Az új táncos (MarcusandMartinus f.f) łłłBefejezettłłł

Asszem itt a búcsúidő...

Haza felé tartok..Mit mondjak elég sötét van.

Mondjuk minden szerdán ilyenkor megyek haza..de eddig legalább nem egyedül tettem. Mindig hazahozott/hazakísért valaki. Furcsa. 

El akartam vonni a figyelmemet a félelmetes éjszakától. A telefonom gyors nyomkodásába kezdtem. De ez azért is volt mivel az ujjaim igyekeztek feladni a szolgálatot, vagyis lefagyni. 

Épp most ebben a pillanatban összerezzentem. Egy messenger ablak ugrott fel a képernyőn. De annak jelzéshangja olyan hangosnak bizonyult hogy megugrottam, szó szerint.

Az meg még nagyobb feszültséget okozott számomra, hogy felfedeztem az üzenet küldőjének kilétét. Csak lazán ráböktem, olyan lesz ami lesz stílusban.

/.-Azt mondod kerültelek?-írta egyhangúan De az az egyhangúság megremegtetett. Huh.

/:-Jó sokáig tartott míg eljutott a tudatodig-küldtem fel egy flegma mondatott. El sem hiszem hogy mindezt telefonon akarja megbeszélni. hová süllyedünk?

-Eljutott a tudatomig igen!-kiáltott fel valaki mögöttem. Ugyan már mit valakizek..mindenki tudja hogy ki az a valaki. Azonnal lefagytam. A szívem kalapált. Mióta van ő mögöttem?? A lábaim földbe gyökereztek, megmozdítani sem tudtam.-Tudod miért kerültelek? Azért mert láttam hogy nem foglalkozol velem, és inkább rám se nézel hogy elfelejts. És inkább ilyen fővárosi utca gyerekkel kavarsz.-ordibált torka szakadtából. Az oké hogy engem sérteget, de Lucast nem fogja. Lucas volt az aki mellettem állt. Szóval ő ne utca gyerekezzen. Főleg ne őt. Bepipulva, és idegtől fortyogva fordultam meg de azonnal. Megláttam az arcát, arról csak a dühöt tudtam leírni

-Azt még elviselem hogy engem ócsárolsz. De olyan embert ne minősíts akit nem is ismersz! Egyáltalán nem tudod hogy milyen! Szóval ne utca gyerekezzél!-keltem ki magamból de teljesen.-És vissza térve arra hogy nem foglalkozom veled...-vettem egy nagy levegőt majd kínomban elnevettem magam, karjaimat széttárva kezdtem magyarázni-Faképnél hagytál! Eldobtál mint egy szemetet. Megaláztál. Összetörtél! Akkor most miről is beszélünk? Ki nem foglalkozik kivel?-léptem hozzá közelebb. nem érdekelt mi lesz, de nem fogom magam hagyni. Megmutatom hogy nélküle is tudok létezni. 

-Szerinted miért csináltam?-elröhögtem magát idegességében, majd megnyugodást keresve elbambult a tájban.-Hogy neked ne legyen bajod!-kiabálta

-Szóval most legyek hálás, azért mert pofára ejtettél?-tettem zsebre kezeimet.

-Tudod mit! Felejtsük el hogy kibékültünk! Hogy újra jóban voltunk! Az egészet!-nekem sem kellett több. Aki ismer, tudja hogy a felejtés nem a specialitásom. Ez olyan mint egy érvágás. Mindig meghalok egy picit. Megakartam szólalni. Vissza akartam vágni. De a torkom elszorult. Egy hang sem hagyta el. Hirtelen a tartózkodó könnyáradat is kicsordult. Ami már hónapok óta érett. Sosem hittem hogy így lesz vége. Életem szerelme most mondott le mindenről ami köztünk valaha is megtörtént. Asszem itt a búcsúidő. 

Ő volt az éltetője a napjaimnak. De még most is az. Hogy mondhatott ilyet? Ennyit jelentett neki? Tökjó..megint itt maradtam nélküle.

-Jó-nyögtem ki azonnal. Ő megfordult és elsétált. Mond hogy vissza jön! Mindig megfordul.  Most is tegye azt. Ne hadjon itt. Ő ne...