. Szendbe találtam magam valakivel. Viktor volt az, épp készült megnyomni a csengőt. 

-khm..Szia-álltam értetlenül az ajtón belül. Ő meg csak meglepődötten pillantott. Inkább hátra sem néztem apura, képzelem mi járhatott a fejében.

-Oh, sziasztok!-apu meg köszörülte a torkát-Oh uram! Jó napot! Meg akartam kérdezni hogy el jössz e velem..de ahogy látom készülsz menni-próbált javítani a kialakult helyzeten. 

-Igen épp megyünk.-Selma megfogta a csuklóm és lehúzott a lépcsőn, meg sem állt a kocsiig. Apu még mindig szigorúan bámulta Viktort. 

-Apu!!!-óbégattam az autóból. Ő  erre megvárta míg Viktor elsétál aztán csatlakozott mellénk a kocsiba. Az út a városba olyan fél óra lehetett, bár nagyon hosszúnak tűnt. A város központjába beérve apu letett minket, és mi magunkra hagyva próbáltuk megkeresni a jó irányt a megadott helyszín felé. Szerencsére Selmának volt mobil nette, ennek hála megtaláltuk a helyet amit kerestünk. A jegyekre rápillantva, olyat vettünk észre amit eddig nem. "VIP" Szóval Marcustól ilyen jegyeket kaptunk. Mikor végre leesett. Megtaláltuk azt a helyet ahol a VIP jegyesek helye van. Ami annyiban különbözik a sima jegytől, hogy akinek ilyen jegye van az beülhet egy "páholy" szerűségbe. Ezt ne úgy képzeljétek el mint ami a tehetség kutatokban van, inkább megpróbálom elmagyarázni. (Nem tudom hogy ez hogyan fog sikerülni) Ugye a sima jegyesek egy bekerített részbe mennek, a színpad elé. De a VIP jegyesek pedig választhatnak a nem bekerített helyek vannak. Míg a VIP... 3 ilyen hely is található itt. Az egyik fentről, a "lelátóról" a másik kettő pedig két oldalt van Lépcső vezet végig rajta és a jobb, bal oldalára ülhetsz. Ez a színpad oldalánál van magason. (Remélem Nagyából érthető) Na mi oda helyet foglaltunk Selma nagy örömére. És hallgattuk a több ezer sikoltozó lányt, akik a fiukra várnak. Egyszer csak a lámpák felvillantak, és a két srác megjelent a színpad közepén, egymásnak fordulva. Martinus az én irányomba volt fordulva. Mikor megpillantottam..nem tudom mi történt bennem, de egyszerre nevettem és sírtam volna. Mivel nem ismerem a zenéiket, nem is tudtam mit énekelnek. De Selma végig énekelt mindent, csápolt, még az én karjaimmal is megpróbált. Maradjunk annyiban hogy nem jött neki össze. A következő számnál, Marcus eltűnt a színpadról, egyedül Martinus állt ott. Valakit nagyon kereset. Pár percre rá ráébredtem. Én voltam az a valaki.

(Kicsit közbe vágok hogy érthetőbb legyen. A zene szöveget angolul írom le. De, valamiért állandóan lefordította magyarra. Ezért csak magyarul találjátok meg. Bocsii)

A zene megszólalt, és ő a szájához tartotta a mikrofont, a tekintete...rajtam volt. Nem tudtam mire készül. Vagyis...talán sejtettem...Énekelni kezdett..

-Kaphatok egy percet? El kell mondanom neked valamit. Hallottam hogy valaki kedvel téged.-közeledni kezdett az irányomba. De még a színpad szélén állt.-Talán ez nem jelent semmit, de ő közvetlen előtted van. Ő kicsit az én méretem. Ne nézz hátra, mert figyel. Szerintem ismered. Csak nem tudod azt, hogy pont előtted van.-kezdtem sejteni a dolgot. Ő lejött a színpadról, és még mindig az irányomba közeledett. A rajongóira nem figyelve, akik próbálták elérni a kezeikkel. Én párszor önkétlenül elmosolyodtam. De ő....állandóan-Baby, te szinte minden nap beszéltél vele. Neki, nagyon tetszik minden játék, amit játszol. Ő mondta hogy mondjam el neked, hogy lássa, mit mondanál. Mielőtt beleugrik, és elhív randizni. Mert..Van ez a barátom, aki megörül érted. Van ez a barátom, aki nem tud létezni nélküled.-már a lépcsőnél volt, ami az én ülő helyemhez vezetett, Selma össze vissza sikoltozott, helyettem is izgult.-Van ez a barátom, és azt kívánom, bár láthatnám. Hogyan végződne ez..ha tudnád, hogy ez én vagyok-ezzel a mondattal, én lesokkoltam. A rajongói meg csak sikoltoztak, vagy azért mert féltékenyek voltak, vagy mert tetszett nekik a zene. Vagy csak Martinus. A szemembe könnyek szöktek. De még nem mutatták meg magukat.-Valamit el kell mondanom neked. Ő basszusgitáron játszik, néha zongorán. Azt hiszi, jobban kedvelnéd ha lenne kocsija. De ő most épp előtted van. Beszélni veled szinte minden nap. És nekem igazán tetszik, minden játék, amit játszol. El akarom mondani neked, hogy lássam mit mondanál. Mielőtt beugrok, és elhívlak arra a randira. Én vagyok az a barát, Én vagyok az a barát, és azt kívánom bár láthatnám, hogy lássam mit mondanál. Hogy ez én vagyok. Mert én vagyok az a barát, aki megörül érted.-Már ott állt előttem-Én vagyok az a barát, aki nem tud létezni nélküled. Én vagyok az a barát, aki veled akar lenni.  Én vagyok az a barát,  aki a közeledben akar lenni. Látni akarom, vajon hogy végződne ez. Ha megtudnád hogy én vagyok.-Mikor ő elhalkult, az összes lány a teremben hangos ordítozásba/sikoltozásba kezdett. Én pedig felálltam, és néztem a csillogó barna szemű srácra. Aki épp ebben a pillanatba, vallott be mindent. Amit hosszú éveken át, nem mert. Mert én erre a pillanatra vártam, kiskoromtól kezdve. Mióta csak megismertem. Nem bírtam tartani magam, sem az álarcot ami az igazat rejtette, azt az igazságot hogy lélekben oda vagyok Martinus Gunnarsen-ért, Már az első pillanattól. Pár könny gördült végig az arcomon, és az a mosoly amit akkor mutattam, valódi volt. Nem bírtam, csak úgy őt bámulni, mondhatni a nyakába ugrottam, a kezeimet körbe fontam a nyakán és úgy álltunk ott, Selma csak ugrált a hátunk mögött, éreztem hogy Martinussal lenyomtak egy pacsit. Akkor levettem mindent, eleresztettem a srácot és megszólaltam, a síri csendben lévő teremben

-Szóval, ti ezt kiterveltétek?-nézem a két mosolygó barátomra, vagy az egyik már sokkal több? Nem tudom. Ők meg csak zavartan mosolyogtak.-Gondolhattam volna-ráztam meg a fejem. Majd a következő pillanatban, konfettik kezdtek hullani. Varázslatos volt, ahogy azokat megvilágította a lámpa. Én csak Martinus bámultam. Hogy juthatott ilyen az eszébe?...

Hát nem tudom....próbáltam leírni mindent amit csak tudtam, hát így sikerült...