Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Én leszek az aki a végén fennmarad...

  -most komolyan ezzel etetsz? Inkább mond azt hogy végeztünk, mert most szerintem valóban az is történt...-kiabálta

-igen? az történt?-léptem hozzá közelebb-mert szerintem itt még mindig vibrál a levegő-mutattam közénk, ő pedig követte kezem mozgását, majd ismét a szembe nézett.

-oh-nevetett fel-ebben nagyot tévedsz!-vágta rá kapásból

-tényleg?-léptem egyre közelebb, mire ő folyton hátrált.-nekem már sikerült bevallanod mit érzel, akkor magadnak miért nem tudod?-ráncoltam össze szemöldököm, mire ő megállt. Egyikünk sem szólalt meg, néma csendben álltunk egymás előtt. Szemeink nem mozdultak..én pedig nem bírtam tovább, tudni akartam úgy érez e ahogy én. Közelebb léptem és megcsókoltam. Egy ideig azt hittem minden sima, de nem, koránt sem volt az..Olyan erővel tolt el magától ahogy csak tudott. Még egyszer rám nézett, majd kikerült. Le akart jutni a hegyről. De én megfordultam és utána szóltam-látod? Már megint menekülsz.-mire megtorpant-nézz már szembe a tényekkel-megfordult, s olyan nagy düh volt szemeiben, ami még soha..

-menekülök? Tudtommal  te szoktad azt csinálni-makacsolta meg magát velem szemben ácsorogva

-aj istenem Lív, ez már gyerekes!-őrjöngtem-lásd már be hogy most egyszer nem az eszed nyert! 

-miért lássam be? Egy okot mondj amiért megérné!-vágta hozzám a könnyei ismét folytak..

-tudod mit? Próbálkoztam, állandóan próbálkozom! De te semmit nem veszel észre. Ha végre félre tennéd az önsajnálatod, akkor végre tisztán látnál. Meglátnád hogy ki töri magát azért hogy jóvá tegye a hibáit. De nálad semmi sem számít! Csak az hogy "jaj engem átbasztak, hazudtak, és fájdalmat okoztak" De az még egyszer sem fordult meg a fejedben hogy te kinek okoztál fájdalmat? Hogy kinek tetted keserűvé a napjait? Gondolom nem, mert ez rád nemigen jellemző. És tudod mit? Elegem volt ebből. Lehet hogy ez volt az utolsó beszélgetésünk, lehet hogy most végeztünk..de akkor azt tegyük tisztán...-sóhajtottam a végére, s mikor láttam az arcát..megbántam minden egyes szavam...

Olívia szemszöge...

Bárki hallotta mit mondott, tudja hogy igaza van. Tudja hogy ez mind rám igaz. De én nem sajnáltatni akartam magam..eszembe sem jutott. Csupán próbáltam...áh nem is tudom mit akartam ezzel az egésszel. Nem tudok ezen mit magyarázni. Ezen már képtelenség...Egyáltalán mit hittem? Hogy oda hívom és megbeszéljük? Álmomban! De legalább most már tudom, ha mi egy helyen vagyunk, annak nincs jó vége. Biztosan egy veszekedés kerekedik bármi árán. És azt hiszem nem hibáztathatom. Ugyan annyira benne voltam ahogy ő is. Ugyan úgy, szőttem a feszültséget. És azt hiszem, eljött az amitől tartottam. Ezt már helyrehozni nem tudjuk. Ami elromlott, az romlott marad. Egy romlott étel sem születik ujjá..najo, talán ez egy kicsit furcsa hasonlat volt, de akkor is. Tök reális ide. És hiába csókolt meg..hiába próbált kiszedni belőlem bármit is..már az ablakom mögött ülök, és azt hiszem, most az egyszer, örülök hogy eljöttem. Nem mondom hogy képtelen lettem volna maradni, de jobbnak éreztem eljönni. A nyarat meg csak kibírom...ki kell bírnom. Nem állhatok a szüleim elé azzal hogy vissza akarok menni Osloba. Az feléjük nézve tapintatlanság, és gondosság lenne. Úgyhogy itt az ideje hogy megmutassam, bármit kibírok. Még a villámokat szóró tekintetét is, ha meglát. Mert érzem hogy ez lesz. Vissza száll a bunkó kuckójába, s porig tapos. Vagy, felemelt fővel haladok át előtte, hogy érezze velem nem fog kicseszni többé. Az összes beszólását, nevetve fogom kísérni. Az összes megvető nézését, tettét kíváncsian várom. Mert felőlem hozhat a pokolból akármennyi ördögöt, én leszek az aki a végén fennmarad, s nem esik a porba...

Mindenki a romantikát várja tudom..tudom. Ne aggódjatok eljön annak is az ideje. Csak még én sem tudom mikor. Addig itt van ez...