Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Teszek róla hogy nem mész el...

Tegye fel a kezét, aki érti mi történt most....ja..ti még nem is tudtok a történt dolgokról. Káosz...de még mekkora...

-Tudod mit!-halkult el-akkor menj el. Legalább könnyebb lesz elfelejteni!-mondta ki a végső szót...Jah ez a kapcsolatunknak a legnagyobb szava..ha már ez kapcsolatnak nevezhető..De megint előre rohanok. Tekerjünk kicsit vissza...hiszen nem,tudni mi vezetett ehhez a mondathoz...

Pár órán keresztül csak lefagyva ültem a verandán, s néztem magam elé...Persze hogy Martinuson kattogtam. A szakítást hozta szóba. És asszem még mindig nem fogtam fel...de hiába, a szavaknak súlya van. 

-Olívia. Befele!-kiáltotta rám anyu, amire azonnal felpattantam. Most jön a kínvallatás. A nappaliban kettő dühös szülő méregetett. Feszülten ültem le a szabadon hagyott kanapéra, s feszengve vártam a történést.

-Kislányom. Nem tudom mi vezetett ehhez, hogy mi okból nyúltál dohányhoz. De fejezd be-kezdte apu nyugodt hangon

-Hányszor mondjam már el, hogy az nem az enyém volt. Életemben nem szívtam, max levegőt.-förmedtem rá, majd kaptam amolyan "a gyerek kamaszodik" pillantást. 

-Akkor hogy kerülhetett az oda?-emelte fel hangját anyu

-Érdekes, csak rám ehet gyanakodni.-rázta fejet értetlenül

-Mégis ki másra tudnánk gondolni. Paulára? Ezt te sem gondolod komolyan-folytatta anyu...mintha a kishúgom annyira szent lenne..Bah..

-mondjuk megkérdezhetnénk-vont vállat jogosan apu

-Végre!-tettem össze kezem-valaki megértette-tettem arcom kezeimbe

-Még nem úsztad meg-marasztalt apu. S felkiabáltak Paulának aki azonnal lejött, s amint kérdezgetni kezdték..mindent tagadott...ezután a szüleim belefáradtak, felküldtek minket a szobánkba. Fentről hallgattam a veszekedést..."a te hibád hogy elkallódott a gyerek" "Magadat okold" stb...meguntam...Leloholtam a lépcsőn. Óvatosan próbáltam megközelíteni a teret, még gondolkoztam is a lépcső alján, hogy biztos benézek e a konyhába, s avatkozzak be..De aztán felcsendült egy mondat, ami miatt úgy éreztem kötelező beavatkoznom.

-Tegnap Edward felhívott. Rose kérdéseket tesz fel neki...Edward pedig kijelentette hogy kéri vissza a lányát.-mondta halkan anyu...nem elég halkan. Milyen Edward..meg Rose? Milyen lányát kéri vissza?

-Ki az az Edward?-léptem be a konyhába, s a két szülőmre néztem. Azonnal gondterhelt arcuk lett, arcukat dörzsölgették a tehertől.

-Kicsim.-szólított meg anyu-meny fel, nem a legjobbkor-csitított le

-Nem megyek sehova. Szóval?-támaszkodtam a pultra.

-El kell neki mondanunk. Már elég nagy hozzá. El tudja fogadni-erősködött apu. Anyu pedig nagyot sóhajtva lépett hozzám, majd utasított hogy üljünk le az asztalhoz. Ott ültem velük az asztalnál...velük szemben. Ekkor még nem sejtettem semmit..Csak aztán pofára estem attól amit hallottam.

-Még mielőtt találkoztam apáddal...Volt egy másik kapcsolatom-sóhajtott nagyot anyu..nehezen nyögte ki a dolgokat-A férfi akivel beszéltem  telefonon Edward, az igazi apád.-mondta darabosan.-Rose, pedig a testvéred. .-nyöszörögte ki anyu sírva. Én pedig megszólalni sem bírtam. Szóval akit 15 éve apának hívok..nem is az apám...és Paula nem is a húgom...van még valami amit képtelen vagyok felfogni???Vagy ez minden...

-Akkor te...-akadt meg hangom apura nézve..azt sem tudom hogy hívjam...

-Ugyan úgy a a kislányom vagy. Ez semmin sem változtat-simogatta meg kezem. De én csak ledermedten ültem az asztalnál.